Jegeltnyakú pompály és egyéb nyelvgyötrők

Tegnapi kisebb körültekintésünkben szerepet kapott a porvafélék családjába tartozó szalonnaporva. Mindenekelőtt ennek neve eredetét tisztázzuk, aztán nyelvújítóink vadcsapásaira merészkedünk. 

Tisztázzuk: a Veszprém megyei Porva községnek nincs köze ehhez az életrevaló fajhoz. Nevének eredetét a nyelvészek is unalmasnak minősítik:  Kiss Lajos (1922 – 2003) Földrajzi nevek etimológiai szótára című munkája megállapítja, hogy alapjául személynév szolgál, vélhetőleg szláv származású emberé, hiszen a horvát Prva vezetéknév ma is ismert. Ez a Prvoslav, „első dicsőség” személynév rövidülése[1], tehát semmi köze az óegyházi szláv Правосла́виѥ, pravoslavive, azaz „pravoszláv” szóhoz, mely Isten dicséretének helyes útját jelenti – pravoszláv felfogásban.[2]


Toldy Ferenc (1805 – 1875) Földi Jánosról (1755 – 1801) 1847-ben mondott, tudományos igényű emlékbeszédében említi meg, hogy a nagy nyelvész „részint népajakról ellesett”, „részint őseink’ ó jegyzeteiből új életre derített” „dúzs raktárt” állított össze állatnevekből. Csak szemezgetünk ezekből a kincsekből: ezek közé tartozik az eszelényfélék családjába tartozó eszelény, a futóbogárféle cingolány (ma inkább cicindélának vagy futrinkának mondjuk), a kabócák családja, a csiborfélék családjába tartozó csibor, a fényiloncafélék családjába tartozó ilonca, a hólyaghúzóféle nünüke, a csótányok rendje, és a „mi” porvánk is.[3] Simonkai Lajos (1851 – 1910) megállapítása szerint a szalonnaporva korhadó, pálló anyagokat szemel ki magának táplálékul.[4] Talán ez adhatta a népi nevet is.
Hogy a nevek közé Földi János saját kreációi is becsúsztak? Ne zárjuk ki. Akárhogy is, a  nevek nem drasztikusak, nem didaktikusak, nem leírók, így felkeltik az illúzióját a népi eredetnek.
A nyelvújítás későbbi szakaszában az ötletek olykor eldurvulnak. Több példáját láttuk ennek a titkácsi (vegyi) nyelvezetben Schuster János Konstantintól (1777 – 1838), aki olyan erővel tette le a garast, hogy a pult belereccsent. Kicsit igazságtalanok lennék, ha azt mondanánk, hogy Frivaldszky Imre (1799 – 1870) és unokaöccse, Frivaldszky János (1822 – 1895) a rovartan „suszterei”, mivel egyúttal jeles, terepen dolgozó entomológusok is voltak (akik nem mások küldeményeit analizálták), és a latin nyelvű taxonómiáért is sokat tettek. Mindamellett névadásaik játékosságát sokszor beárnyékolja a tanítóuras magyarázó szándék. Neveik zöme így el is avult az idők során. A Földi Jánosénál is „dúzsabb”, bár halottabb örökségből válogatunk.
Az oszmán fennhatóságú Balkán-félszigetet Róma nevéről Ruméliának nevezték (törökül: Rumeli), mely természetesen az általunk bizáncinak nevezett birodalom nevére utal. Az orosz-török háborút lezáró berlini szerződés 1878-tól létrehozta az autonóm Kelet-Ruméliát Dél-Bulgáriában Plovdiv székhellyel. 1885-ben az ébredő Bulgária elfoglalta a tartományt.[5] Így némi anakronizmussal mondhatjuk azt, hogy Frivaldszky Imre az 1830-as évek közepén Kelet-Ruméliában kutatta a rovarfaunát, és pontosabb lenne úgy mondanunk, Rumélia keleti felén. Ennek a tanulmányútnak az emlékét őrzi a lemezcsápúak családjába tartozó rumeliai szipoly.

nyaklós izgonc

Ennél izgalmasabb névadás a hólyaghúzófélék családjába tartozó nyaklós izgoncé. Ezt is, sok más rovarfajt is a Balkánon és a Krímben figyelt meg. Csak néhány közülük: a futóbogárfélék családjába tartozó vonalas gyorsod és homályos tagonc, a csorványfélék családjába tartozó rókabozont és a díszbogárfélék családjába tartozó jegeltnyakú pompály.

