Kit nem evett meg Ugolino gróf?

”Padre, assai ci fia men doglia
se tu mangi di noi: tu ne vestisti
queste misere carni, e tu le spoglia”.

Dante (1265? – 1321): Divina Commedia,
l’Inferno, Canto trentatreesimo / 1.: Il racconto del conte Ugolino[1]

„Atyánk, nem lesz szivünknek ennyi búja,
ha minket eszel! Te ruháztad csontunk
e vézna hússal: – vedd magadhoz újra!”

Dante: Isteni színjáték,
Pokol, Harmincharmadik ének / 1.: Ugolino.
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása[2]

a Biblioteca Riccardiana Firenzében

Riccardo Romolo Riccardi (1558 – 1612) 1600-ban alapította Firenzében a ma is virágzó Biblioteca Riccardianát, azaz a Riccardi Könyvtárat.[3] A könyvtár kincsei közé tartozik az Isteni színjáték „Isteni” kiegészítő jelzője megalkotójának, Boccacciónak saját kezű másolata Dante művéről, melyet még öt maga rajzolta illusztrációval is ellátott.

Boccaccio (1313 – 1375) egyik illusztrációja az Isteni színjátékhoz

Az idézett rész ebben a műben:

Dante Isteni színjátékára ma elsősorban mint egyetemes mondandójú műre tekintünk, de ő maga nyilvánvaló helyi és aktuálpolitikai esetleírások sokaságával tűzdelte meg művét. Elhagyni kényszerült „züllött erkölcsű” hazáját, Firenzét, és a fél pokol, lám, firenzeiektől hemzseg. De azért jut ott bőven hely másoknak is, például pisaiaknak. Amint a mottóból az ének sorszámát látjuk, Ugolino története ugyancsak felkavarhatta Dantét, hogy őt a pokolnak szinte a fenekéig hajította. Ott egy érsek fejét kell marcangolnia és magába tömnie örök büntetésül. De mi is történt? És menjünk tovább: mi is történt valójában?

Doré (1832 – 1883) illusztrációja az Ugolino-epizódhoz


Donoratico, várrom

Ugolino della Gherardesca, Donoratico grófja (1210? – 1289) a pisai Szent Fernc-templom Gherardesca-kápolnájában

Ugolino della Gherardesca, Donoratico grófja a pisai guelf (azaz pápapárti) párt vezérei közé tartozott. Hatalmi játszmáiban szövetségese volt Pisa érseke, Ruggieri degli Ubaldini († 1295). Ám a harc a császárpártiakkal, azaz ghibellinekkel nemcsak elkeseredett és véget nem érő volt, hanem az egymást villódzva váltogató pápák alatt a felek gyakran tükrözve találták magukat a front túlpartjára. Az érsek átállt a ghibellinekhez, és a felborult egyensúlyban fölébe kerekedtek a guelfeknek. Az érsek halálkamrába vetette a grófot, aki ilyenképpen formálisan Kolbe Szent Maximilián (1894 – 1941) sorsára jutott. A rettenetek sora ott kezdődött, hogy ötödmagával került a Torre della Mudába. Pisa városa védőállat gyanánt óvott egy sast, melyet tollvedlési idejében biztonsági okokból zártak ebbe a toronyba („a vedlés tornya”).[4]

Giovanni Paolo Lasinio (1796? – 1855): Torre della Mude / Fame

Ugolino gróffal volt két fia és vagy két unokája, vagy két unokaöccse. Kínzó éhségében arra vetemedett, hogy egyen a húsukból. Dante a nagy alkotók szokása szerint minden fél minden szempontját vizsgálja. Költői beállításában a gyerekek maguk kérik apjukat a rettenetes tettre (ez természetesen nem enyhítő körülmény), aki ezt csak halálukat követően fogadja el. De az örök törvény alól nincs kibúvó. Bármi is enyhítse Ugolino tettét, rettenetes pokolbeli büntetését nem kerülheti el. A tornyot ezek után egy ideig Torre della Faménak, „az éhezés tornyának” nevezték. Dante idejében még biztosan. (Keskeny nyílás vet fényt a bús falakra, miknek éhségem ád nevet azóta.)

