Ktesias címkéhez tartozó bejegyzések

A mantikór élete és a halál

1 Manticore_Rochester_Bestiary

mantikór a Rochesteri Bestiáriumban (1230–40 körül)

Az első ismert leírást a mantikórról a feltehetőleg hadifogolyként Perzsiába hurcolt, ott orvosként II. Artakhsasja, azaz II. Artaxerxes Mnemon („Jó”) (Kr. e. 453 – Kr. e. 358) udvarában szolgáló knidosi Ktesias (Kr.e. 416? – ?)[1] Indiáról szóló könyvében olvashatjuk I. Nagy Szent Fotios (810? – 893?) Myriobiblionban („Könyvek miriádjában”) megírt összefoglalójának közvetítésében. Bővebben…

Reklámok

Az egyfogú egyszarvú és az egyszarvú

Sin duda me preguntaréis por el marfil maldito del narwhal, para que yo os conteste
de qué modo el unicornio marino agoniza arponeado.

Neruda (1904 – 1973): Los Enigmas[1]

Kérdezel az agyaros cet veszedelmes agyaráról.
És én válaszomban elmondom, milyen az, amikor az a narval szigonnyal a mellében meghal.

A titkok[2]

1 narwhal

Bár Neruda háromszor messzebb élt a narváloktól, mint mi, költészetében mégis fontos szerepet játszanak; másutt a puszta nevéről is mint éneklő tengeri serlegről, kristálysarkantyú-névről ír.[3]

2 monoceros_iucn

a narválok élőhelye

Bővebben…

Hiénákról

”Out, thou hyӕna! ‘Twas malice brought thee here!”

„Ki innen, hiéna! Rossz szándék hozott ide!”

Newburgh Hamilton (1691 – 1761): Sámson[1], II/2

A hiénának nem adatott meg az a hely a szeretet világában, mint a koalának. Spanyol társneve, az asquerosa egyenesen „gusztustalant” jelent – a görög eskhara, „égési seb” szóból, mely az angol scar, „sebhely” szó alapja is.[2] Händel (1685 – 1759) Sámson című oratóriumában a címszereplő Delilára alkalmazza metaforaként:

Sokáig, tévesen, kutyaféle ragadozónak tartották[3] (angolul: K9, canine), ám a macskaalkatúak alrendjébe sorolják (azaz, a hiéna feline, ha már angolul is szóbahoztuk, hogy mi nem). Bővebben…

A vadkantól a kotuliliomig

1 gyongytyuk

Kalydonban azzal kezdődtek a bajok, hogy a király, Oineus nem adta meg a kellő tiszteletet Artemisnek, a vadászat istennőjének: nem füstölt tömjént az oltárán. Az istenek a teljes istentagadást is elnézik, de ha személyre szólónak vélik a sértést, azt nem szenvedhetik.

2 vaso-francois-caccia-al-cinghiale-calidonio

François-váza Kr.e. 570 körül. Meleagros kegyelemdöfése

Artemis hatalmas vadkant küldött Kalydon földjeire – csak jellemzésül, Ovidiust (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) idézve: nála a bikák se nagyobbak, szemei vérben és tűzben forognak, sörtéi mint gerelyek, marján rekedt zajjal hömpölyög le a tajték, fogai akkorák, mint az elefántagyar, lombok kapnak lángra mennyköves leheletétől. A dramaturgia évezredes szabályai szerint mindez azt jelenti, embert próbáló küzdelemben, de legyőzik. Így is lett: Meleagros, a királyfi a vadászatra meghívta az argonautákat, akik – bölcsen – kilenc napos lakomával nyitották a munkát (sokan közülük utoljára lakmároztak). A vadkan addig is Kalydon földjét rontotta. Végül egy völgykatlanban sikerült felzavarniuk, és a szépséges Atalante nyilától sebzetten az alig palástolt szerelmében megmámorosodott királyfi teríti le (a vadkant).

Rubens

Rubens (1577 – 1640): Kalydoni vadkanvadászat

A préda javát átengedi a szűznek, amire háborúság tör ki közte és egy vagy két nagybátyja között; véletlenül vagy sem (ez is változattól függ) megöli őt vagy őket. Amint ezt anyja, Althaia hírül veszi, bosszút esküszik, és vívódások után elvágja Meleagros élete fonalát.[1] Ovidius változata a szebb: a királyfi születésekor megjelennek a moirák, és egy fahasábot vetnek a tűzre. A királyfi addig él, amíg a hasáb el nem ég. Anyja azonnal kikapja a tűzből, vízzel locsolja, és úgy vigyáz rá mint második gyermekére. Ám most előveszi és tűzbe veti. Meleagrost belső tűz emészti el, és lelke úgy száll el testéből, ahogy az utolsó pára a hasábról.

Bővebben…