John Donne címkéhez tartozó bejegyzések

Antropomorf sárkánytan: a mandragóra

Kapj el hullócsillagot,
Ejtsd meg az alraunát,
Találd meg: mi elmúlott,
Ki metszett ördögpatát…

John Donne (1572 – 1631): Dal

John Donne Dalának[1] első négy sora is elég ahhoz, hogy kitaláljuk, analógiáit arra hozza fel, milyen nehéz női hűséget találni. Ez a „horizontszűkülés” mégis kissé kiábrándító a hol bizarr, hol mélyen érző sorok után, melyeket a zeneirodalom nem hagyhat kihasználatlanul. A King’s Singers egykori énekese, Bob Chilcott nemes feldolgozásában:

A burgonyafélék családjába tartozó alrauna vagy mandragóra kultúrtörténetének legkiválóbb és legodaadóbb feltárásai után a jó ízlés mindennél szigorúbb tilalmába ütközik ezek megismétlésének gyerekes kísérlete. Ezért a terület vizsgálatát a lehető legrövidebbre korlátozzuk, kizárólag a legfontosabb tényekre összpontosítva, hogy tulajdonképpeni célunkhoz, a nyelvi vizsgálódásokhoz közelebb kerülhessünk általa. Bővebben…

Reklámok

Sestos hősei


»Ich erkenn’ euch, ernste Mächte!
Strenge treibt ihr eure Rechte,
Furchtbar, unerbittlich ein.
Früh schon ist mein Lauf beschlossen;
Doch das Glück hab’ ich genossen,
Und das schönste Loos war mein.
Lebend hab’ ich deinem Tempel
Mich geweiht als Priesterin;
Dir ein freudig Opfer sterb’ ich,
Venus, große Königin!«

Und mit fliegendem Gewande
Schwingt sie von des Thurmes Rande
In die Meerfluth sich hinab.
Hoch in seinen Fluthenreichen
Wälzt der Gott die heil’gen Leichen,
Und er selber ist ihr Grab.
Und mit seinem Raub zufrieden,
Zieht er freudig fort und gießt
Aus der unerschöpften Urne
Seinen Strom, der ewig fließt.

Schiller (1759 – 1805): Hero und Leander (1801)[1]


„Ismerlek, komor hatalmak!
Léptek – és a vér megalvad:
hull a könny – és nincs remény.
Gyorsan véget ért a pályám,
de a boldogság volt pálmám,
és a legszebb sors enyém.
Élve templomod papnője
voltam, tömjén-füstölő,
s mint víg áldozat halok meg,
Vénus, nagy királyi nő!”

S a torony szélén megállva,
lendül már, lobog ruhája,
mint a mélység csillaga.
S birodalmára hajolva,
a szent holtakat sodorja
Isten, s ő a sír maga.
Zsákmánya fölött derülten,
úszik a nagy vízen át,
s a mérhetetlen urnából
önti örök folyamát.

Héró és Leánder. Gulyás Pál (1899 – 1944) fordítása[2]

A venetói Rovigóból származó, de Urbinóban működő érett reneszánsz kori keramikus, Francesco Xanto Avelli (1486? – 1582) életéről keveset tudunk, noha bőséges életműve maradt ránk. Fennmaradt jegyzői jelentés szerint 1530-ban alkotótársaival munkaszövetségre léptek, hogy kedvezőbb fizetést érjenek el. Életének egy hosszú szakaszában az általa készített tálakat kézjegyével látta el, ami akkoriban szokatlan volt, és feltehetőleg munkaügyi szorgoskodása vezetett ide: 1530-től a nagyobb műhelyfenntartók feketelistára tették, és így közvetlenül kellett megkeresnie kenyerét. Ilyen esetekben nagyobb gondot kell fordítani a szerzői jogok védelmére. 1532-ben a Pucci család számára készített dísztála a sestosi lány történetét dolgozza fel. Emlékeikben elbizonytalanodók számára a tál hátoldalán feleleveníti az esetet, és forrását, id. Pliniust (23 – 79) is megjelöli. Kicsinyített képünket kattintással erősen ajánlott felnagyítani, mert a hullámzó teljesítményű művész remekművét ismerhetjük meg benne. A reneszánsz mester alakkidolgozása elnagyolt, de a kompozíció egysége, a színvilág és a láttató erő feledteti ezt a hátrányt. Ráadásul ügyesen gondot fordított a tányér mélyedésének beleszámítására a perspektívába, és a forma kedvéért (hiszen még egy gazdag családról sem feltételezhető, hogy efféle dísztálat rendeltetésszerűen használjon) a tányér peremén a „rezonőröket” helyezi el. Azaz ha történetesen az étel elfedné a fő témát, a nézőnek ne támadjon kellemetlen érzése, hogy félig kerül (merül) bele az eseményekbe.[3] Bővebben…

