A boldogtalan boldog

Eutykhes (380? – 456?) neve görögül (Ευτυχή) boldogságot jelent. Hefele felveti azonban (http://www.cristoraul.com/readinghall/Western-Civilization-Jewels/HEFELE/Book-10/CHAPTER-II.html), hogy ellenlábasai szerint Atykhesként, azaz boldogtalanként, szerencsétlenként látta volna meg a napvilágot. Ez valószínűtlen. Eutykhes évszázadok óta gyakori keresztnév volt (azóta is népszerű Félix, illetve Bódog formában), János evangelista (6? – 100?) vértanú tanítványát is így hívták. Ennél több is igaz, egy alkalommal címszereplőnket is összetévesztették egy névrokonával.

Mielőtt rátérnénk Eutykhes kalandos öreg napjairól szóló beszámolónkra, ki kell térjünk a kor konfliktusainak átfogó bemutatására. A keresztény egyház három nagy ága, a konstantinápolyi-szír, a nyugati és az alexandriai közül kétségtelenül az utóbbi volt a legnépesebb, és harcias pátriárkáik irányításával, kimondva-kimondatlanul, elkeseredett küzdelmet folytattak az elsőbbségért, de legalábbis azért, hogy Konstantinápoly fölébe kerekedjenek. A harcot teológiai köntösbe bújtatták. A tízezer origenista szerzetes (ortodox emlékünnepük: július 10) megöletéséről nevezetes, a tehetős, előkelő családból származó Szent Teofilos († 412) pátriárka 403-ban Kalkhedon Tölgyfa-negyedében egy nem egyetemes zsinat elnökeként letette Aranyszájú Szent Jánost (347 – 407)POPE_kyrellos a konstantinápolyi pátriárkai székből.1 st-john-chrysostom-the-golden-mouth Szent Teofilos, elődeivel és utódaival együtt tudtán kívül pápa is volt a kopt egyház kései felfogása szerint, szentté is ez az egyház avatta. Unokaöccse, egyben utóda, Nagy Szent Cirill (370? – 444) egyházatya, „az atyák pecsétje” folytatta nagybátyja türelmetlen belpolitikáját: erőszakkal kiűzte Alexandria nagyszámú zsidóságát, az alexandriai könyvtár a gyújtó hatású prédikációi nyomán lobbant lángra.

 

(v.ö.http://magyarkurir.hu/hirek/szentatya-katekezise-alexandriai-szent-cirillrol) Aki megpróbálta menteni a menthetőt, mint például Hypatia (350 – 415)20070308hupatia csillagász- és matematikusnő, felkoncolták. Nagy Szent Cirill ügyesen tapintotta ki a teológiai lehetőséget a konstantinápolyi egyház elleni harc kiélezésére. A nagy erőre kapott ariánus irányzatot, mely elvitatta Jézus isteni természetét, a 325-ös Nikaiai Zsinat óta teljesen elfojtották (az internetes korszakban sok más irányzattal együtt újjáéledtek hamvaikból – bár az első megégetés az ő nevükhöz fűződik).Nestorius1

Nestoriost († 451) 428-ban szentelték Konstantinápoly pátriárkájává. Azonnal és nagy lendülettel fogott hozzá minden eretnekség kigyomlálásához, bár, mint némelyeknek feltűnt, az eredeti bűnt és a csecsemőkeresztelés érvényességét megkérdőjelező Pelagius († 418) emlékét őrzőkkel szemben kegyes türelmet gyakorolt. Nestorios gondolatvilágában a csecsemők, magzatok nem teljes értékű lényként jelentek meg. Számára elfogadhatatlan volt a gondolata annak, hogy egy magzat isteni tulajdonságokkal rendelkezzék. Úgy tartotta, Jézus csak később vette magára az isteni vonásokat, emberi értelme teljében. Egy húsvéti homíliájában (szentbeszédében) aztán a Szűzanyára a Kristotokos, azaz Krisztus anyja kifejezést alkalmazta. Ekkor lett végképp elege Nagy Szent Cirill pátriárkának Alexandriában. Úgy irányította a támadást, mintha Nestorios ezzel nyílt színen elutasította volna Szűz Máriára a Theotokos, azaz Isten anyja kifejezést.

