A mantikór élete és a halál

1 Manticore_Rochester_Bestiary

mantikór a Rochesteri Bestiáriumban (1230–40 körül)

Az első ismert leírást a mantikórról a feltehetőleg hadifogolyként Perzsiába hurcolt, ott orvosként II. Artakhsasja, azaz II. Artaxerxes Mnemon („Jó”) (Kr. e. 453 – Kr. e. 358) udvarában szolgáló knidosi Ktesias (Kr.e. 416? – ?)[1] Indiáról szóló könyvében olvashatjuk I. Nagy Szent Fotios (810? – 893?) Myriobiblionban („Könyvek miriádjában”) megírt összefoglalójának közvetítésében. Ktesias indiai leírásával már találkoztunk az egyszarvúakról szólva, és bízvást mondhatjuk, a mantikór – nála: martikhora – bemutatása hasonlóképpen színesre sikerült. Ennek a félelmetes szörnyetegnek, kezdődik a mese, emberarca van. Bőre cinóbervörös, teste akkora, mint az oroszláné. Későbbi korok beleélő fantáziáját különösen megragadja arcberendezésének egy sajátossága, nevezetesen hogy három sor foga is van. Fülei, világoskék szemei is szinte emberiek. Farka viszont skorpióéhoz hasonló, mely, mai mércével, mintegy fél méteres fullánkban végződik. Kilövellhető, mintegy harminc centiméteres tüskéket használ harci fegyverül. Ilyen tüzelőállást a fején is kialakított. A tövis találata mindig halálos, ráadásul kilövés után újra nő. Ktesias az áldozatok elhelyezkedésétől függően specifikálja a mantikór tövisvetési technikáját. Elefánthátról azonban becserkészhető, mert az elefánt képes ellenállni a dühödt támadásának. Ennyiről értesülünk I. Nagy Szent Fotios közvetítéséből.[2] Az összefoglaló nemcsak színes, de hűséges és alapos is. Ezt fogjuk látni más, korábbi szerzők mantikórtanulmányaiból.

Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Kr.e. 350-re befejezett Állattana II. könyvének 1. fejezetében azt írja, nincs fogakkal rendelkező állat, melynek bármely neme két fogsorú volna. Ám, ha lehet hinni Ktesiasnak, három fogsorú létezik, a martikhoras. Aristoteles leírása a technikai részleteket leszámítva követi a fentieket, hozzá véve, hogy Ktesias szerint az állat hangja valahol a pánsípé és a trombitáé közt van, olyan sebesen fut, mint a szarvas, továbbá embert eszik.[3]

Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája VIII. könyvében kétszer is kitér a mantikórra. A 30. fejezetben, a szó későbbi helyesírását alapjaiban megváltoztatva, szintén követi az eddig már ismert leírásokat a mantichoráról, afféle apró eltérésekkel, mint hogy a hangját a pánsíp és trombita elegyedett hangzásának tekinti, vagy hogy szeme színe szürke. Az állatot Aethiopiába helyezi, ami azonban nem azonos Etiópiával, hanem általános értelemben vett trópusokat jelöl id. Pliniusnál.[4] Nem érdektelen a 45. fejezet rövid megállapítása sem. Itt a krokottassal együtt említve (amellyel már mint hiénával korábban foglalkoztunk, emberhangot utánzó csalárdságát is beleértve) a mantichorát, id. Plinius a tudományok pártolójára és művelőjére, II. Juba (Kr.e. 52? – Kr.u. 23) numídiai királyra hivatkozva megemlíti, hogy mindkettő képes az emberhang utánzására.[5]

A mesélésre, színezésre máskülönben hajlamos Pausanias Periegetes („Leíró”, 110? – 180?) ezúttal meglehetősen visszafogottan tájékoztat Ktesias beszámolójáról a Görögország leírása IX. könyve 21. fejezetének 4. szakaszában. A tüskelövő technikájának ismertetésén túl elmondja, hogy az indiaiak martikhorasnak, a görögök emberevőnek nevezik. Elsőként tesz kísérletet a csodás elemek lehántására, és arra a következtetésre jut, hogy a mantikór valójában tigris. (Netán az akkor még sokat ártó hyrcaniai bestye?) A meseszerű elemekben nem hisz, de mintegy megbocsátóan (végtére ő maga is mesemondó) az indiaiak végletes rettenetével magyarázza azokat.[6]

Claudius Aelianus (170? – 235?) Állatokról szóló műve IV. könyvének 21. fejezetében az eddigieknél lényegesen zamatosabb, ijesztőbb ismertetését adja az általa nagyra becsült Ktesias tanainak, külön kitérve a halálos tüskék elleni küzdelemre. (Középutasan szürkéskéknek nevezi a szemét.) Ám új elem a leírásában, és itt kétkedő hangot üt meg, hogy beszámol arról is, hogyan ismerkedett meg Ktesias a mantikórral. Ezek szerint az Indiában befogott vadat a perzsa királynak hozták ajándékba.[7]

Egyháztörténeti jelentőségre az áltat tett szert a mantikór leírása, hogy a lemnosi Filostratos (170? – 250?) Τὰ ἐς τὸν Τυανέα Ἀπολλώνιον, Ta es ton Tyanea Apollonion, azaz A tyanai Apollonios élete címmel könyvet írt a nagy utazóról és filozófusról. Ennek III. fejezete 45. szakaszában szerepel, hogy Apollonios (15? – 100?) Indiában járva egy odavalósi bölcstől, Iarkhastól tudakozódott különféle lényekről, nyitott szívvel, többek közt a mantikórról is, ám itt különös szkepszissel. A nyíllövő csudákról szóló részletekhez érve Iarkhas kijelentette, sosem hallott országában erre képes lényről.[8] Nehéz elképzelni ennek kihatásait a korai egyház vitáira, de hát az Úr útjai kifürkészhetetlenek.