Ruggieri érsek zord döntésének említése nélkül az Ubaldini család egy kései sarja, a XVI. században élt Giovan Battista di Lorenzo Ubaldini (Dante nagy tisztelője) megemlékezik az érsekről az 1588-ban Firenzében kiadott Istoria della casa degli Ubaldini, e de’ fatti di alcuni di quella famiglia (Az Ubaldini nemzetség és e család némely cselekedetének története) című családtörténetében:

További Ubaldiniak fordulnak elő a pisai régióban, közülük Isten szolgái is voltak Pisában: ez csak mind megerősíti firenzei eredetüket, és az is lehetséges, hogy sienai volt Pisa érsekének, Ruggierinek a törzse, akiről a fent említett költő (Dante) is megemlékezik.[5]

Az emlékező író nem tagadja meg műve címét: érthető okokból nem sorolja be az érsek tetteit az említésre méltók közé, bár tud róluk. Nem tudhatott azonban a modern genetikai vizsgálatok eredményéről.

Grassi (XIX.sz.): Pisa, Piazza dei Cavalieri (1834)

Francesco Mallegni professzor, a Pisai Egyetem Antropológia Tanszékének vezetője 2001-ben a Piazza dei Cavalierin (Lovagok terén) álló Szent Ferenc-templom Gherardesca-kápolnájában – ugyanazon a téren, ahol Ugolino gróf és szűkebb családja kínhalált halt – , öt csontvázat talált, mellettük egy tekerccsel, mely alapján egyértelművé vált, hogy a gróf és cellatársai földi maradványairól van szó. A legidősebb áldozat koponyáján olyan, még az életében szerzett sérülést talált, mely a halálát is okozhatta. A csontok állapota erős alultápláltságról árulkodott. Genetikai vizsgálatok a család ma élő tagjainak bevonásával valószínűsítik a tekercsen talált szöveg hitelét. A borda csontvelőjének vizsgálata azonban egyértelműen bizonyította, hogy a gróf halála előtt nem jutott húshoz. Ez a kései utókor előtt felmenti a vádak alól.[6] A kultúrtörténetnek azonban haszna volt a hamis vádból. Nemcsak Dantét ihlették meg a történtek. Sempronio (1603 – 1646) drámát írt a grófról, amit 1724-ben mutattak be. Nem maradt fenn Galilei (1564 – 1643) apjának, Vincenzo Galileinek (1520? –  1591) Lamento del conte Ugolino (Ugolino gróf panasza) című madrigálja, bár feltehetően jobban sikerült Morlacchi (1784 – 1841) ugyanilyen című dalánál:

Zingarelli (1752 – 1837) változata határozottan drámaibb:

Irodalomtörténeti jelentőségű a Sturm und Drang korszakában Gerstenberg (1737 – 1823) 1768-ban írt, a következő évben sikerrel bemutatott prózai drámája. Dittersdorf (1739 – 1799) Ugolino című kétfelvonásos operáját 1796-ban mutatták be. A jezsuita atya, Rubbi (1739? – 1810?) 1779-ben bemutatott drámájában nemcsak nők nem jutnak szerephez, de az érsek sem. (Különös bosszú?) Alfieri (1749 – 1803) félbehagyott egy Ugolino-drámát, Pietro Sterbini (1793 – 1863) 1835-ben és a történelmi drámáiról egykor neves Marenco, Ceva grófja (1800 – 1843) 1839-ben járult hozzá Ugolino tragédiájának ismertté tételéhez.[7]
Nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy (természetesen magát Dantét leszámítva) a szobrászat adott a feldolgozásaival a legtöbbet az utókornak.

Ugolino és fiai. Fent Carpeaux (1827 – 1875) szobra (1865-67), lent Rodin (1840 – 1917) szobra 1881 körülről, Carpeaux szobrának hatására


[1] http://www.filosofico.net/ladivinacommedia.htm

[2] http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/isteni1.htm#34

[3] Biblioteca Riccardiana

[4] Torre della Muda

[5] Giovan Battista di Lorenzo Ubaldini családtörténete

[6] Ugolino gróf és génvizsgálata

[7] Ugolino gróf a kultúrtörténetben

Advertisements

3 responses to “Kit nem evett meg Ugolino gróf?

  1. Rodin művében a gróf alakja rém szuggesztiv!

    Kedvelés

  2. Szép példája annak, mennyivel maradandóbb a “megtörténhetett volna”, mint a valóság.

    Kedvelik 1 személy

  3. Visszajelzés: Az éter tömör története | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s