Solon címkéhez tartozó bejegyzések

Többnejűség, fattyak, Shakespeare

THERSITES

What art thou?

MARGARELON

A bastard son of Priam’s.

THERSITES

I am a bastard too; I love bastards: I am a bastard begot, bastard instructed, bastard in mind, bastard in valour, in every thing illegitimate. One bear will not bite another, and wherefore should one bastard? Take heed, the quarrel’s most ominous to us: if the son of a whore fight for a whore, he tempts judgment: farewell, bastard.

MARGARELON The devil take thee, coward!

Shakespeare (1564 – 1616): Troilus and Cressida (1601-3), V / 7[1]

THERSITES

Ki vagy te?

MARGARELON

Priam fattyú fia.

THERSITES

Én is fattyú vagyok. Én szeretem a bitangokat; születésem bitang, növelésem bitang; bitang az elmém, bitang az erőm, szóval mindenben, törvénytelen vagyok. Holló holló szemét nem vájja ki: miért tennék azt a bitangok? Vigyázz magadra: a harcz mi köztünk igen baljóslatú: mert ha egy rima fia harczol egy rima miatt, az az igazságot kisérti. Élj boldogúl, drusza!

MARGARELON

Vigyen el az ördög, gyáva fajzat!

Troilus és Kressida, V / 7. Fejes István (1838 – 1913) fordítása[2]

Walter Scheidel történész kitűnő és közérthető poligámia-tanulmányából (Monogamy and polygyny, Egy- és többnejűség, 2009) megtudjuk, hogy a kora ókori nagy gabonatermelő kultúráiban közkeletű volt a társadalom előkelőinek háremtartásig menő többnejűsége. (A táplálkozás megszervezése ugyanis állandó veszélyét hordozta az éhínségnek, hiszen a bő esztendőkben megfutó népmozgalom a túlnépesedés rémét vetítette előre. A mesterséges „nőhiány” talán ezt szolgálta kivédeni. De ez csak az én konyhai fantáziálásom.) Mint Scheidel írja, Laura L. Betzig 1986-ban publikált tanulmánya, a Despotism and Differential Reproduction: A Darwinian View of History, azaz a Despotizmus és differenciált reprodukció: darwini történelemszemlélet bőséges példákat hoz fel olyan későbbi társadalmakra, ahol a többnejűség dívott. Bővebben…

Reklámok

Besúgóból talpnyaló, abból parazita

Diadalszekéren fügefából való phallust vittek, melyet a tömeg, papok és utcagyerekek követtek s tisztes asszonyok és züllött lányok kibontott hajjal, őrjöngve ordítoztak körül.

Kosztolányi (1885 – 1936): Nero, a véres költő (1921). Az isteni színész[1]

Országh László (1907 – 1984) Angol-magyar nagyszótárában[2] a sycophant magyar szava „talpnyaló”, „hízelgő”. Nem a szótárszerkesztő a „hibás” ebben, hanem maguk az angolok. Bővebben…

Napfivér, Holdnővér: búcsú a ptolemaidáktól

Többször is foglalkoztunk Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) hadvezérének, a későbbi I. Ptolemaios Soternek („Megváltó”, Kr.e. 367 – 282) egyiptomi rezidenciájú, Egyiptom területét sokszor túllépő dinasztiájával, így talán nem érdektelen áttekintenünk a ptolemaidák végső felszívódását, eltűnését a történelemből. Bővebben…

A Kilenc Nővér rövid története

As to the Freemasons, unless she will believe me when I assure her that they are in general a very harmless sort of People; and have no principles or Practices that are inconsistent with Religion or good Manners, I know no Way of giving my Mother a better Opinion of them than she seems to have at present, (since it is not allow’d that Women should be admitted into that secret Society).

Benjamin Franklin to Josiah (1657 – 1745) and Abiah Franklin (1667 – 1752), April 13. 1738[1]

„Ami pedig a szabadkőműveseket illeti, hacsak el nem fogja hinni nekem, amikor biztosítom őt arról, hogy ez általában véve igen ártalmatlan emberfajta, továbbá se elveik, se gyakorlatuk nem összeférhetetlen a vallással és a jó modorral, nem tudok más utat-módot arra, hogy alakíthatnék ki Anyámban jobb véleményt róluk e mostaninál (minthogy nőket nem engednek be ebbe a titkos társaságba).”

Benjamin Franklin levele szüleihez, 1738. április 13-án

Benjamin Franklin belülről ismerte a szabadkőműves társaságok életét, és mind a keresztény, mind a szabadkőműves erkölcs, de legfőképp maga Benjamin Franklin jelleme kizárja, hogy kételkedjünk szavaiban. Anyját, az Old South Church of Christ[2] odaadó hívőjét azok után akarja megnyugtatni, hogy keserűen kifakadt: egyik fiam ariánus, másik fiam arminiánus.

A lybiai Areios presbiter (260? – 336) tanaival már többször foglalkoztunk. Jacobus Arminiusról (Jacob Harmensen, 1560 – 1609) itt annyit elég lesz megemlíteni, hogy radikális vallásmegújító volt, akinek nézetei rokonok voltak Kálvinéival (1509 – 1564), azzal a legérzékenyebb különbséggel, amint ezt a kor vallásvitái a bizánci mintákat megszégyenítő alapossággal kimutatták, hogy Arminius képesnek látta az embert ellenállni az isteni akaratnak, Kálvin nem.[3]

Franklin élete úgyszólván nyitott könyv[4], melyben néhány lap talán összetapadt az idők folyamán. A kevésbé ismert fejezetek egyikébe pillantunk bele. Bővebben…