Hiénákról

”Out, thou hyӕna! ‘Twas malice brought thee here!”

„Ki innen, hiéna! Rossz szándék hozott ide!”

Newburgh Hamilton (1691 – 1761): Sámson[1], II/2

A hiénának nem adatott meg az a hely a szeretet világában, mint a koalának. Spanyol társneve, az asquerosa egyenesen „gusztustalant” jelent – a görög ἐσχάρα, eskhara, „égési seb” szóból, mely az angol scar, „sebhely” szó alapja is.[2] Händel (1685 – 1759) 1741-ben komponált Sámson (HWV57) című oratóriumában a címszereplő Delilára alkalmazza metaforaként:

Sokáig, tévesen, kutyaféle ragadozónak tartották[3] (angolul: K9, canine), ám a macskaalkatúak alrendjébe sorolják (azaz, a hiéna feline, ha már angolul is szóbahoztuk, hogy mi nem).

Ókorban leírt állatok megfeleltetése ma látottakkal gyakran nagyon nehéz feladat. A görög κροκόττας, krokottas (latin crocotta), a Kr.e.100 körüli időkben készített palestrinai Nílus-mozaiknak[4] hála, megbízhatóan azonosítható a csíkos hiénával. A későbbiekben a kép megzavarosodik.

1 Palestrina

Nem mellékes, hogy egy-egy nagy ókori vagy kora középkori „enciklopédikust” hány tenger választ el egy állat, egy növény eredeti megfigyelőjétől. Láttuk már, hogy a mesék legnagyobb szülője a maga izgalmaival a tenger; a türingiai sűrű erdők „elbújhatnak” a háborgó tenger mint évezredes ihletforrás mögött.
Aisopos (Kr.e. 620? – 564) fabuláiban találkozunk először a hiénával. Mint az ókori „állattan” fáradhatatlan kutatója, és ha kell, leleplezője, August Steier (1877 – 1939) megjegyzi, az ógörögök a csíkos hiénára az ὑαίνα, yaina, a foltosra a κρόκοττας, krokottas szót használják (éles ellentétben a palestrinai Nílus-mozaikkal).[5] Steier álláspontjának megfelelően Aisopos a mesében a csíkos hiénáról ír.[6] Az Émile Chambry (1864 – 1938) rendszerében 341-es sorszámú, A hiéna és a róka című történet rendkívüli rövidsége ellenére sem kerül be a gyerekeknek szóló válogatásba, sőt, manapság már a felnőtteknek szólókba sem.[7] A nőstény hiéna koslat egy hím róka után, aki azonban nem áll kötélnek. A lány keserves szemrehányására a róka így felel: köszönd a természetednek! Nem választok magamnak olyan barátnőt, aki egyszer csak úgy dönt, fiúvá válik! Az ókori bölcseknek akadtak különleges elképzelései egyes állatok (sőt népek) nemével-nemtelenségével kapcsolatban, ezúttal azonban találunk valóságalapot a mesében. A hiéna természetesen nem nemváltó állat, ám – ha nem is a mese csíkos hiénái, hanem a krokottasok körében – különös hormonális folyamatok játszódnak le az uralkodó osztály viselős nőtagjai körében, a terhesség utolsó szakában. Társadalmi helyzetüket megőrzendő erőteljes androgén, azaz férfiúi hormon termelésébe kezd a szervezetük, hogy kicsinyeik már nagyon korán agresszívakká váljanak. A hormontúladagolás a nőstény magzatokra olykor végzetes hatású: a peteérésük látja kárát. A hormontermelés különös hatást gyakorol az anya nemi szervére, mely így, megtévesztő alakot öltve, kitüremkedik a testből.[8] (Arról nincs szó, hogy az amúgy is illatok alapján tájékozódó tüzes hímeket ez elbizonytalanítaná, hiszen a terhesség végszakaszában a nőstény nem fogadókész.)

hím és nőstény foltos hiénák kacagtatóan hasonló nemi szerve (Anatomischer Anzeiger, 1922)

