Brutus címkéhez tartozó bejegyzések

Illír földön

Ez idő tájban érkeztek meg a carnusok, histriaiak és az iapides nép követei, s bejelentették, hogy Cassius consul tőlük először kalauzokat követelt, akik megmutatják az utat, amelyen seregét elvezetheti Macedoniába, majd békésen elvonult tőlük, mint aki máshol óhajt háborút folytatni. De útközben visszafordult, ellenség módjára járta be földjeiket, mindenütt gyilkosság, rablás és gyújtogatás jelezte útját, s ők a mai napig sem értik, miért tekintette őket a consul ellenségnek.
azt válaszolták, hogy a senatus egyrészt nem tudott előre a felpanaszolt eseményekről, másrészt nem helyesli, ami történt. Viszont jogtalan eljárás lenne távollétében tárgyalás nélkül elítélni egy volt consult, mikor az az állam szolgálatában van távol. Ha majd C. Cassius visszatér Macedoniából, s ők jelenlétében óhajtanak vádat emelni ellene, a senatus megvizsgálja az ügyet, s azon lesz, hogy elégtételt kapjanak
Azt is elhatározták, hogy a követeknek fejenként kétezer ast küldenek ajándékba, a két királyi fivér pedig a következő különleges adományokat kapta: egy-egy öt font aranyból készült nyakláncot, öt, huszonöt font súlyú ezüstedényt, két felszerszámozott lovat lovászokkal együtt, továbbá lovassági fegyvereket és hadiköpenyeket, s ruhákat a kíséretükben levő szabadoknak és rabszolgáknak.

Titus Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17): A római nép története a város alapításától. XLIII. könyv, V. fejezet, 2-3. szakasz

Muraközy Gyula (1892 – 1961) fordítása[1]

Titus Liviust idézni könnyű, de röviden idézni képtelenség. A (még így is tömörített) szemelvényből azt látjuk, a késő köztársasági szenátus rendkívül nemesen bánik a kissé „megszaladt” hatalmú tisztviselőivel, és a béke kedvéért ha nem is a kárvallottakat, de azok korrupt vezetőit és követeit a maga szempontjából olcsón lekenyerezi. Nem is ragaszkodtak tovább az utólagos kivizsgáláshoz, és Caius Cassius Longinust valóban nem is vonták kérdőre csalárd tettéért. Legalábbis ez nem fért rá Titus Livius végtelen lapmezejére.


Caius Cassius Longinus (Kr.e. 87? – 42)

Itt álljunk meg egy pillanatra. Igen, ez az a Cassius, akit a Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) elleni merényletben játszott szerepéért Dante (1265? – 1321) azért vet a pokol legmélyére, egyenesen Lucifer szájába Iskarióti Júdással († 33?) és Brutusszal (Kr.e. 85 – Kr.e. 42) együtt, mert szent felfogása szerint a legsúlyosabb bűn annak elárulása, aki szeret bennünket, megbízik bennünk:

„   …Júdás az Iskarióti.
Feje benn van, lába kilóg a száján.
A másik kettő, kiknek feje lóg ki:
az Brutus – a fekete szájból ez csügg,
ládd, hogy nyújtózik, nem tud szót se szólni.
Meg Cassius – nézd azt a vastag testüt.
De már az éj közelget; már mi mostan
mindent láttunk, utunkat újra kezdjük.

Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása[2]

Cassius vérében volt az árulás, az a fajta is, amellyel egy felsőbb bugyorban eléldegélhetett volna az idők végezetéig, és a legrosszabb fajta is.


De fordítsuk figyelmünket az egyik panaszos nép, az iapides felé, tegnapi ígéretünk szerint.  Bővebben…

Reklámok

Hősiesülés: az ifjabb Cato

Az öngyilkosságot egyformán a legnagyobb gyávaságnak és a legnagyobb bátorságnak tartják, a legnagyobb erénynek és a legnagyobb bűnnek. Cato szóban és tettben magasztalta.

Kosztolányi (1885 – 1936): „Az öngyilkos”. Pesti Hírlap, 1933[1]

(A magáról rendszerint diszkréten hallgató Kosztolányi halálos betegségének első tünetei hónapokkal az öngyilkosságról frivolan szóló cikke előtt jelentkeztek. Talán a mélyben, a tudat alatt benne is megfordulhatott a gondolat, bár a kegyetlen küzdelmet végigvitte.[2])