III15– Nocsak, visszaköszönne a rég legyőzött arianizmus? – tűnődött el Nagy Szent Cirill, és kételyeit I. Celesztin pápával († 432) is megosztotta; fulmináns levelek egyidejű elhelyezésével a megfelelő helyeken. Nestorios ütemet tévesztett: mire 430-ban két tisztázó levelet is küldött a pápának, addigra Nagy Szent Cirill már a maga oldalán tudhatta I. Celesztint. A pápa istenkáromlás vádjával kiközösítette Nestoriost. Ebben a hangulatban, egy 430-as római zsinati gyűlést követően, 431-ben hívtak össze egy tisztázó zsinatot Efezosban, amely, Nagy Szent Cirill heves ostromával egybehangzóan Isten Fiának erős káromlásával bélyegezte meg Nestoriost. A döntéssel egyet nem értő Antiokhiai János († 441) pátriárkát letették hivatalából, magát Nestoriost ennek nyomán, valamivel később, 435-ben császári rendelettel egy egyiptomi oázisba száműzték. Az elégedett Nagy Szent Cirill 433-ban jónak látta békét kötni Antiokhiai Jánossal. Az Efezosi Zsinat lelkes nestoriosellenes aktivistája volt sokak mellett még Dorylaeum püspöke, Euzebios (Dorylaeum a legnagyobb városa volt Phrygia Salutarisnak, azaz a rómaiak által kettéválasztott Frígia gazdagabb felének), továbbá a háttérből jeles barátja, címszereplőnk, Eutykhes arkimandrita is. (Az arkimandrita olyan apát volt, aki püspöki felhatalmazás révén több apát működését egyezette és felügyelte. Jellemzi a kort és helyszínt, hogy akkoriban csak a konstantinápolyi egyházmegyében, ahol Eutykhes is dolgozott, huszonhárom arkimandrátus működött.) Eutykhes maga nem volt jelen a zsinaton, de a hangulat megszervezése, felpezsdítése kedvéért sokat kilincselt Konstantinápolyban. Bizonyos félreértésekre ad alkalmat, hogy ugyanakkor egy névrokona részt vett a zsinaton.

A harmadik nagy alexandriai hullám a Nagy Szent Cirill kovácsolta frigy után az egyházatya 444-ben bekövetkezett halálát követően indult meg. Utódja, Szent Dioscorus (kopt avatás) már nem a család tagja volt.St_Dioscorus A társadalmi békét ötletes „rezsicsökkentéssel”: a kenyér árának központi leszállításával segítette elő, melyhez az anyagi forrást elődje családi vagyonának konfiskálása teremtette meg. Indokolásképpen azt hozta fel, hogy Nagy Szent Cirill fáradhatatlan küzdelme a nestorianizmus ellen ugyan felbecsülhetetlen értékű, de túlságosan kimerítette Alexandria költségvetését. Konstantinápolyi „berepüléseit” Eutykhes és mások helyi támogatásával és aktív közreműködésével azzal kezdte, hogy a már bevált recept szerint Nestorios egyetemesen elítélt nézeteit támadta. Eutykhest ebbe nem volt nehéz bevonnia, a harc élete legnagyobb sikerére emlékeztette őt. De nagyon ritka az ellenség nélküli harc, és mint az megesik, az éle ezúttal is egyes személyek ellen irányult. Nestorios rövid, de aktív hivatali időszakában sokat beszélt, és bármely teológiai kijelentésből néhány lépésen belül el lehetett jutni valamelyik mondatához. Így sikerült letétetni a császárral többek között Tir nagy tudású püspökét, Irenaeust († 450), akinek Tragoedia című történetírása (tudhatott valamit) rossz latin fordításban és töredékesen fennmaradt. Hasonló meghurcoltatásban volt része Kyrosi Theodoret (393 – 458?) püspöknek is.

A konstantinápolyi udvari és társadalmi életet akkortájt a kalandos életű Khrysafios Ztommas († 450) császári főeunuch és miniszter irányította. Történetünk idejére sikerült elérnie, hogy fő udvari ellenfele, Szent Pulcheria (399 – 453), Aelia Eudocia († 460) császárné (Khrysafios támogatója) sógornője elveszítse befolyását. Maga a kelet-római császár, II. Theodosius (401 – 450) a két nő ármányai között evickélt, ám rendre sikerült erőteljes, önálló politikát is folytatnia.

PulcheriaSt_-Flavian

Szent Flavianust († 449) 447-ben, elődje, Szent Proclus († 446?) halálát követően szentelték Konstantinápoly pátriárkájává. Megválasztása nem volt ínyére a főeunuchnak, az pedig még kevésbé, hogy neki magának kellett diszkréten emlékeztetnie Szent Flavianust a kegyes hagyományra: beiktatás után illendő áldomást, eulogiaet küldeni az uralkodónak, közelebbről arany áldomást, mely a verbalitást némi aranyajándékkal teszi érthetőbbé. Mindenesetre praktikusabb eljárás a nyugatinál, ahol ezeket az ajándékokat előre küldik meg, a jelölt kontójára, ami szűkösebb, mint magáé az egyházmegyéé. Szent Flavianus válaszképpen három megáldott cipót küldött (leiterjakabokkal találkozni, amikor ezt megszenteltnek fordítják). Nem cinikus dadaizmus vezette a pátriárkát: korábbi hagyományt elevenít fel ezzel, úgymond, amikor az áldás cipók formájában tárgyiasult, és ami buzgó kolostorok refektóriumaiban a mai napig mint cipóáldás fenn is maradt. Se Khrysafiost, se a császárt nem győzte meg az indokolás. Ki tudja, az ismeretlen szobrász éppen a cipók átadásának pillanatában ragadta meg a császár arcvonásait…Theodosius_II_Louvre_Ma1036

