Francis Willughby címkéhez tartozó bejegyzések

Évezredek kisebb-nagyobb zsarnokai

GLOUCESTER
I cannot tell: the world is grown so bad,
That wrens make prey where eagles dare not perch:
Since every Jack became a gentleman
There’s many a gentle person made a Jack.

Shakespeare (1564 – 1616): King Richard III (1591? 1592?). I / 3[1]

GLOSTER
Én nem tudom. Felfordult a világ:
Hol nem mer a sas, ökörszemek rabolnak;
Mióta minden fajankó nemes lett,
Sok jó nemesből fajankót csinálnak.

Szigligeti Ede (1814 – 1878) fordítása[2]

GLOSTER
Nem tudom – züllött a világ s ökörszem
Prédál ott, hol a sas se mer leszállni:
Mióta minden bugrisból nemes lett,
Sok nemes úr bugrissá változott.

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

Komédiaíró művészetének legkiemelkedőbb darabjában, a Kr.e. 414-ben bemutatott Madarakban (’Ορνιθες, Hornithes) Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) két kiábrándult athéni kalandort, Pisthetairost (Rábeszélő) és Heuelpidest (Reménykedő) állítja elénk, akik a földi világról felemelkedve megalapítják „Felhőkakukvárt”. A darab egy különösen nagy kultúrtörténeti jelentőségű részletében ezt olvassuk: Bővebben…

A bölömbika és nyelvfejlődése

The Bittern knows the time, with bill ingulpht
To shake the sounding marsh…

James Thomson (1700 – 1748): The Seasons (1735)[1]

Tudja idejét a tátott csőrű bölömbika,
Mikor rázza fel a zajgó mocsarat…

(Évszakok)

Zajongások tanulmányozásához már haszonnal ütöttük fel Haydn (1732 – 1809) Évszakok című oratóriumának librettóját. Ezúttal az ősforrásból idéztünk mottónkban.

1-botaurus_stellarisBár állománya fogyatkozóban (sőt, Türkmenisztánból ki is pusztult), a gémfélék családjához tartozó, kitűnően rejtőzködő bölömbikát egyelőre nem fenyegeti a kihalás veszélye. Eurázsia és Afrika hatalmas területeit lakja[2] (és Amerikában is élnek közeli rokonai). Fábián István (1809 – 1871) széplaki plébános 1858-ban megjelentetett A’ szóelemzés’ és szóértelmezés alap-elvei című, sokban spekulatív, de nagy tárgyi tudással megírt művében a „bölömböl” szót a bika hangkibocsátásaként említi (ekként, tehetjük hozzá, állhat rokonságban a „bömböl”-lel), a „bölömbika” utótagját pedig azzal magyarázza, hogy a madár hangja a bikáéra emlékeztet.[3] Ezzel a felfogásával kapcsolódik a madár más nyelvű megnevezéseinek magyarázóihoz. Bővebben…

A túzok históriája

1 outardeAmikor arra vállalkozunk, hogy tisztázzuk egy állat történetét, első dolgunk kritikus szemmel megvizsgálni azokat a változatos neveket, amelyeket a különböző nyelvekben kapott különböző időkben; továbbá hogy erőfeszítéseket tegyünk, amennyire ez csak lehetséges, elkülöníteni a különféle fajokat, melyekre ezeket a neveket alkalmazták. Ez az egyedüli útja annak, hogy hasznot húzzunk a régiek által birtokolt tudásból, és hogy azt haszonnal kapcsoljuk össze az újabbak felfedezéseivel; és, következésképpen, egyedüli útja annak, hogy valódi előrehaladást érjünk el a természet tudományában.

Buffon (1707 – 1788): A madarak természettana (1779), XXX. fejezet (A túzok)[1]

2014-ben lett Magyarországon az év madara a túzok (a döntést mindig az előző évben hozzák). Késésben vagyunk, mentségül talán felhozható megemlékezéseink szerény terepének kezdeti kísérleti állapota abban az évben.
Ma mintegy 1500 példány él nálunk.[2] A létszám a környező országokhoz képest jónak mondható, de, dacára a növekvő állománynak, mégsem biztos, hogy ez elég az ősi populáció fennmaradásához. Fiatalon nagyrészt rovarokkal, idősödve egyre inkább növényekkel táplálkoznak.[3] Az embertől, alappal, távol tartják magukat, kártételük elhanyagolható. Ezt a kimondottan szeretetreméltó madarat Angliában hobbivadászok irtották ki. Elterjedt nézet szerint 1832-ben[4], de ez így pontatlan: abban az évben a norfolki Thetford Warrenben látták az utolsó fészket az utolsó csibékkel, de megfigyeltek élő példányokat 1843-ban, 1845-ben, 1850-ben, sőt, az 1870-es években is. 2004-től Norfolkban néhány orosz példánnyal kísérlik meg az újrakezdést.[5]

2 Thetford Warren_Norfolk

a Thetford Warren-i erősített vadászház (1400 körül)

Bővebben…

A hantmadár története

1 Oenanthe_aquatica

az Oenanthe nemzetség egy faja: tarkalevelű vízi mételykóró (Oenanthe aquatica)

A szardonikus mosoly halálos görcsét kiváltó sáfrányos mételykóróval már foglalkoztunk; tudományos nevét is megemlítettük: Oenanthe crocata. A nemzetségnevet Linné (1707 – 1778) adta 1753-ban.[1]


Annál érdekesebb, hogy erre öt évvel egy állatnemet is Oenanthénak nevezett el, és távolról sem alaptalanul.[2]  Bővebben…