Milton címkéhez tartozó bejegyzések

Rosszkedvünk üres

Amint nemrégi bejegyzésünkben sejteni engedtük, ezúttal Shakespeare (1564 – 1616) legfrissebb és jelenleg legzajosabb lebukásáról írunk.  Bővebben…

Reklámok

A felemelkedés lehetősége

1 penultima

Händel: L’Allegro, il Penseroso ed il Moderato – penultima (1740)

Händel (1685 – 1759) 1740. január 19-én látott nagyszabású, L’Allegro, il Penseroso ed il Moderato (HWV55) című ódájához, és február negyedikén tette rajta az utolsó vonást. A művet február 27-én mutatták be a Lincoln’s Inn Fields Theatre-ben, ott, ahol nem egészen egy évre rá utolsó operáját is, a Deidamiát (HWV42), amint arról már írtunk. Még az évben ki is nyomtatták. A darabnak nincsenek néven nevezett szereplői, a három karaktert több különféle hangmagasságú énekes jeleníti meg.[1] Händel ekkor hírneve s megbecsültsége (egyik) csúcsán állt, ami egyetlen perc pihenőt sem engedett neki. Bővebben…

Viktória-kori aktok

The Nymph of the Severn

There is a gentle nymph not far from hence
That with moist curb sways the smooth Severn stream.
Sabrina is her name, a virgin pure;
Whilom she was the daughter of Locrine,
That had the sceptre from his father Brute.

Severn nimfája

Nem messze innen nyájas nimfa él,
Simavízű Severn hullámain.
Tiszta szűz, Sabrina az ő neve,
Ősi Locrinus szép leánya, ki
Jogarát Brutus atyjától vette.

John Milton (1608 – 1674): Comus[1]

„Essünk” gyorsan túl ezeken a bebugyolált zongoralábakon, bevezetésül.
Az első, ami az eszünkbe jut a viktoriánus kor prüdériájáról, az az, hogy még a zongoralábakat is körbefáslizták, férfiszemeket megóvandó a bűnös asszociációkat kiváltó látványtól. (Képletesen, a viktoriánus kort realisztikusan bemutató érvek hatalmas tömege alatt nyögő angol társadalomnak ez már csak ötödikként jut eszébe Viktória koráról.[2]) Ezzel szemben az igazság az, hogy Frederick Marryat (1792 – 1848) angol író 1839-ben kiadott Diary in America; With Remarks On Its Institutions (Amerikai napló – észrevételekkel az amerikai intézményekről) című útinaplójában egy amerikai lányneveldében szerzett tapasztalatai között sorolja fel a pedagógiai célból fodros kis harisnyákba burkolt zongoralábakat. Tehát: Amerikában, egyetlen lányneveldében, nem bizonyított szándékkal. Ám éppen mivel a viktoriánus Anglia előszeretettel élcelődött Amerika finomkodásain, a sajtó felkapta az esetet. A XX. században félig jól értesült angol színpadi szerzők aztán a Viktória-kori Anglia „leleplezéseként” hasznosították Marryat amerikai észleletét.[3]  Bővebben…

A légy urai

1 selymes_doglegy

selymes döglégy

Küzdelmünk a legyekkel már emberi létünk előtt megkezdődött; annak tudatos megértése, hogy a légytől fertőzéseket is elszenvedhetünk, szintén elég régi keletű. Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája című, általunk is sokszor idézett munkájában beszámol légyrajok okozta pestilenciáról.

Jegyezzük meg, hogy a pestilencia ugyan a későbbi századok pongyola „nyelvfejlődése” következtében pestist is jelentett, valójában a latin eredeti értelem szerint pestilis, pestisszerű megbetegedés[1], meglehetősen tágan értve, így a maláriát („rossz levegő” okozta betegséget) is ideszámítva.

Id. Plinius ugyanott arról is beszámol, hogy az eleaiak a fertőzést hordozó légyrajok ellen hathatós segítséget találtak Myacoris – Myiagros – Myiakores („Légyűző”, „Légykapó”) istenben – amennyiben az isten elfogadta könyörgésüket, a legyek azonnal elpusztultak.[2] (Az elfogadás egyetlen tudományos jele a légyraj pusztulása volt.) Bővebben…