Giacomo Rossi címkéhez tartozó bejegyzések

X. századi sötétségek: Taksonytól Telemannig

A IX. század császári történelméről szóló rövid áttekintésünket azzal a baljós sejtetéssel fejeztük be, hogy a X. század új típusú sötétségeit ott és akkor nem vizsgáljuk. Ennek jött most el helye és ideje. Ebben éppúgy Cremonai Liudprand (920? – 972?) történetíró munkáira támaszkodunk, mint akkor.
II. Berengár (913? – 966) fellázadt Provence-i vagy Arles-i Hugó (882 – 948) itáliai uralma ellen. Aligha tudott volna sikereket elérni Taksony nélkül:

Taksony (931?- 973?)

Berengár a magyaroktól békét vásárol. Ez időben a magyarok Taxis királyuk vezérlete alatt nagy sereggel Itáliába törtek és Berengár tíz véka pénzt adott nekik. De ebből is hasznot merített Berengár, mert megsarczolta a templomokat…

Cremonai Liudprand: Visszafizetés. Jurkovich Emil (1857 – 1936) fordítása[1]

Trónjáról Berengár nem taszította le, a névleges uralmat még Hugó fia, II. Lothár (926 – 950) is élvezhette rövid élete utolsó éveiben. Uralmának megerősítéseképpen feleségül vette Itáliai vagy Burgundiai Szent Adelaidét (931 –  999).

Bővebben…

Reklámok

1717.7.17

Dunque maggior d’Orfeo
Tu muovi al canto la mia Musa all’ora
Che il plettro appeso avea a un tronco annoso
E immobile giacea.[1]

Benedetto Pamphilj bíboros (1653 – 1730): Hendel, non può mia Musa (1708)

Így hát, Orfeusnál nagyobb,
Múzsámat újra dalra fakasztottad,
Kinek pengetője hosszan nyugodott egy vén fatörzsön,
Mozdulatlan merevségben.

Händel, múzsám szava elakad (ha lírádra kellene verset mondania)

1 London_1751

1717.7.17-e, helyesebben 1717.7.17-e még Händel (1685 – 1759) életében is nagy ünnep. Este 7 óra 17-kor már óriási lehetett a sürgölődés a Temze partján. I. György (1660 – 1727) 8 órakor kezdődő látványos vízi parádéról határozott. Az alkotmányos monarchiának abban a szakaszában a király politikai ereje már elenyésző volt, mindamellett nagy súlyt helyeztek rá, hogy a társasági életben a szerepük akkora legyen, mintha „igazi királyok” lennének. A királyfi, a walesi herceg, vagyis a leendő II. György (1683 – 1760) túlzó fényűzése az apát aggodalommal töltötte el. Saját nimbuszát érezte megkopni, és a temzei ünnep a nimbusz „restaurációját” volt hivatva szolgálni.[2] De lássuk az előzményeket. Bővebben…