Byron címkéhez tartozó bejegyzések

Sestos hősei


»Ich erkenn’ euch, ernste Mächte!
Strenge treibt ihr eure Rechte,
Furchtbar, unerbittlich ein.
Früh schon ist mein Lauf beschlossen;
Doch das Glück hab’ ich genossen,
Und das schönste Loos war mein.
Lebend hab’ ich deinem Tempel
Mich geweiht als Priesterin;
Dir ein freudig Opfer sterb’ ich,
Venus, große Königin!«

Und mit fliegendem Gewande
Schwingt sie von des Thurmes Rande
In die Meerfluth sich hinab.
Hoch in seinen Fluthenreichen
Wälzt der Gott die heil’gen Leichen,
Und er selber ist ihr Grab.
Und mit seinem Raub zufrieden,
Zieht er freudig fort und gießt
Aus der unerschöpften Urne
Seinen Strom, der ewig fließt.

Schiller (1759 – 1805): Hero und Leander (1801)[1]


„Ismerlek, komor hatalmak!
Léptek – és a vér megalvad:
hull a könny – és nincs remény.
Gyorsan véget ért a pályám,
de a boldogság volt pálmám,
és a legszebb sors enyém.
Élve templomod papnője
voltam, tömjén-füstölő,
s mint víg áldozat halok meg,
Vénus, nagy királyi nő!”

S a torony szélén megállva,
lendül már, lobog ruhája,
mint a mélység csillaga.
S birodalmára hajolva,
a szent holtakat sodorja
Isten, s ő a sír maga.
Zsákmánya fölött derülten,
úszik a nagy vízen át,
s a mérhetetlen urnából
önti örök folyamát.

Héró és Leánder. Gulyás Pál (1899 – 1944) fordítása[2]

A venetói Rovigóból származó, de Urbinóban működő érett reneszánsz kori keramikus, Francesco Xanto Avelli (1486? – 1582) életéről keveset tudunk, noha bőséges életműve maradt ránk. Fennmaradt jegyzői jelentés szerint 1530-ban alkotótársaival munkaszövetségre léptek, hogy kedvezőbb fizetést érjenek el. Életének egy hosszú szakaszában az általa készített tálakat kézjegyével látta el, ami akkoriban szokatlan volt, és feltehetőleg munkaügyi szorgoskodása vezetett ide: 1530-től a nagyobb műhelyfenntartók feketelistára tették, és így közvetlenül kellett megkeresnie kenyerét. Ilyen esetekben nagyobb gondot kell fordítani a szerzői jogok védelmére. 1532-ben a Pucci család számára készített dísztála a sestosi lány történetét dolgozza fel. Emlékeikben elbizonytalanodók számára a tál hátoldalán feleleveníti az esetet, és forrását, id. Pliniust (23 – 79) is megjelöli. Kicsinyített képünket kattintással erősen ajánlott felnagyítani, mert a hullámzó teljesítményű művész remekművét ismerhetjük meg benne. A reneszánsz mester alakkidolgozása elnagyolt, de a kompozíció egysége, a színvilág és a láttató erő feledteti ezt a hátrányt. Ráadásul ügyesen gondot fordított a tányér mélyedésének beleszámítására a perspektívába, és a forma kedvéért (hiszen még egy gazdag családról sem feltételezhető, hogy efféle dísztálat rendeltetésszerűen használjon) a tányér peremén a „rezonőröket” helyezi el. Azaz ha történetesen az étel elfedné a fő témát, a nézőnek ne támadjon kellemetlen érzése, hogy félig kerül (merül) bele az eseményekbe.[3] Bővebben…

Reklámok

Kazahok, kozákok nyelvi vándorlásai

And when the Cossack maid beheld
My heavy eyes at length unseal’d,
She smiled — and I essay’d to speak,
But fail’d — and she approach’d, and made
With lip and finger signs that said,
I must not strive as yet to break
The silence, till my strength should be
Enough to leave my accents free

Byron (1788 – 1824): Mazeppa, XIX (1819) [1]

Hogy kinyitottam szememet
A kozák lány rám nevetett,
S tudtomra adta újjal, ajkkal,
Maradjak addig csendbe, halkkal,
Amig szavam az új erő
Szárnyán könnyen nem tör elő.

Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása (1917) [2]

Tegnapi rövid beszámolónk történeti részéből kiderült, hogy az üzbég államiság viszonylag kései kortól származtatható, és hasonló a helyzet a Kr.e. 1. évezredtől szkíta népek populációjára alapuló, sokáig hun és mongol hódoltság alatt élő törzsek államalapításával, az első kazah kaganátusok kibontakozásával is. A XVI. század első felétől tekinthetjük a sokszínű népesség hatalmas, mintegy 2,7 millió km2-es közös hazáját egyetlen szilárd államalakulatnak, Kazahsztánnak.[3] De ma nem leszünk méltányosak a történelmi múlthoz, és figyelmünket nyelvi kérdésekre összpontosítjuk.
A türk qaz, „vándorolni” a szintén türk „kazak”, quzzaq népmegjelölésnek, mely így „vándorlót”, „nomádot”[4], átvitt értelemben „szabadot”, „függetlent” jelent. Ám az ukrán sztyeppéken élő szláv csoportokra is ezt a szót kezdték használni az orosz nyelvben, előbb (a mi mai szavunkhoz hasonlóan) козaк, majd казaк alakban.[5]