A IV. század elején alkotó Sossianos Hierokles nemcsak azt a hibát követte el, hogy dacos ellenkezéseivel zaklassa Kaisareai Eusebios püspököt (260? – 342?), de írt egy könyvet is, melyben lelkes hangon hasonlította a tyanai Apolloniost a Megváltóhoz. Erre sújtott le Kaisareai Eusebios a kellő eréllyel. Értekezés Filostratos A tyanai Apollonios élete című műve ellen, abból az alkalomból, hogy Hierokles párhzamot vont Apollonios és Krisztus között címében a gúny savas permetével öntözi szakadatlanul az összehasonlításra méltatlan Apolloniost, ennek XXI. fejezetében kifigurázva érdeklődését olyan lények iránt, mint a mantikór. Ennek során maga Kaisareai Eusebios is leírja a szörnyeteget.[9]


Nemcsak Pausanias Periegetes, hanem kései utódai is megpróbálták megtalálni a mese észszerű magvát, vagyis hogy miből indult ki Ktesias. Id. Plinius nem emlegeti véletlenül egy lapona krokottast, azaz hiénát a mantikórral. Conrad Geßner (1516 – 1565) arra következtet, hogy valójában a mantikór is hiéna. Nézeteit később is visszhangozták, és a szörnyeket elemző írásai alapján jóval később, 1658-ban A négylábú fenevadak és a kígyók címmel képes kiadványt szerkesztettek.[10]

2 mantichora

mantikór A négylábú fenevadak és a kígyók című kiadványban (1658)

A maga módján Gottlieb Carl Wilhelm Schneider (1796 – 1836) is érthetően foglal állást a tarajos sül mellett, hiszen, mint már láttuk, a tarajos sülről feltételezték (tévesen), hogy képes kilőni a tüskéit.

3 elokepek

lehetséges előképek: ázsiai tigris, foltos hiéna, tarajos sül

A legszellemesebben minden találgató közül talán Arnold Hermann Ludwig Heeren (1760 – 1842) jár el, aki úgy véli, Ktesias a persepolisi szörnyábrázolásokat vette alapul. A Kr.e. V. században azok az állatok még bizonyára jobb állapotban voltak, mint mai napság, hiszen az ott ma is látható legrégebbi emlékeket, egy széles lépcsősort mintegy száz évvel Ktesias születése előtt, Kr.e. 515-ben kezdtek építeni, és a nagy palotát I. Khsajarsa (Kr.e.518 – 465), azaz Xerxes alatt emelték.

4 Persepolis

persepolisi szárnyas oroszlán

Mielőtt a martikhora első r-je n-né lágyult volna, nem is lehetett kétség a szó eredete iránt. Kétségtelen, hogy id. Pliniusnál láttuk először a mantichora alakot, de már az ógörögben is felbukkan μαντιχώρας, mantikhoras formában is.[11] Pausanias Periegetes nem véletlenül említi, hogy a görögök emberevőnek, azaz ανδροφάγος-nak, androfagosnak hívják. Az indouerópai mer- gyökből indulnak ki az elemzők, melynek jelentése „meghalni” – és ebből származik a mors, azaz a latin „halál” és a „mortalitás” (valamint az előszláv mertin[12] ár az orosz смерть, „halál”[13]) –, amiből, a „halandó” fogalmán keresztül, az óperzsa maritya, „ember” származik.[14] A mai perzsában és arabban a مارتیا , Martia gyakori fiúnév (jelentése szerint „ember”).[15] A második, szintén indoeurópai eredetű tag a mai perzsában is „eszik”, sőt, „torkolat” jelentésű خور, khvar, együttesen a mantikór tehát, akárhogy nézzük, „emberevő”.


[1] http://www.livius.org/articles/person/ctesias-of-cnidus/

[2] http://www.livius.org/ct-cz/ctesias/photius_indica.html

[3] http://classics.mit.edu/Aristotle/history_anim.mb.txt

[4] A természet históriája, VIII/30

[5] A természet históriája, VIII/45

[6] Görögország leírása, IX/21/4

[7] Állatokról, IV/21

[8] A tyanai Apollonios élete, III/45

[9] http://www.tertullian.org/fathers/eusebius_against_hierocles.htm

[10] A négylábú fenevadak és a kígyók

[11] https://en.wiktionary.org/wiki/manticore

[12] https://en.wiktionary.org/wiki/Reconstruction:Proto-Slavic/merti

[13] смерть

[14] manticore

[15] Martia

Advertisements

2 responses to “A mantikór élete és a halál

  1. II. Artaxerxes Mnemon („Jó”) (Kr. e. 453 – Kr. e. 358)

    Ez igen! 95 évet élni ma sem kismiska, hát még akkor!

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s