Gottfried von Strassburg címkéhez tartozó bejegyzések

Tantrum, tantra és Tantris

”Besides,” said Miss Abbot, ”God will punish her: He might strike her dead in the midst of her tantrums, and then where would she go?…”

Charlotte Brontë (1816 – 1855): Jane Eyre (1847), Chapter 2[1]

– Különben is – folytatta Abbot kisasszony – , a Jóisten majd megbünteti. Egyszer egy ilyen dühroham közben szörnyethalhat, és akkor hová jut majd?

Ruzitska Mária (1890 – 1959) fordítása (1959)[2]

A tantrum, bővebben temper tantrum gyermekkori dühroham, melynek bagatellizáló „hiszti” fordítását már csak ízlésbeli okokból is vissza kell utasítsuk, ráadásul komoly dologról van szó. A gyermek alig kezd el totyogni, máris hajlamos lehet időnként tantrumokra. A dühkitörések három éves kora körül tetőződnek, de még sokáig elhúzódhatnak. Különféle okokat sorol fel a tudomány: a lábra állással kitör addigi kötöttségeiből; valami kizökkenti megszokott életritmusából[3]; egyszerűen az agya még nincs azon a fejlettségi szinten, hogy átláthatná a dühöngés helytelenségét[4]. Bár ez utóbbi logikai értelemben nem tűnik kielégítőnek (egy három éves gyerek belátása valóban fejletlen, de a dühroham mégiscsak gyakoribb magatartásuk a szintén értelmetlen német idealista fejtegetéseknél, amit viszont egyáltalán nem figyelhetünk meg a köreikben), sőt, hiányolom a lehetséges okok közül azt, hogy a gyermek valamit akarna, aminek a teljesítésére az adott körülmények között nem kínálkozik lehetőség, ezek csak lapszéli, laikus, tudománytalan kommentárok a részemről. Bővebben…

Reklámok

Beethoven dallama: a nép adta vagy a nép kapta?

Beethoven (1770 – 1827) 1799-ben elkezdett és 1800-ra befejezett, az utolsó római császárnénak, Nápolyi és Szicíliai Mária Teréziának (1772 – 1807) ajánlott op.20-as Szeptettjét már többször is emlegettük. Az op.21-es Első szimfóniával együtt mutatták be a Bécsi Udvari Színházban 1802-ben. A mű akkora népszerűségre tett szert, hogy az már aggasztotta Beethovent, aki különben is hajlott rá, hogy korábbi kompozícióit (melyeket a kritika „bezzeg”-művekként igyekezett felmutatni) „elavultnak” érezze. „Átkozott darab! Bárcsak el lehetne égetni!” – fakadt ki.[1] Az Első szimfónia „párdarabja” abban az értelemben, hogy míg a szimfónia az elkülönülés és a győzelmes, új utak nyitásának mintadarabja, addig a „problémamentes” Szeptett, ha nem is hangvételében, de szándékában – felhőtlen szórakozást, boldogságot, Nietzsche (1844 – 1900) kifejezésével „déli pihenőt” adni – a bécsi Unterhaltungban akkora jártasságú nagymesterek, mint Haydn (1732 – 1809) és Mozart (1756 – 1791) nyomdokait követi. Bővebben…