Arbiter

 ELSŐ FEJEZET
Petronius délfelé ébredt fel, s mint rendesen, most is nagyon fáradt volt. Az előző napon Nerónál volt lakomán, amely a késő éjszakába nyúlt. Egy idő óta egészsége kezdett megromlani. Ő maga mondta, hogy reggelenként szinte dermedten ébred, a gondolatait nem bírja összeszedni. De a reggeli fürdő s a hozzáértő rabszolgák által végzett gondos masszázs fokozatosan felfrissítette lomha vérének keringését, őt magát felébresztette, magához térítette, s annyira visszaadta erejét, hogy az elaeothesiumból, vagyis a fürdő utolsó terméből már szellemileg felüdülve és vidáman csillogó szemmel, teljes életkedvvel, megifjodva, elegánsan, mintegy újjászületve távozott, s oly utolérhetetlen volt, hogy maga Otho sem vetekedhetett
vele, egyszóval valóban az volt, aminek nevezték: arbiter elegantiarum.

Sienkiewicz (1846 – 1916): Quo vadis
Mészáros István (1890 – 1964) fordítása

1 gaius-petronius-3

Petronius Arbiter (27? – 66)

(Gaius, Caius v. Titus) Petronius Arbiter az Arbiter, bővebben arbiter elegantiarum, vagyis a választékosság mestere melléknevet vagy Tacitustól (56 – 117), vagy magától Nero császártól (37 – 68) kapta. Nero udvarának megbecsült alakja volt, a császárt lenyűgözte finom stílusa, amit ő is, és nyomában sok alattvaló is utánozni kezdett, a testtartását is beleértve. Az újkorban sokan tisztelettel emlékeznek meg írói vénájáról (vénájával még találkozunk), de egyetlen fennmaradt töredéke, a Satyricon valószínűleg hamisítvány – 1450 körüli kéziratban maradt fenn, mely a XVII. században vált ismertté, és bár témaválasztása, a Nero-kor émelyítően szabados, felszínes társasági élete akár a szerzősége mellett is szólhatna, stílusa alapvetően idegen Petronius koráétól. Más forrás arra, hogy a töredék tőle származna, nincs, mint a kézirat megjelölése a szerzőségéről. A Fellini-Satyricon (1969) csodálatos hűséggel ragadja meg a mű hangulatát, hangvételét.

2 Trimalchio lakomaja

Trimalchio lakomája a Fellini-Satyriconból

Itt érdemes közbeszúrnunk, hogy egyes vélekedésekkel szemben a “kéz kezet mos” szállóige biztosan nem tőle származik. Seneca (Kr.e. 4? – 65) Apocolocyntosis című, Claudius császár (Kr.e. 10 – 54) haláláról szóló szatírájának 9. szakasza zárómondatában  találkozunk először a Manus manum lavat szállóigével. Bár a darab egy mára már elveszett Epikharmos (Kr.e. 540? – 460)-dráma átdolgozása, sok benne a saját betoldás és aktualizálás. Feltehetőleg ezek közé sorolhatjuk a szállóigét is. Maga az Apocolocyntosis cím agyafúrt szójáték az apotheosisszal (megistenülés mint császári attribútum), görög és latin szótöredékekből összegyúrva “tökkénti újjászületés”-nek fordíthatnánk, utalva a meghalt császár szellemi “képességeire”.

Egyetlen apró utalást találunk Petroniusszal foglalkozó antik forrásokban arra, hogy Petronius egyáltalán írt bármit is. Udvari fő-fő ellenlábasának, a később Otho császár (32 – 69) parancsára 69-ben öngyilkosságot elkövető Ofonius Tigellinus testőrségi parancsnoknak kapóra jött a 65-ös Calpurnius Piso (35? – 65)-féle nagyszabású összeesküvés. Kihasználva Nero beteges hajlamát a “csisztkák” sorára, Seneca és unokaöccse, Lucanus (39 – 65) mellett Petronius nevét is felvetette Nerónak. 3 AnnalesAz előző kettőről annyi kiderült, hogy tudtak a készületekről, és ez természetesen, mint minden zsarnoki korban, elég volt a halálukhoz. Nero akkorra már mindhármójukra féltékeny volt, Lucanus republikánus érzületét különösen nem szerette. Őt és Senecát öngyilkosságra szólította fel – ez viszonylag kegyes elbánás volt. Petroniust tartózkodási helyének elhagyásától tiltotta volna el a vizsgálat lezárultáig, ám Petronius értett a szóból, lakomát rendezett ereinek felvágása alkalmából, és itt olvasta fel keserű, támadó gúnyiratát Nero ellen. Sebeit újra és újra elköttette, de azt, hogy vérét a földre loccsantva azt Nero egészségére kívánta volna, Tacitus nem erősíti meg az Évkönyveiben.


Az arbiterből mint mesterből bölcs döntőbíró, választottbíró lett, akinek a döntéseit (mind a mai napig) nem lehet megfellebbezni, és így azok a döntések “tetszőlegesen tetszőlegesek”, vagyis önkényesek is lehettek. A francia nyelvben legkésőbb a XIII. században, az angolban a XIV. század közepén jelent meg bíráskodókénti alkalmazása (angolban arbitress, női bíráskodó formájában). Aztán ebből származott a tetszőleges, az arbitrary. A franciából terjedt el mint “ügyes döntés” a pénzügyileg kockázatmentes árfolyamkülönbség-kihasználás, az arbitrázs.


További forrás: http://www.etymonline.com/

Reklámok

4 responses to “Arbiter

  1. Visszajelzés: A vadkantól a kotuliliomig | SUNYIVERZUM

  2. Visszajelzés: Farkasok, ökrök, kutyák étvágya: bűn vagy betegség? | SUNYIVERZUM

  3. Visszajelzés: Kifacsarodott szállóigék | SUNYIVERZUM

  4. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s