Xerxes leszek, fát nevelek

1 DendrRecitativo
Frondi tenere e belle,
del mio platano amato,
per voi risplenda il Fato.
Tuoni, lampi e procelle
non v’oltraggino mai la cara pace
nè giunga a profanarvi mostro rapace.
Arioso
Ombra mai fù di vegetabile
cara ed amabile soave più.[1]

Recitativo
Gyönge és gyönyörű leveleidre,
én szeretett platánom,
áradjon a szerencse.
Mennydörgés, villám és viharok
meg ne zavarják édes békéd,
szentségedet dúló szelek ne háborgassák.
Arioso
Nem élt még növény,
melynek árnyán kedvesebb, nyájasabb,
édesebb lett volna nekem.

Händel (1685 – 1759): Xerxes HWV40, I/1

Händel párezer áriájából ezt az egyet mindenki ismeri, akit 12-14. életéve az iskolapadban ért, ha az „igazi” áriák közé a legalább annyira igazi ariosókat is besoroljuk. A dallamot Largóként aposztrofálják az oktatási rendszer bizonyos szintjein, valójában (és helyesen előadva) Larghetto, azaz nélkülözi a múlt századi barokk-felfogás patetikus nyújtását.
Nicolò Minato (1627? – 1698) Xerse című szövegkönyvére Cavalli (1602 – 1676) írt először nagy sikerű operát Velencében 1654-ben.

A szövegkönyvet negyven évvel később Silvio Stampiglia (1664 – 1725) átdolgozott Rómában Bononcini (1670 – 1747) első operája számára. Szövegkönyvek felújítása nem volt ritka a barokk korban, de több emberöltőt kiszolgáló szövegre alig van példa. Még a kisebb időszakokat átívelő átdolgozások is gondot fordítottak az eredeti változatok tréfás részleteinek alapos megnyirbálására, két okból is. Egyrészt megváltozott az ízlés, és a „komoly operákban”, opera seriákban a közönség rossz néven vette a komolytalanságot. Másrészt az operaszínpadi humor szélsebesen elavul. A kora barokk humoros betéteket ma már inkább megértő türelemmel fogadjuk, mint lelkes kacajjal. A Xerxes szövegkönyve azonban többé-kevésbé átvészelte ezeket a máskor szokásos és természetes vágásokat. Ennek megfelelően Händel Xerxesének gyakori besorolása „vígopera”, bár műfajilag ez éppúgy túlzás. Mint Harold Powers (1928 – 2007) finoman rámutat, egy kicsit többről is szó van, mint a szövegkönyv átvételéről. (Händel operájának szövegkönyvírója, azaz az átdolgozó ismeretlen.) Bononcini operájának számos részlete jelenik meg Händel művében, maga a nyitó arioso is:

Ám ha valahol érvényes Händel cinikusnak tűnő magyarázata a „kölcsönzéseire” („jobb kezekben lesz az nálam”), itt okvetlenül. A finom tollú, de a jelentős barokk operaszerzők mellett kicsit erőtlen komponistává érő Bononcini első operája ugyan magán hordozza a későbbi nagy művek derűjét, mégis tipikus szárnypróbálgatás, amelyre ráfér egy kis vérátömlesztés.[2] Ám a továbbiakban nem a Kr.e. 480-ban játszódó egész művel (és keserves fogadtatásával) foglalkozunk, hanem, kis kitérőkkel, a címszereplő általunk is hallható rejtelmes betegségével. Már ha igazak a találgatások. Bővebben…

Tisztelet a rabszolgáknak

The Sunne Rising [1]

Sawcy pedantique wretch, goe chide
Late schooleboyes, and sowre prentices.

John Donne (1572 1631)

Felkel a nap [2]

Öreg pedáns, eredj s szekálj
késett diákot, bús inast.

Jékely Zoltán (1913 1982) fordítása

1 Steen (1626k – 1679) A szigorú tanító

Steen (1626? – 1679): A szigorú tanító

A pedagógus az ógörög társadalmakban eredetileg az a rabszolga volt, aki a felügyeletére bízott fiúkat vezette az iskolába, majd onnan haza.[3] Ezt világosan kifejezi a szó összetétele is. Paidos annyi, mint „gyerekeknek a…”, az agogos vezetőt jelent. Ez az agein, vezetni szó képzett alakja, mely játékokban, versenyekben is előbb a vezetést, aztán az arra irányuló küzdelmet mint agon jelentette.

Bővebben…