A cseleny

id. Szily Kálmán (1838 – 1924): Chemiai-versemény[1]
Készült 1865-ben Heidelbergában, Wartha Vince (1844 – 1914) doktorátusára

…Vegyészink őt cseleny-nek keresztelék meg.
A jámbornak becsületes neve mángán,
Mi is így hívjuk tán majd esztendők jártán…

1 mangan A mangánt Johann Gottlieb Gahn, a szelén társfelfedezője redukálta egy mangánércből, a piroluzitból (MnO₂) 1774-ben aktív szenes hevítéssel. Tőle függetlenül barátja, Carl Wilhelm Scheele (1742 – 1786), a klór és az oxigén felfedezője is előállította a fémes mangánt[2] (szintén piroluzitból, de „hideg”, sósavas kezeléssel indulva), akinek munkásságáról már csak azért is sokkal többet tudunk, mint Gahnéról, mert Gahn a saját feljegyzéseivel nem törődött, a barátja jegyzeteit azonban gondosan megőrizte az utókor számára.[3]

Johann Gottlieb Gahn (1745 – 1818)

Már említettük, hogy tengeri mikrobák tízmillió év alatt képesek labda nagyságú fémmangán (és fémarany) konkréciót kiválasztani. Mangán- és egyéb ércek kialakításában szárazföldön élő mikroorganizmusok is közreműködnek.[4] A fémes mangánt önmagában az ember nem hasznosítja, de egyes vasötvözetekben jó hasznát veszi, így az acélgyártásban használt tükörvasban (mely tipikus tükörfordítás a német Spiegeleisből).[5] A vegyiparban és a kémiai analitikában „rejtélyesen” sokféle oxidját használják fel[6], melyek közül vitathatatlanul a legérdekesebb (és bizonyára a leghaszontalanabb) a mangán-heptoxid (Mn₂O₇). Fémoxidtól szokatlanul szobahőmérsékleten méregzöld folyadék, és ha elég bátrak vagyunk, itt megnézhetjük csudatetteit, de a székünket toljuk kissé hátrébb a monitortól:

A szó eredete kissé csavaros. A magnetosok népről nevezték el a thessaliai Magnesia területét, mely híres volt az ott fellelhető, róla elnevezett mágnesvasércről. A XIV. században már a bölcsek kövének fő alkotóelemeként kezelték. De már az ókorban is összezavarodott a magnes szó jelentésére, minthogy egy másik ércre, a fentebb említett piroluzitra is alkalmazni kezdték.

piroluzit

A piroluzitot régóta felhasználják üveg derítésére. Neve is innen ered: a görög πυρο-, pyro-, azaz „tűz” (általi) λύσης, lyses, „oldás”.[7] A középkorban, már csak a bölcsek kövében játszott alapvető szerepére is tekintettel, megpróbálták feloldani a zűrzavart, és a mágnest a „hímnemű” magnes, a piroluzitot a „nőnemű” magnesia szóval jelölni. A XVIII. században Rómában a fog tisztítószereként alkalmazott, magnézium-karbonátból (MgCO₃) készített pépes anyagot és magát a port is magnesia albának, „fehér magnesiának” nevezték, így a tisztázási kísérlet befuccsolt. Joseph Black (1728 – 1799) 1754-es cikke, melynek címe On the acid Humor arising from food and on Magnesia Alba, azaz Az ételek kiváltotta savas folyadékról és a magnesia albáról, már beszámol a magnesia alba enyhe hashajtó hatásáról is, de erről már korábban is tudtak.[8] Sir Humphry Davy (1778 – 1829) a magnesia albából izolálta 1808-ban a magnéziumot, és hogy óvja a keveredéstől, magniumnak próbálta elnevezni. Mindhiába: a „magnézium” elnevezés terjedt el. A magnesia usta, „égetett magnézium”, az égetett mészhez hasonlóan a fém-oxid, MgO. A nedvszívó fehér por erősen tapad az ajkakhoz, így latinul magnes carneusnak, „húsmágnesnek” is mondják; a magnesia usta magnesiává rövidülésében ennek szerepe lehet. Ugyanakkor a piroluzit megnevezésére használt magnesia egy XVII. századi félrehallás folytán manganesévé torzult, ezért a „svédek”, azaz a Gahn és Scheele által a piroluzitból redukált fémet mangánnak nevezték el.[9] Az utókor a ghanitot (cink- alumínium-oxid, ZnAl₂O₄) Gahnról nevezte el.