jegeltnyakú pompály

Ezek a kreációk az akkori latin megfelelőkből indulnak ki, például ez utóbbi fajneve signaticollis, „jelölt gallérú”, és Frivaldszky feltehetőleg hidegnek ítélte a jelölő színeket. Kicsit még keletebbre „hólyaghúzódva” találjuk a kaukázi övesdet, ám Frivaldszky ezt „kaukázi szalagány” néven[6] is említi.[7]
A futóbogarak családjában találjuk Miller vakláját. A nemzetségnév, az Anophthalmus kétségkívül látási „kihívásokra” céloz. Forrásunk úgy fejti meg a magyar nemzetségnevet, hogy az „vakláj” lenne; a magam részéről a „vaklát” valószínűsítem. És hogy ki ez a Miller? Életrajzi adatok alapján John Miller (1715? – 1790?) jön számításba[8], ugyanezek az életrajzi adatok azonban azt is sugallják, hogy John Miller azonos Johann Sebastian Müllerrel, aki Linné (1707 – 1778) műveit illusztrálta. Ez a huszonhét gyermekes művész (mondhatni, az emberfélék családját gyarapítja) azonban nem jeleskedett a rovartanban (de a botanikában igen).[9] Az álganajtúró-félék családjába tartozó, akkori tudományos nevén Armideus fossor binómenű fajt Frivaldszky Imre „ásó fegyésznek” kereszteli el. A nemzetségnév méltán juttathatta eszébe nebulókorának Arma virumque canóját. A fajnév fordítása már határozottan fantáziátlanabb. A fossor ugyanis „az egyház által alkalmazott sírásót” jelenti.[10] És ha már a temetőben járunk: a gyászbogárfélék családjába tartozó, akkor Bolitophagus squarrosus, „sebhelyes gombaevő” névre hallgató bogár nevét a kifejezetten jól csengő „berzedt taplász” néven fordítja. A „taplász” szóval tapló evésére céloz, bár a boletus az ember kedvenc gombája, a vargánya. A „berzedt” nem extravagáns névválasztás: az emeletesmoha-félék családjába tartozó berzedt borzasmoha fajneve is ugyanez.

Hiába, a hálátlan utókor ezt a nyelvi leleményt éppúgy kirostálta, mint Frivaldszky legtöbbjét. Az araszolók családját megtisztelő Caloptera ocellata „pávaszemes szépröptűt” jelent (szó szerint csak „szemest”, de ez a fordítás igen gyakori a magyar állatnévtárban). Ezt Frivaldszky Imre bogláros röpéknek hívja, értelemszerűen a „szemet” mondva „boglárnak”, azaz „ékkőnek”.

bogláros röpék

Az akkori tudományos nevén a futrinkafélék családjába tartozó Calosoma rapaxot, „szép testű ragadozót” ma aranyos bábrablónak mondanánk. Nem így Frivaldszky: gondolatvilágában a „ragadozó kecsély” alakzat vert tanyát.

ragadozó kecsély, rókabozont

porvaféle pompály, körtorú szüvért

Egy másik díszbogárfélét, korabeli tudományos nevén az Ancylocheira dermestoidest („hajlott kezű dermestesfélét”) bizonyos alappal „porvaféle pompályként” definiálja, hasznosítva a Földi János által népszerűsített népi ismereteket.[11] vagy itt van a pattanóbogárféle körtorú szüvért. De ne hagyjuk ki egy végső gyorslistából, mely törökhoni megfigyelésekből származik, a pattanóbogár-félék családjába tartozó keleti szökcsért, a ganajtúróféle göröngyös csályát, a futóbogárféle széleske holdarcot, vagy, memento mori, zárszóként, a gyászbogárfélék családjába eső szőrös bujkát – ez a faj talán már a túlpartot fürkészi magának rejtekül.

homályos tagonc, göröngyös csálya, széleske holdarc

kaukázi övesd, vonalas gyorsod


[1] https://www.nyest.hu/hirek/porva-es-csesznek

[2] http://pravoslav.wikia.com/wiki/Orthodox

[3] Toldy Ferenc emlékbeszéde

[4] http://adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf2222.pdf

[5] https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/rumelia.html

[6] kaukázi szalagány

[7] ruméliai bogárvilág

[8] John Miller

[9] https://species.wikimedia.org/wiki/Johann_Sebastian_M%C3%BCller

[10] fossor

[11] http://real.mtak.hu/25824/1/MONY_2014_02_A_magy_Szanyi_u.pdf

One response to “Jegeltnyakú pompály és egyéb nyelvgyötrők

  1. “Johann Sebastian Müllerrel, aki Linné (1707 – 1778) műveit illusztrálta. Ez a huszonhét gyermekes művész…”

    Művész, legalább 20 gyereke van, Johann Sebastian…

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s