A knidosi Ktesias (Kr.e. 416? – ?) orvos és történész Indiáról szóló könyvében (Indika) ír egy lényről, amelyet krokottasnak neveznek, ám gyakran mondják κυνóλυκός–nak (kynolykosnak), „kutyafarkasnak” is.[9] Id. Plinius (23 – 79) A természet históriájában más szörnnyel kapcsolatban hivatkozik rá, de feltehető, hogy ebben is Ktesias volt a forrása.[10] A VIII. könyvben külön beszél a krokottasról, melyet farkas és kutya kereszteződésének tekint, és a hiénáról szintén megemlíti a nemváltást, amit azonban Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) elutasít.

leocrocuta

Ugyanitt megemlít egy szamár termetű lényt, a leocrocutát, mely a hím krokottas és a nőstény oroszlán szerelmének gyümölcse, és amely képes utánozni az ember hangját.[11]
VI. Ptolemaios Filometor („Anyaszerető”, esetleg „Anyja által szeretett”, Kr.e. 186 – 145) udvarában szolgált a szintén knidosi születésű Agatharkhides történész, geográfus. Tisztelettel emlékezik meg az Etiópiában élő krokottas hatalmas erejű fogazatáról, de, miután megemlíti a mendemondát, hogy emberi hangot tudna utánozni, mi több, azzal otthonukból kicsalogatni áldozataikat, azt visszautasítja.

Strabon (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?), az egyik legnagyobb görög geográfus a Geografika hypomnematában (Földrajzi feljegyzések) beszél a foltos hiénáról (krokottasról). Forrása a Kr.e. 100 körül élt efezosi Artemidoros, akit ne tévesszünk össze a szintén efezosi Artemidorosszal, a II. században élt jóssal. Ő szintén a kutya és a farkas keveredésének mondja a foltos hiénát.
Mindezt kicsit kiszínezve ismétli meg Szicíliai Diodoros (Sikeliotes, Kr.e. 90? – 27?) termetes összeállításában, a Bibliothekében. A III. kötet 35. fejezetében szintén a farkas és a kutya keveredésének mondja a hiénát, csak éppen tüzesebbnek mindkettőnél; méltányolja fogazatát; kételkedik az emberi hangot utánzó képességében. Alkotó, új elemként azonban hozzáteszi, a hiéna bármit megemészt, amit lenyel.[12] (A legtöbb állat valóban ügyel arra, hogy olyasmit nyeljen le, amit utóbb megemészt, vagy legalábbis segítse az emésztését.)
Cassius Dio (155? – 229?) a Róma története című munkájában megemlékezik róla, hogy Septimius Severus (146 – 211) császár uralkodásának tizedik évfordulóján (202-ben) ünnepélyes keretek között egymásra uszítottak hatvan vaddisznót, és sok más egyéb lemészárolt állat közt a megindító ünnepség nézői láthattak egy elefántot és egy krokottast is. Ez utóbbit indiainak mondja, és úgy tudja, ez volt az első alkalom, hogy Rómába hurcolták egy példányát. Színében a nőstény oroszlán és a tigris jegyeit fedezi fel, de vonásaiban a kutyáét és rókáét is, különlegesen összekeverve.[13] (Így nyilván méltó volt a kínhalálra.) Beszámolójának ellentmond a IV. században írt Historia Augusta, ahol is az öttel korábbi császár, Antoninus Pius (86 – 161) decenáriumán láthattak a jelenlevők krokottast: ”elephantos et corocottas et tigrides et rhinocero(n)tes, crocodillos etiam atque hippopotamos et omnia ex toto orbe terrarum”[14], azaz „elefántokat, korokottasokat, tigriseket, orrszarvúkat, krokodilokat, valamint vízilovakat és mindenféle állatot az egész Földről”. (Földgolyót nem mondok, mert kétségek vannak afelől, hogy az ”ex orbe terrarum” orbisa biztosan golyót jelent-e ebben az összefüggésben.)
A vegetáriusok kedvelt ősatyja, a tyrosi neoplatonikus Porfyrios (234? – 305?) még tovább megy az indiai hiéna hangutánzó képességeinek dicsőítésében. A Περί αποχές εμψυχώνban (Peri apokhes empsykhon, A tartózkodásról az állati eledeltől) című alapművében azt írja, hogy a hiéna a jó barátok hangján szólal meg, csak hogy előcsalogassa otthonaikból a kiszemelt áldozatot, és bár ezt az indiaiak tudván tudják, mégis gyakran áldozatául esnek a cselnek.[15] Porfyriosnak szemmel láthatólag sikerült megszabadulnia legtöbb nagy elődjének destruktív szkepszisétől.
Egészen más síkra tereli az érvelést az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) az Etimológiáiban: megemlékezik a hiéna szemében található hiéna-kőről (XVI.xv.25), melyet nyelv alá helyezve jóstehetségre teszünk szert.[16]
I. Nagy Szent Fotios (810? – 893?) konstantinápolyi pátriárka kalandos életéről nagyon kevés szót ejtettünk kalandozásaink során, ami súlyos méltánytalanság a jeles szerzővel. Valóságos könyvtárat tölt meg életműve, mely a korában ismert tudós könyvek szemlézése és kommentálása. A hatalmas mű neve Myriobiblion, sive bibliotheca librorum, quos legit et censuit (Könyvek miriádja, avagy könyvtár, elolvasva és átvizsgálva)[17] – megjegyzendő, hogy a „miriád” szavunk a görög μυριάς, myrias, „tízezernyi”, „rengeteg” szóból származik,, ahogy a „töméntelen” az ujgur tümenből, mely úgyszintén „tízezernyi”, „rengeteg”.[18]