Eutykhes barátja, Euzebios egyszercsak fenyegetve kezdte érezni magát az alexandriai előrenyomulástól, benne barátja lendületétől. Látta, hogy Eutykhes kitűnően pozicionálta magát az udvarnál, ugyanakkor kitapintotta Szent Flavianus és az udvar között a feszült helyzetet. Az ortodox püspökök megbélyegzése és eltávolítása pedig (szerves császári közreműködéssel) a szeme előtt zajlott. Eutykhes mozdíthatatlannak tűnt. Teológiai nézeteiben nemhogy Nagy Szent Cirillt és Szent Dioscorust követte heves antinestorianizmusukban, de még túl is tett rajtuk. Képzettnek nem volt ugyan mondható, de érezte az idők szavát. Túlbuzgóságában odáig ment, hogy kijelentette: Jézusban az emberi és isteni természet egybeolvadt, és noha kétségtelenül megvannak személyének emberi vonásai is, de olyan arányban, mintha egy vödör ecetet öntenénk a tengerbe. Ám nem unortodoxia-e túltenni az ortodoxián? Ez az elvi kérdés foglalkoztatta Euzebiost, mígnem értesült I. Nagy Szent Leó pápa († 461) nézeteiről, aki határozottan kiállt Jézus kettős természete mellett. Finom, elvi kötelékek szövődtek ekkor közöttük. Annál is inkább, hogy Nagy Szent Cirill elegáns stílusú leveleiben ugyanezt vallotta. 448 elején Eutykhes Róma felől is biztosítani akarta magát. Levélben hívta fel a pápa figyelmét a hamu alatt szunnyadó nestorianizmus veszélyeire. A pápa óvatosan megdicsérte lelkesedését, tájékozódott, majd nem sokra rá figyelmeztette Szent Flavianust az ortodoxia ellen várható hamis vádakról.

Greatleoone

Ma már kideríthetetlen mibenlétű nézeteltérés merült fel Florentinus szárdeiszi metropolita és segédpüspökei, János és Kasszián között. A nézeteltérések megvitatására Szent Flavianus pátriárka összehívta az éppen Konstantinápolyban tartózkodó püspököket a püspöki levéltárba, 448 november 8-án. Már az első ülésen elrendeződtek a problémák, ám ekkor előlépett Dorylaeum püspöke, Euzebios, és súlyos vádakkal illette Eutykhest, elsőként mindjárt az ortodox püspökök ellen folytatott hadjárata miatt. Aztán sorrajöttek a teológiai elhajlások, pontosan, világosan, mert Euzebios precíz ember volt. Az ülést vezető Szent Flavianus kutyaszorítóba került. Az eljárás, szigorúan véve, nem engedte volna Euzebios napirend-kibővítését. Másfelől azonban Szent Flavianust erős érdekközösség fűzte Euzebioshoz, és mégiscsak az ortodox hit védelme volt terítéken. Így, meghallgatva a vádpontokat, békítően arra kérte Euzebiost, mindenekelőtt keresné fel egykori barátját, Eutykhest, hogy négyszemközt vitassák meg ezeket a problémákat. De mintha bevált volna baljós sejtelme, Euzebios ezt kétszer egymás után is visszautasította, mondván hogy már számtalan ilyen megbeszélésre sor került kettejük közt, eredmény nélkül. Szent Flavianus ilyenképpen Eutykhes kolostorába küldött néhány papot, hogy megidézzék őt a zsinat színe elé. Eutykhes nem ment. Kijelentette: kolostora monostor, vagyis úgy lépett oda be, hogy onnan nincs kiút, az lesz majdan a koporsója is. Ám többen, így Szent Flavianus is, jól emlékezett rá, hogy Eutykhes ki-be járt a kolostorból az Efezosi Zsinat idején, amikor Nestorios ellen agitált. A másodszor érte menő diakónusoknak betegségére hivatkozott, majd közölte velük: tudja, háromszor kellene érte jönni, de ő már most kész elfogadnia annak minden ódiumát, hogy harmadszor sem engedelmeskedett. A harmadik sürgetés alkalmával Szent Flavianus azt üzente neki: egész bátran jöjjön, nem ellenségek, hanem atyák és testvérek közé jön, akik, amint az Írás mondja, nem a széthúzáson, hanem az eggyé kovácsoláson fáradoznak. Ekkor Eutykhes haladékot kért teljes felépüléséig, amit meg is kapott.

