Széljegyzet

Miért csúnya?

„Pászmába gyűrte létem porát bősz idő.” Miért iszonyú ez a képzeletbeli verssor? Kezdjük a bírálatot színtisztán értelmi alapon! A „létünk” mint olyan, tanultuk, lehet „ontologikus”, azaz együtt mozgó, a világra reflektáló, és lehet „ontikus” – itt valamiért szegény követ hozzák fel magyarázatul mint csekély szorgalmú reagenst. (Nem állítom, hogy ez a megkülönböztetés kiállná a pontosságra törekvés próbáját.) „Ontikus létünk” pora egy urnában várja a parúziát, túlságosan kézzelfogható, és így képzavarként homályosítja el „a költő szándékát”. Első javításunk tehát ez: „pászmába gyűrte életem porát bősz idő”. Nézzük most a gondolatritmust! A három párba csoportosított „eszme” ön-egybecsendülése legalább annyira zavaró, mint ha az Old Man and the Seat (szöveghűen) Az öregember és a tengerre fordította volna Ottlik Géza. Dobjuk el a Shakespeare-fordításokból idecsent „bőszt”, és állítsuk vissza jogaiba a piperkőcen elvetett névelőt! Tehát: „pászmába gyűrte életem porát az idő”. De nem elég az, hogy porrá válunk? Óhatatlan, hogy szomorú alulmaradásunkat a „gyűrés”, „legyűretés” keservével is kiemeljük? Nem óhatatlan. Tovább tömörítjük: „életem már pászmapor”. Kiiktattuk az idő borzongatónak szánt olcsó, fizikusi blöffjét is (lásd még: energia, entrópia), a szerényebb „már”-ral helyettesítettük (és véletlenül sem „immár”-ral). Valamelyest talán javult, de jó nem lett a verssor: az öregedés banalitására nem talált jó csattanót. Kár volt a tintáért.

1 paszma

Sem kezdő, sem haladó költő vagy kritikus nem vagyok, mindössze ennek a négy modern embertípusnak az elszenvedője. Ha versek alkotásáról általánosságban írok, az nem több a puszta életem védelménél. A továbbiakban néhány kötekedésemet fűzöm „pontcsokorba” (hogy már a szándékbejelentéssel is hangsúlyozzam a kötekedés fontosságát).

  • „Hogy…én”. Ne, ne, soha! Hallom az ellenvetést: „de Radnóti is…!”. A hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én feltehetőleg 1943-ban született halhatatlan sora attól lett az, ami, hogy a világösszeomlás perspektívájából a gyermekkor is végtelen „messzeringás”, a hétköznapi mozdulatot ezért írja le Radnóti, szokatlan ellentétet teremtve, regélő hangnemben. Vége, nincs tovább, ne tovább! Semmi baj nem származik abból, ha valaki egy Cannabich-szimfónia első négy hangjával kezdi a magáét, de Beethoven Ötödikjével ezt jobb kerülni. Üzenet az elkövetőnek: ne sütkérezz az igaz művészet fényében! Általában is csak akkor merészkedjünk ódonok lenni, ha arra súlyos, méltányolható okunk van.
  • „Én”. Ne éljünk vissza a törzsfejlődésnek azzal a kifürkészhetetlen fordulatával, hogy agykérgünk világra hozta az „én” fogalmát! Mindig is voltak érzékeny lelkek, kiváltképp a művészet történetében, akikben az éntudat túlfejlett. De az örökös önismétlés, énismétlés elkoptatta az „ént”. Ha ma valaki magáról beszél, számot kell vessen vele, hogy mondandója unalomba fúl. Aki beteg, legyen Beethoven, Heine, Karinthy vagy Babits. Egy Zerkovitz legyen egészséges. Nincs elég tehetsége a betegséghez. Öregek, elesettek, kifalazottak, bekerítettek se legyünk. Ahhoz ugyanis még nagyobb tehetség kell.
  • „Te”. Ez sem sokkal jobb. Nehéz hitelesen szólni valakihez bensőséges hangon úgy, hogy ennek nagy csapat tanúja van.
  • „S”. Nem lesz univerzális (vagy legalábbis kettős) a kultúránk attól, ha szövegünkbe az „esztendő”, „kacsó”, „tejfel” szavakat plántáljuk. Az és legyen és. Ne nyafogjunk.
  • „”. Meg megpróbálnak visszanyúlni az alexandriai idők elé és kihajítják az írásjeleket Eleinte ez mókásnak tűnt mára modorosság Egyetlen előnye a tömörség
  • Nábót szőleje”. Ne folytassunk tovább bibliai történeteket, leszámítva annak ritka esetét, hogy lángelmék vagyunk. Ezek a történetek és példabeszédek adtak annyit magukra, hogy kerek egészek legyenek. Ugyanígy ne zsongítsuk olvasótáborunkat olyan beszúrásokkal, hogy „mialatt Schumann Karneválját hallgattam…”, mert ez lopás. Elemelünk abból a dicsőségből, amit más szerzett.
  • „Macska formájú abisszus”. Nemcsak a giccs, az abszurd is émelyíthet. Ha valami fekete, nem okvetlenül macska. Ne meneküljünk minden áron az unalom elől. Olykor jobb pihenőt tartani, szerényen bevárni, hogy az unalom utolérjen bennünket és puha karjaival átölelve álomba ringasson minket. (Hogy egyúttal a giccs émelyítő hatására is ráirányítsam a figyelmet.)

2 responses to “Miért csúnya?

  1. Remélem, ezt a bejegyzést kedves P. barátunk is olvassa.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s