Photius
Látjuk a bemutatott szövegből, hogy lényegében Agatharkhides és Szicíliai Diodoros álláspontját visszhangozza, azok kételyeitől megszabadulva.
A krokottas szó latin megfelelőjét, a crocottát a szerzők gyakran corocottának írják, talán nem véletlenül. A hispán Corocotta az I. században sok gondot okozott Augustusnak (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) szemtelen területfoglalásaival. A császár egymillió sestertiust tűzött ki a fejére, hatalmas summát, amennyi egy szenátorjelöltséghez kellett. Mégsem akadt senki, aki foglyul ejtette volna Corocottát. Ő végül feladta magát, ám a császár, kegyesen, nemhogy megbocsátott neki, de neki adományozta az egymillió sestertiust, állítja legalábbis az Augustus emlékének megszépítésében érdekelt Cassius Dio.[19]
A korokottas szó eredete azonban bizonyosan nem erre a személynévre vezethető vissza: bár Afrikában nincs nyoma a szónak, ami nehézséget jelent, ha az állat eredetét etiópiainak fogadjuk el, a szanszkritban azonban van. A „sakál” a szanszkritban krostuka, ha Cassius Dio és Porfyrios indiai állateredet-magyarázatát vesszük alapul. Akárhogy is, hiénák itt is, ott is éltek. A sakált nem könnyű összetéveszteni a hiénával, a fogazatukat tekintve valóságos sértés a hiénára nézve. Ám összekötheti őket a szívből jövő kacaj, amit hallatnak. A „hiéna” görög eredetije a hys, „disznó” szóra megy vissza, annak „nőiesített” alakjaként.[20]
Mintha csak Steier későbbről származó gondolatát előlegezné meg a két tudományos név. Mindkét taxon tautonim, a foltos hiénáé Crocuta crocuta, Johann Christian Polycarp Erxleben (1744 – 1777) 1777-ben elfogadott javaslatára[21], a csíkos hiénáé Hyaena hyaena, mely Linnétől (1707 – 1778) származik (1758)[22].
A két állat életmódja jelentősen eltér. A foltos hiéna csapatokban él és vadászik, így dögöt csak szükség esetén, ritkán fogyaszt; harsány kacagása betölti a levegőt. Az emberre is veszélyt jelent. A csíkos hiéna kisebb közösségekben vagy magányosan kódorog, a hangja alig hallatszik, tápláléka zömmel elhullott állatokból áll. Az embert nem támadja meg.[23]