Beethoven: Ötödik szimfónia

Bevezetés

Beethoven5Beethoven c-moll szimfóniaterve, mint láttuk, kora ifjúságától foglalkoztatta, a második nagy, 1805-ös nekibuzdulás és a megszakítás után, melyet a Negyedik szimfónia jelentett, újult erővel tért vissza a legfrissebb terveihez. Lichnowsky herceg mecenatúrája fogytán, megélhetési gondokkal szembesülve az 1807-es évnek egészen a végéig húzódott a komponálás fő szakasza, és a végső formába öntés nem korábban mint 1808 kora tavaszára ért csak véget. Összehasonlíthatatlanul hosszabb ideig dolgozott e művén, mint az előző szimfónián (márványt nehezebb faragni, mint ködöt, bár ki tudja), de Beethoven „félelmetes” hírnevéhez jobban hozzá is járult, mint bármely egyéb darabja, a Nagy Fúgát is beleértve. Mivel Beethoven számos jótékonysági koncertet adott, elismerésképpen egy alkalomra térítésmentesen átengedték neki a Theater an der Wien hangversenytermét. Beethoven „lecsapott” az alkalomra, a G-dúr zongoraverseny, az Ötödik és Hatodik szimfónia mellett a közönség meghallgathatta az Ah! perfido kezdetű recitativo accompagnatót és áriát, egy „szabad fantáziát” és a Karfantáziát (ez utóbbit az alkalomra Beethoven rekordsebességgel komponálta), valamint részletek hangzottak el a C-dúr miséből is. December 22-ét írtunk, a terem jéghideg volt, a Karfantáziát az egyik játékos hibájából újra kellett kezdeni. A közönséget ez a fajsúlyú és terjedelmű műsor ismét meglehetősen túlterhelte, amint kortársi vélemények tükrözik. Fél évre rá, egy következő koncert után azonban a végsőkig megrendült E.T.A. Hoffmann látomásos értékelést adott a műről.

Ötödik szimfónia

A mű első három tételének hangszerelése konvencionálisnak mondható. Első tételének (Allegro con brio) első négy hangja hatalmas közismertségnek örvend, noha – bár hatása óriási – alig árul el valamit a kifejtés megismételhetetlen csodájából. Mindamellett gyakran alkalmazott ritmusképlet, Haydn, Mozart műveiben is megjelenik, sőt az Appassionata-szonáta ismert helyén is. Czerny, Beethoven tanítványa a közvetlen ihletést egy madár énekére vezeti vissza. Eleinte a citromsármány keveredett gyanúba, de ornitológusok egyértelmű intése nyomán világossá vált, hogy kizárólag a tragikus sorsú kerti sármány kerülhet szóba, egy füttye ritmusban és dallamban is egybeesik a Sors kíméletlen négy kopogásával. (Ez a madárka, bármennyire is védett hatóságilag, étkezéskultúrai hagyomány folytán a brutalitásáról ismert francia konyha szomorú sorsú áldozata – a Sors tehát rá mindenesetre lesújtott.) A közvetlen folytatás is mutatja Beethoven „csillapíthatatlan” zsenijét, itt azonban érdemes megemlékeznünk Cherubini egy fúvósokra és férfikarra írott művéről, mely A Pantheon himnusza címet viseli: mind hangulatában, mind ritmikájában félreérthetetlenül előlegezi meg a téma kibontásának kezdetét, azoknál a szavaknál, ahol a kórus a köztársaságért és az emberi jogokért meghozandó áldozatokról énekel. Beethoven nem véletlenül nevezte meg Anton Schindler kérésére „természetesen” Cherubinit mint legnagyobb élő zeneszerzőt (a kérdés a biztonság kedvéért Beethovent már eleve kizárta a versenyből). Annál érdekesebb az egybeesés, hogy Schindler arról emlékszik meg, Beethoven e helyt ritartandót képzelt (ez valószínűtlen, hiszen beleírhatta volna az utólagos korrektúrába), míg Cherubininél ugyanitt valóban szerepel ritartando.

A második tétel (Andante con moto) mint emelkedett „erőgyűjtés”, illetve feszültség-levezetés óriási „láthatatlan utat” tett meg az első vázlatoktól a befejezésig. Példaként szerepel arra, hogy a romantikus szerzők babonás ragaszkodása az „égi ihletettség első gondolatához” sokszor hasztalan.

Nem véletlen, hogy a harmadik tétel (Allegro) első nyolc hangja szóról szóra megegyezik Mozart „nagy” g-moll szimfóniája zárótételének első nyolc hangjával (ritmust leszámítva). Beethoven a szimfónia komponálása közben huszonkilenc ütemet kimásolt a g-moll szimfóniából, és ez talán fontosabb ihlető forrás Czerny állítólagos madaránál. A tétel elnevezése nem véletlenül nem Scherzo: Beethoven bármiféle utalást „tréfákra” ezúttal tudatosan kerülni kívánt. Mint a Második szimfóniát is, ezt is csiszolta még Beethoven a kiadást követően is. Itt ráadásul egy különös hibát is ki kellett javítania. Mielőtt a negyedik tételhez attacca kapcsolta volna, a trió utáni visszatérést ismételve képzelte (a trió utáni ismétlés elengedésére először a Hetedik szimfónia esetében tudunk konkrét utalást, mikor egy tervezett angliai bemutató előtt ezt megbeszélte a hangversenyszervezővel). A szoros kapcsolás azonban szervetlenné tette volna az ismétlést, így azt eltörölte. Ám megmaradt a prima volta felírás és az eltörlés nyomán feleslegessé váló két ütem. Ezt ki kellett iktatni, és az ezúttal figyelmes Beethoven az éppen hallgató szólamok kottájából is kihúzatta a kétütemnyi szünetet. Berlioz talán nem tudott erről a levélről, a bennhagyott két ütemben drámai hatást sejtett, és mindvégig ragaszkodott hozzá a maga részéről.

A negyedik tétel (Allegro) hangszerelése harsona-, pikkoló- és nagybőgőszólamokkal bővül ki, az eddigi szimfóniatermésben példa nélkül. Az átvezető rész jeges, idegtépő feszültsége legendás. Mint Schumann beszámol róla, egy koncerten a mellette ülő kisgyerek rettegve csimpaszkodott Schumann karjába, és azt suttogta: „nagyon félek”. Malibran, a híres XIX. századi énekesnő egy ízben ájultan rogyott össze a hallatán. Amikor pedig kirobban a tétel főtémája, egy francia veterán 1828-ban (mikor Napóleon már rég halott volt) felugorva kiáltozta egy koncerten: a császár! – Haydnt juttatva az életrajz olvasói eszébe, aki szintén a levegőbe ugrott Londonban a Messiás Halleluja-tételénél. Beethoven különös ötlete, hogy ezt a hatást megismétli, mutatja, hogy a végsőkig elment a közönség szívének elnyerésében. A tétel gigantikus, dacos „befejezhetetlensége”, dübörgése kétségkívül nélkülözi azt a finomságot, mely egy Goethe ízlésének megfelelne: nem is csodálható, ha nem ismerte el a mű zsenialitását (kétség kívüli nagyságát természetesen igen). A mű gyorsan terjedő hírneve Beethovent „élő legendává” tette, mind a mai napig ezt tekinthetjük a legtágabb körökben ismert szimfóniájának.

Advertisements

2 responses to “Beethoven: Ötödik szimfónia

  1. Visszajelzés: Karfantázia és -hatalom | SUNYIVERZUM

  2. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s