Delacroix címkéhez tartozó bejegyzések

A francia Pimodan és A magyar Pimodán

Un soir de décembre, obéissant à une convocation mystérieuse, rédigée en termes énigmatiques compris des affiliés, inintelligibles pour d’autres, j’arrivai dans un quartier lointain, espèce d’oasis de solitude au milieu de Paris, que le fleuve, en l’entourant de ses deux bras, semble défendre contre les empiétements de la civilisation, car c’était dans une vieille maison de L’île Sait-Louis, l’hôtel Pimodan, bâti par Lauzun, que le club bizarre dont je faisais partie depuis peu tenait ses séances mensuelles, où j’allais assister pour la première fois.

Gautier (1811 – 1872): Le club des Hachichins[1] (1846)

Egy decemberi estén, egy beavatottaknak szánt, rejtélyes, mások számára érthetetlen kifejezésekkel fogalmazott összehívásnak eleget téve egy távoli negyedbe érkeztem, a magány egyfajta oázisába a párizsi miliőben, melyet a folyó, két karjával átölelve oltalmazott a civilizáció zajgásától, aminthogy ez nem volt más, mint egy régi épület Szent Lajos szigetén, a Pimodan-palota, melyet Lauzun emelt, mivel a különös társaság ekkor tartotta havi gyűlését, melyre első alkalommal voltam hivatalos.

Hasis-evők klubja 

Ezekkel a regébe illő szavakkal indul Gautier beszámolója, melyekhez Baudelaire-ről (1821 – 1867) szóló művében (1868) hozzáfűzi:

Vagy tíz próbálkozás után örökre lemondtam erről a kábító élvezetről, nem mintha fizikai rosszullétet okozott volna, hanem azért, mert az igazi írónak csak a maga természetes álmaira van szüksége, s nem szereti, ha képzeletét bármely mesterséges pótszer csiklandozza fel.

Tóth Árpád (1886 – 1928) fordítása[2]

Nem vitás, az, hogy Gautier kétszeresen is, alkotóként és kábítószer-élvezőként is érintett, kétszeres nyomatékot ad szavainak. Ám ha megállapítása nyomán el is fogadjuk, hogy az ún. igazi író számára a kábítószer nem lehet ihletforrás, nem tudhatjuk, és ezt nem tudhatják szervezetünk működésének értői sem, lehet-e a kábítószer az ihletforrás forrása, azaz ha pusztító és esetleg korlátozhatatlan módon is, kalandra és alkotásra serkentő közeg, és mi lett volna nélküle nagy alkotókból. (Hogy vele mi lett, jobban tudjuk.)

Röviden áttekintjük a Pimodan-palota történetét a XIX. századig. Bővebben…

A szőlőszemtől a Furunkulus Kupáig

„A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik?

Petőfi (1823 – 1849): Az apostol, XI.[1] (1848)

Az indoeurópai bher-, „vinni” gyökből származik a görög φέρω, fero[2] és a latin fero, „viszek”, de mindkét nyelvben annak az embernek a megnevezése is, aki elvisz valamit: a görög φώρ, for, valamint az előitáliai for közvetítésével a latin fur, „tolvaj”.[3] Francia közbenső állomással ebből lett az angol furtively, „rejtve”, „lopva” melléknév.[4] Az olasz furfante, gazfickó (és így a magyar „furfangos”) azonban nem innen származik.[5]

A szőlőtőke kis göböcskéit az aggódó bortermelők azzal gyanúsították, hogy elszívják a nedveket a gyümölcs elől, és ezért hol „gazemberkének”, latrunculusnak, hol „tolvajkának”, furunculusnak nevezték.

0-staph

Ez utóbbi vált a göbhöz hasonló, leggyakrabban az arcon kiütő kelés névadójává.[6] Az angolban a furuncle mellett, sőt, elsősorban, a carbuncle szóval jelölik a fájdalmas kelést. A karbunkulus szónak ezzel a jelentésével is, a „féldrágakő” jelentésével is foglalkoztunk már: mindkettő az eredeti „parázsszem” jelentésre vezet vissza. A furunkulust a Staphylococcus aureus egy antibiotikumoknak meglehetősen ellenálló és kiújulásra hajlamos baktérium okozza.[7]

1-0-rosenbach

Nem véletlen a kiütközési helye, hiszen, mint megállapították, az orrjáratokban szeret lappangani.[8] A taxont Anton Julius Friedrich Rosenbach (1842 –1923) alkotta meg 1884-ben.[9] Ha hajlunk rá, hogy tudományos nevének különös rokonságát kísértetiesnek gondoljuk az általa okozott kellemetlenségével, vagyis hogy alaktani okokból a baktériumot az „arany szőlőszem”[10] névvel illetik, még jobban meglepődünk, ha azt látjuk, a névadó Rosenbachot 1890 körül lefényképezte egy William Grape nevű mester. Bővebben…