nyers és csiszolt gahnit

A mangán magyar nevének útja is hasonlóan kacskaringós. Egyik forrásunk felsorol a névfejlődés útján néhány változatot[10], de például a „barnakő” felbukkanásából a nevek közt (mely az egyik oxid, a mangán-dioxid, MnO₂ hagyományos neve) jó alappal arra következtethetünk, hogy a lista néhány más tagja is valamely mangánásványra utal, nem magára a fémre. Friedrich Albrecht Carl Gren (1760 – 1798) 1796-ban kiadott Grundriss der Chemie (A kémia alapjai) című enciklopédikus munkáját 1807-1808-ban Kováts Mihály (1768 – 1851) fordította magyarra Chémia vagy természet titka címmel, melyre ma inkább nyelvészi, mintsem természettudományos értékei miatt nézünk fel. A szóalkotási erő szép példái közé tartozik, hogy a kémikust titkátsnak mondja. Ebben a műben Kováts már beszél egy bizonyos szegkőről, melyben a mangánra legalább mint összetevőre figyelhetünk fel. Ugyanígy egy jóval későbbi művében, az 1845 és 1847 között írt Háromnyelvű fejtő természethon titoktan orvostudomány műszótára, az az onomatologiai physiographica chemica jatrica triglotta philologica című könyvében (ma inkább a magyarázó alcím szorulhat magyarázatra, ám az egyszerű: szó szerint a főcímet jelenti). A három nyelv a Magyar Mezőgazdasági Múzeum könyvtára szerint a magyar, a német és a latin.[11] Ebben a kötetben Kováts egy bizonyos bajérczet említ a mangán forrásaként.
Schuster János Konstantin (1777 – 1838) az orvos Kovátscsal szemben vegyész (titkáts) is volt (sőt zeneszerző is), de sikereit elsősorban apokaliptikus névadásaival érte el. Az ő (és nyomában sokáig a magyar tudományos élet) nyelvezetében a szárazon hangzó antimon-pentaszulfid (Sb₂S₅) narantsszínű kéngyúlatsavas dárdats, a báriumklorid (BaCl₂) zőldlőgyúlatsavas sulyag.[12] Mottónk szerzője, id. Szily Kálmán viszont, éppen fordítva, a természettudományokban szebb eredményeket tudhatott magának, mint a nyelv és irodalom gyarapításában. Zavarta őt Schuster lendülete, amelyről 1879-ben ebben a hangnemben ír:

Különben tevékeny, munkához szokott ember levén, öreg napjaira kigondolt magának egy ártatlan mulatságot: csecsebecséket faragcsált, nem csontból, nem is fából, hanem egy ezeknél sokkal puhább jószágból, t. i. a magyar nyelvből… [13]

Nehéz a tisztánlátás. Hogy melyik kifejezés nevetséges és melyik nem, döntően a használat sűrűségétől függ. A „higany” szón is nevetnénk, ha a „merkúr” győzött volna. A Somogyi Gedeon (1783 – 1821) által 1813-ban szerkesztett Mondolatban még a „társadalom” is mint az ortodoxok által tréfás gúnnyal megalkotott elrettentő szó szerepel.[14]

5 Mondolat

Úgyhogy megérthetjük a Szőkefalvi-Nagy matematikus-dinasztia sarjának, a tudománytörténész Szőkefalvi-Nagy Zoltánnak (1916 – 1980) 1972-ben kifejtett álláspontját is, aki id. Szily Kálmán szemére veti Schuster kigúnyolását és szerepét Schuster művének lerombolásában.[15] Schuster hozzájárulása a mangán elnevezéséhez meghatározó: az 1829-ben írt Gyógyszeres értekezésekben a tselany nevet javasolja. Az elneveés indoka nyilván a mangán és mangántartalmú ötvözetek mai napig híres nehéz megmunkálhatósága, melyet az angolszász szakirodalom a túlzó, de tömör zero machinabilityként emleget.[16] Ez indíthatta Kovátsot is a „bajércz” elnevezésre. Az 1842-ben kiadott Vegyelemek magyar neveiről című értékes forrásanyagban Irinyi János (1817 – 1895) a tselanyt cselenyre „javítja”. Friedrich Karl Ludwig Schoedler (1813 – 1884) A Természet könyve, magában foglaló: természettant, csillagászatot, vegy-, ásvány-, föld-, életmű-, növény- és állattanokat. A természet-ismeret minden barátainak, A hatodik kiadás után magyarra tették Jánosi Ferencz (1819 – 1879), Mentovich Ferencz (1819 – 1879) (!) és ifj. Szász Károly (1829 – 1905) című művének 1853-as fordításában már mángán – ezt fogadja el 1865-ben id. Szily Kálmán is. A Czuczor-Fogarasi-szótár 1862 és 1874 között jelent meg, mégis visszatér a cselenyre. Az 1893 és 1900 között megjelent Pallas Nagylexikon cseleny címszava már elutasítóan rideg: „a mángánnak most már nem használatos rossz magyar neve”.[17] Sic transit gloria mundi.

Előző ismertetőnkben a „család” és a „cseléd” szoros nyelvi összefüggésével is foglalkoztunk. A Zaicz-féle Etimológiai szótár hasonló összefüggést tár fel a „csal” és a „csel” között: bár a „csal” eredete nem mutatható ki, a „csel” hangrendváltással ebből keletkezett.[18]

[1] http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/humor/szily.html

[2] http://www.britannica.com/biography/Carl-Wilhelm-Scheele

[3] http://www.britannica.com/biography/Johan-Gottlieb-Gahn

[4] http://www.eletestudomany.hu/a_ko_tortenete

[5] http://www.vilaglex.hu/Kemia/Html/Mangan_.htm

[6] http://www.vilaglex.hu/Kemia/Html/MangOxid.htm

[7] pyrolusite

[8] http://www.jstor.org/stable/41112791?seq=1#page_scan_tab_contents

[9] magnesia

[10] a mangán névváltozatai

[11] Háromnyelvű fejtő

[12] Kémia színmagyarul