Gárdonyi Géza címkéhez tartozó bejegyzések

A fácán és az ördög

Baráthosi Balogh Benedek (1870 – 1945) 1904-ben japán mesék művészi fordításait tette közzé a Budapesti Szemlében. Közülük az első az ismert japán mesehős, Momotaro küzdelme az invazív ördögökkel. A fordító egyben a japán szó fordítását is közli: Baraczkfi. Egy hangsúlyozottan ősöreg asszony (figyeljük majd meg az életkorát) patakparti mosás közben valamire felfigyel…

Előrehajolva nézte az öreg asszony az úszó csodát. «Ez már aztán derék egy baraczk — motyogta magában — ötven esztendős multam az idén, de ehhez foghatót még nem is hallottam életemben, nemhogy láttam volna; felséges íze lehet! Megvárom, kifogom s haza viszem az én öregemnek: ej! de fog örülni neki Istenem».

Egy mondóka segítségével magához csalogatja a barackot. A csoda otthon így folytatódik:

Ám alig hogy hozzáértette a kést a baraczk belsejéből egy tündércsengésű gyerekhang szólalt meg:
— Várj csak egy kicsit édes öregapám! — Alig hogy elhangzott e szó a baraczk magától kétfelé nyilt, kiugrott belőle egy aranyos, édes fiúcska s a két öreget köszöntve, így beszélt az ijedtségtől szólni sem tudó párhoz:
— Ne féljetek, ne féljetek! Nem vagyok én rossz manó; az Isten parancsára az égből jöttem le hozzátok. A jó Isten könyörült fájdalmatokon, hogy nincs gyereketek s engem nektek ajándékozott. Neveljetek föl, mint saját gyermeketeket. Ne féljetek, jó fiú leszek.

Takeucsi Keisu (1861 – 1942): Momotaro és társai (kutya, majom és fácán)

Takeucsi Keisu (1861 – 1942): Momotaro és társai (kutya, majom és fácán)

Bármekkora is volt a két „öreg” öröme, azt beárnyékolja a hazájukat fenyegető veszedelem.

Ebben az időben rossz napok jártak Japánra. Az északkeletre fekvő ördögsziget gonosz lakói mindegyre betörtek az országba s a lakosok százait elrabolva, megették.

Innentől a történet „utaztató”: ki más, mint Momotaro, az addigra nagy hírű csodagyerek indul felszabadító expedíciójára. Ahogy az mindmáig szokás maradt számítógépes játékokban (kevesebb költőiséggel), útja során ezzel-azzal találkozik. …Hirtelen egy igen szép fáczán repült Momotaró lábai elé… Ez a fácán aztán, számos sors- és fajtársával együtt, nagy sikerrel viszi diadalra Momotaro szent ügyét.[1] Az Isten kegyelméből idős embereknek adott gyermektől a gonosz legyőzése a természet erejével mind olyan „toposz”, mely többször is megkerülte a glóbust, amíg volt monda, hit és mese.


Szatledzs

Szatledzs

Egészen más hangulatot áraszt a Vadász- és Verseny-lap egy 1872-es közlése, mely egy leírás, A Himalaya hegyei közt befejező része. A mondhatni vérbő, vernakuláris stílus ellenére a beszámoló keletkezési körülményei sokkal rejtélyesebbek. Szerzőjükről, egy bizonyos Field nevű sikeres vadászról annyit tudunk meg, hogy Brit-India vezérkari tisztje. A lap nem tünteti fel forrását, de biztosra vehetjük, hogy német közvetítéssel érkezett hozzá. Példának okáért a jelentős nyugat-indiai folyamot, az Indusba ömlő Szatledzset nem az angol Sutlej, hanem a korabeli német Setletsch írásmóddal közli[2] (a mai német név Satlej).

Bővebben…

Reklámok

Ádáz hatások

Fajszi Ányos Pál (1756 – 1784): Barcsaynak (1782)[1]

Pázmándi Horvát Endre (1778 – 1839): Árpád, XI. könyv (1831)[2]

Nyermeghi Barna Ignác (1822 – 1894):
Szilágyi, III. (1846)[3]

Irodalmunkban mély nyomot hagytak az „ádázkodók”. Elsőre talán meglepően az „átkoz” mint az „áldkoz” alakulata az „álddal” áll szoros eredeti összefüggésben. Az isteneknek szánt, onnantól érinthetetlenné váló tárgy vagy ember alakja és sorsa az összekötő kapocs (lásd Jefte leányát a feltehetőleg a Kr.e. VIII. században írt Bírák könyve XI. fejezetében, akit szűzen kell megőrizni a feláldozásáig[4]).

Láthatjuk ugyanezt a fogalmi összekapcsolódást a latin sacer, „szent” és „átkozott” példáján is. Az átkozódás egy neme az ádázkodás, legalább is nyelvi eredet dolgában. Sőt, a külső szemlélő olykor ma sem tudja megkülönböztetni az átkozódót az ádázkodótól.

Bővebben…