Nikolaus Joseph von Jacquin címkéhez tartozó bejegyzések

A mirliton tánca

Az est egy későbbi szakaszában az egész társaság kisebb-nagyobb „mirlitonokkal” (nádsípokkal) fegyverkezett fel, és ezeken a kicsiny, színtelen hangú eszközökön, melyek némelyike cukorból készült, az orosz kürtzene hangzásvilágában előadta a Demofoon-nyitányt. A dobokat két palacsintasütő képviselte.

A Pierre Luc Charles Cicéri muralistánál 1818. március 20-án tartott összejövetelt, folytatja beszámolóját Moscheles (1794 – 1870), Beethoven (1770 – 1827) tanítványa, egy héttel később megismételték, amikor is a korábbi esten is jelen levő Cherubini (1760 – 1842) komolyabb szerepet is vállalt 1788-as operanyitányának parodisztikus előadásában.[1]

Pierre Luc Charles Cicéri (1782 – 1868): színpadkép Meyerbeer (1791 – 1864) Ördög Róbertje III. felvonása 2. jelenetéhez (1831)

Pierre Luc Charles Cicéri (1782 – 1868): színpadkép Meyerbeer (1791 – 1864) Ördög Róbertje III. felvonása 2. jelenetéhez (1831)

Hans Mattauch 2001-ben lenyűgöző nyomozati szakaszt követően tárja fel a mirliton szó eredetét és kezdeti beáramlását a francia irodalomba. De la Motte grófnő (1756 – 1791) Inês de Castro (1320? – 1355) meggyilkolt „posztumusz” portugál királynéről írt szomorújátékával foglalkoznak Marie Anne de Vichy-Chamrond du Deffand márkinő (1697 – 1780) irodalmi levelei, melyek (szerencsénkre) jócskán elkalandoznak aktuális apróságok felemlegetése felé. Bővebben…

Mozart és a filodendron

Genie, ganzes wahres Genie ohne Herz ist Unding; denn nicht hoher Verstand allein, nicht Imagination allein, nicht beide zusammen machen Genie.
Liebe! Liebe ist die Seele des Genies.
[1]

Egy lángész, egy valóban ízig-vérig lángész szív nélkül semmi; mert sem a mélyebb felfogás önmagában, sem a képzelőerő önmagában, sem együtt e kettő nem teszi a lángelmét. Szeretet! A szeretet a lángész lelke.

Nikolaus Joseph, Jacquin szabadura (1727 – 1817) bejegyzése Mozart (1756 – 1791) emlékkönyvébe 1787. április 11-én

Mozart 1781-től élt Bécsben[2], ahol csakhamar közszeretetnek örvendő társasági ember lett, természetesen elsősorban zenekedvelők körében. Számos baráti kapcsolatot alakított ki, így a nagy botanikus, Jacquin szabadúr családjával is. A zene iránt érdeklődő kisebb fiúnak, Emilian Gottfriednek (1767 – 1792) 1787. november 9-én dalt is küld azzal a kísérőszöveggel, hogy ezt tekintse barátsága biztos jelének, bár őszintén reméli, ez iránt dal nélkül sem lenne kétsége az ifiúrnak.[3] Barátsága túlment a puszta levelezésen. A dal (Das Traumbild, Az álomkép K530) szerzőségéről is lemondott Emilian Gottfried javára, amit a család, Emilian Gottfried tragikusan hamar bekövetkezett halála után, félre is értett, és a fiú saját öt dala mellé valódinak gondolt hatodikként be is tették egy kiadásba 1803-ban.[4]

Bővebben…