Utica Tuniszban

A Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) ellen Libyán át felvonuló ifjabb Catóval (Kr.e. 95 – Kr.e. 46) mint az ott honos amfiszbéna életmódjának klasszikus megfigyelőjével már találkoztunk. A nagy római polgárháborúban Pompeius (Kr.e. 106 – 48) oldalán állt, és nem vitás, hogy az a szilárdság, amelyet Pompeius halála után tanúsított Caesar ambíciói ellen, római jellemre vall. Megerősítette pozícióit a karthágói Uticában (világosan felismerve, hogy Rómába nem teheti a lábát), és nem hódolt be a győztesnek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy életében nem annyira tartásáról, mint „nagy természetéről” volt nevezetes (erről bökversek maradtak fenn), és semmiféle olyan színezete nem volt szembenállásának Julius Caesarral fennálló konfliktusukban, hogy kettejük közül ő lett volna a nép szabadságának oltalmazója az egyeduralkodói hatalomra törő ellenfelével szemben. Julius Caesar nem értette ifjabb Cato viselkedését, amikor felvonult Utica ellen. A város ura ugyanis se nem oldott kereket, se a védekezés jeleiről nem adott jelet. Caesar kapott hírt azonban másról: Bővebben…

A parancsolás tudománya

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) Aeneisének VI. énekében Aeneas atyjának, Anchisesnek a szelleme az alvilágban jövendölést mond az oda lemerészkedő főhősnek az akkor még nem is létező római nép nagyságáról, melyben elismeri, más népek élethűbb ércszobrokat alkotnak, márványból szinte megszólaló arcokat, jobb ügyvédeik és csillagászaik is lehetnek, ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj.[1] Ezzel Anchises áttételesen Nagy-Britannia sorsát is megjövendölte, ha hihetünk a britek előromantikus fantáziájának, mellyel magukat Brutustól (Kr.e. 85 – Kr.e. 42) származtatják. Brit uralkodók parancsosztó mesterségét fogjuk áttekinteni elkerülhetetlenül sok idézettel és egy kevés szintén elkerülhetetlen történelmi háttérrel. Bővebben…

„-taniák” és „-sztánok”

1 Claude_Fauchet_par_Leu

Leu (1560 – 1612): Claude Fauchet (1530 – 1602)

Legutóbb, Lusitaniáról szólva, a szó végződésének, a „taniának” eredetvizsgálatát ígértük. Látszólag egyszerű helyzetben vagyunk, hiszen a kelta tan szó „országot”, „körzetet” jelent, amelyet a rómaiak –taniává fordítottak, így képezve a már vizsgált Lusitaniát (1849-es forrásunk a luis gyökön keresztül a gazdag növényzetre tett utalást veszi észre, de ez a mai etimológia számára elfogadhatatlan). Mauritania neve kétségkívül a „sötét bőrűek országát” jelenti: a görög μαύρος, mauros jelentése „fekete”, „sötét”.[1] A Gallia délnyugati partjainál fekvő Aquitania (vagy az idők során Guienne-né rövidült neve) a terület gazdag édesvizeire: patakokra és folyókra utal. Mégsem a latin aqua, „víz”, hanem a gall aquse, „folyó” szó alapján, ha hihetünk Claude Fauchet (1530 – 1602) korai elképzeléseinek.[2] Nem zárhatjuk ki, hiszen a latin aqua ugyan az indogermán akwa, „víz” szóból ered, ám ez az indogermán szó a gót ahua, „folyó” szó eredete is (és természetesen számos hasonlónak, például az óskandináv Ægir tengeristennek).[3]  Bővebben…

Viktória-kori aktok

The Nymph of the Severn

There is a gentle nymph not far from hence
That with moist curb sways the smooth Severn stream.
Sabrina is her name, a virgin pure;
Whilom she was the daughter of Locrine,
That had the sceptre from his father Brute.

Severn nimfája

Nem messze innen nyájas nimfa él,
Simavízű Severn hullámain.
Tiszta szűz, Sabrina az ő neve,
Ősi Locrinus szép leánya, ki
Jogarát Brutus atyjától vette.

John Milton (1608 – 1674): Comus[1]

„Essünk” gyorsan túl ezeken a bebugyolált zongoralábakon, bevezetésül.
Az első, ami az eszünkbe jut a viktoriánus kor prüdériájáról, az az, hogy még a zongoralábakat is körbefáslizták, férfiszemeket megóvandó a bűnös asszociációkat kiváltó látványtól. (Képletesen, a viktoriánus kort realisztikusan bemutató érvek hatalmas tömege alatt nyögő angol társadalomnak ez már csak ötödikként jut eszébe Viktória koráról.[2]) Ezzel szemben az igazság az, hogy Frederick Marryat (1792 – 1848) angol író 1839-ben kiadott Diary in America; With Remarks On Its Institutions (Amerikai napló – észrevételekkel az amerikai intézményekről) című útinaplójában egy amerikai lányneveldében szerzett tapasztalatai között sorolja fel a pedagógiai célból fodros kis harisnyákba burkolt zongoralábakat. Tehát: Amerikában, egyetlen lányneveldében, nem bizonyított szándékkal. Ám éppen mivel a viktoriánus Anglia előszeretettel élcelődött Amerika finomkodásain, a sajtó felkapta az esetet. A XX. században félig jól értesült angol színpadi szerzők aztán a Viktória-kori Anglia „leleplezéseként” hasznosították Marryat amerikai észleletét.[3]  Bővebben…