XV. századi oszmán jazerant (kazhagand)

Ugyancsak a türk alapszóból származhat (mint kozákok lovaglóviselete) a XVI. századi középfranciában még „hosszú köpeny” jelentésű casaque, mely több nyugat-európai nyelvbe is kiáramlott ugyanebben az értelemben. Innen származik az angol cassock, mely azonban a XVII. század második felétől egyre inkább „reverenda” jelentést vett fel. Mára ez lett a fő jelentése. Ugyanakkor az sem kizárható, hogy a perzsa کاژاگند, kazhagand (szó szerint „rakott grege”, azaz „rakott nyers selyem”) és a alakulata, mely bizonyos értelemben szintén ruhadarab.[6] Ám itt érdemes egy pillanatra megállnunk. Bővebben…

A csalódás kicsiny szigetei

1 Disappointment_Peak_WY

a Csalódás-csúcs Wyomingban

A dezilluzionált Edinburgh Gazetteer, or Geographical Dictionary: Containing the Various Countries, Kingdoms, States, Cities, Towns, Mountains, &c. Of the World 1822 (Edinburghi földrajzi tár, a világ számos országával, királyságával, államával, nagyvárosával, városával, hegyeivel stb., 1822) két-két Csalódás-öblöt és -fokot, egy-egy szigetet és szigetcsoportot sorol fel.[1]

2 Gazetteer

Bővebben…

Velence: enyészet és dicsőség

Venice on my arrival struck me with horror rather than pleasure…
My Venice, like Turner’s, had been chiefly created for us by Byron; but for me, there was also still the pure childish passion of pleasure in seeing boats float in clear water.

John Ruskin (1819 – 1900): Praeterita (1885-89)[1]

Megérkezésemkor Velence öröm helyett borzalommal töltött el…
Amint Turnerét, úgy az én Velencémet is, legfőképpen Byron teremtette; de számomra megmaradt a tiszta gyermeki élvezet a tiszta vízen lebegő csónakok látványában.

John Ruskin: Praeterita (Elmúlt dolgok)

1 1882e_Venice

Velence 1882 előtt

III. Ahmed szultán (1673 – 1736) 1710-11-ben látványos győzelmeket aratott Nagy Péter cár (1672 – 1725) ellen, és ez új reménységgel töltötte el őt és birodalmát. 1714-ben megindította a Porta utolsó háborúját a Serenissima ellen. Velence ezzel megszűnt tengeri hatalom lenni. A szultán északi ambíciói, köztük magyarországi revánsa azonban megroppant VI. Károly római császár, egy személyben III. Károly magyar király (1685 – 1740) ellenállásán. 1718-ban a három hatalom részvételével létrejött a pozsareváci béke, melynek nem volt kizárólagos nyertese.

2 Morea

Velence ugyan elnyerte a fennhatóságot Albánián és Dalmácián, de elvesztette a stratégiailag döntő fontosságú dél-görög Moreát (egy-két helyőrséget leszámítva).[2] Még Ausztria öröme sem lehetett maradéktalan: Törökország nem volt hajlandó Rákóczi (1676 – 1735) és társai kiadására. Törökország északi aspirációinak is befellegzett.[3] Velence hatalmas szárazföldi birtokai azonban megmaradtak – egészen 1797-ig. Bővebben…

Az örmény nép tragédiája

These men are the priesthood of an oppressed and noble nation… But whatever may have been their destiny, their country must ever be one of the most interesting on the globe.

Ezek az emberek (örmény szerzetesek) egy elnyomott, nemes nemzet papsága… De bármi is volt sorsuk, országuk örökké a Föld legérdekesebb országai közé fog tartozni.

Lord Byron (1788 – 1824): Levél Moore-nak (1779 – 1852), 1816. dec. 5.[1]

0 skyline

Száz évvel ezelőtt zajlott Törökország területén a történelem egyik legrettenetesebb népirtása, melynek során óvatos becsléssel is másfél millió örményt gyilkoltak meg könyörtelenül. Ezúttal azonban azonban nem ezzel a genocídiummal, hanem az elsősorban az örmény népre nehezedő, korábbi nevén Nagy Népirtással foglalkozunk, mely 1894 és 96 között sújtotta a sokat szenvedett népet, amely maga is 80 ezer – 300 ezer közötti áldozattal járt, és kiterjedt egyéb törökországi kisebbségekre is. Bővebben…

Báthory Erzsébet szerepében: Zápolya János

Raab Kiuprili.

…enforce the last commands of royal Andreas
And shield the Queen, Zapolya: haply making
The mother’s joy light up the widow’s tears.

Ahmed Köprülü.

…szerezzünk érvényt a királyi András utolsó parancsainak,
És védjük meg a királynét, Zápolyát: hogy
Az anya öröme bízvást átragyogja az özvegy könnyeit.

1 Samuel_Taylor_Coleridge_portrait

Coleridge (1772 – 1834)

Nem, nem őrültem meg. Talán inkább Coleridge  “tavi költő”, a Zápolya, karácsonyi rege két részben (1815 – 16) című dráma szerzője, vagy bírálói, aki Coleridge magyar vonatkozások tömegével megterhelt színdarabjának történeti abszurditásait Coleridge korának nevetségesen hiányos, zömmel konstantinápolyi látogatások alkalmával török zsibárusoktól szerzett álismereteivel magyarázzák. Mert ha Coleridge megáll azon a ponton, hogy Báthory (Báthori) Erzsébet  alakját beleolvasztja Zápolyába, ezt még tarthatnánk a tájékozatlanág dübörgő ünnepének, de ha megnézzük és megfejtjük az első rész szereplőlistáját, rájövünk, hogy Coleridge csavarásai tudatosak. Az “advertisment“-ben, azaz ajánlásban Shakespeare (1564 – 1619) Téli regéjét jelöli meg mintadarabul, vagyis Shakespeare kicsavart “történelemszemléletét” veszi fel.

2 Lakeland_View

Lake District, a tavi költők kiránduló-, részben lakhelye is

Bővebben…