Időközben felmerült, hogy Eutykhes íveket cirkulál az általa elérhető kolostorokban azzal, hogy ha nem fognak össze, könnyen ugyanúgy járhatnak, mint ő. Ez némely esetben be is bizonyosodott.

Eutykhes a haladék lejárta előtt, a hivatalos idézési időpontban katonák, szerzetesek hatalmas felhőjében meg is jelent a zsinat színe előtt. A kíséretével érkező, zilált benyomást keltő Magnus döntőbíró felolvasta a császár levelét, melyben II. Theodosius azt óhajtja, az általa küldött, és az általa ortodox hitében megvizsgált Florentius patrícius „vegyen részt” a zsinat ülésein. Bizánci üdvrivalgások harsantak fel ekkor, és mindenki tisztában volt vele: a patrícius nem egyszerű résztvevője lesz az eseményeknek.

Florentius eleinte teológiai hiányosságokkal látszott küszködni, különösen Euzebios volt serény az általa feltett kérdések pontosításában. De Florentiusnak láthatólag nem volt felhatalmazása a vitát bármely irányba eldönteni. Mi több, nem tűnt engedékenynek Eutykhesszel szemben. Miután a zsinat ortodoxnak nyilvánította és a távollévő püspökökkel is hivatalosan aláíratta Nagy Szent Cirill egy Nestorius ellen megfogalmazott és egy Antiokhiai Jánoshoz írt békülékeny levelének Jézus kettős természetéről tett kitételeit, Florentius nem is tehetett volna egyebet, mint hogy szembesítse ezekkel Eutykhes ezeknek ellene mondó tanait. Eutykhesek elítélő nyilatkozatot kellett volna tennie azokról, akik nem vallják ezt az álláspontot. Ezt ő azzal utasította vissza, hogy nem található meg a Szentírásban, és így senkitől nem várható, hogy magától belássa érvényességét. Szeleukiai Balázs felvonta szemöldökét: ha nem vallod Jézus kettős természetét az egyesülés után, akkor egy zavaros keverékben hiszel! A béketűrő Szent Flavianus időnként elveszítette türelmét. „Ha nem fogadod el ésszel, elfogadod kényszerből!”. Annál meglepőbb, hogy amikor Eutykhes ezt mondta: „bár nem foglalkozom a zsinat által vizsgált kérdésekkel, elfogadom azok igazát, amennyiben ezzel nem sértem az egyházatyákat”, felzúdulás támadt. „Kerüli a választ!” „Nem hitből, kényszerből fogadja el!” Felmerült az apollinarizmus vádja is. Az ifjabb (Laodikaiai) Apollinaris († 390) püspök, kitűnő költői vénájú szerző, azt vallotta, hogy leszámítva az ösztönszerű érzéseket, Jézusban az emberi lélek helyét az isteni Logosz foglalta el. Álláspontja kétségkívül felmutat bizonyos rokonságot Eutykhesével. Kevéssé világos a gnosztikus zsidó Valentinusszal (II. sz.) való hitközössége, aki az általában vett emberi lélek isteni voltát hirdette. Az Eutykhes cselei nyomán támadt zajban aztán Szent Flavianus felolvasta a kiközösítő határozatot: Eutykhes, korábban pap és arkimandrita, bizonyságot szolgáltatott arról, hogy Valentinus és Apollinaris eretnekségének hatása alatt áll, és buzdításunk ellenére elutasította az igaz hit követését. Ennekokáért, fájlalva megátalkodottságát, a mi Urunk Jézus Krisztus által, Akit ő meggyalázott, kizárjuk minden egyházi hivatalából, közösségünkből, és letesszük kolostora éléről.

A határozatot a jelenlevők, köztük Kosi Julianus nuncius mind aláírták. A (képletesen) leforrázott Eutykhes a zajban még elmotyogta, különféle egyházi főhatóságokhoz fordul, de hamar visszanyerte lélekjelenlétét, mozgósította keresztfiát, Khrysafios főeunuchot, levelekkel bombázta II. Theodosius császárt, kiplakátolta Konstantinápolyt az álláspontjával. Sok püspököt is megkeresett leveleivel. Így a nagy tekintélynek örvendő Aranyszavú Szent Péter (406 – 450) ravennai püspököt, aki szelíden azt a választ adta, elszomorítja koruk egyházi viszálykodása, de nem tehet igazságot egy vitában csak az egyik fél beszámolójának ismeretében. Pedro_crisologo01A pápának írt leveléhez Eutykhes egy plakátdarabot is mellékelt, a levélben felpanaszolja Euzebios sátáni törekvését az ortodox hit megrágalmazására. Hasztalan, hiszen addigra a pápa már régen Euzebios álláspontján volt. I. Nagy Szent Leó maga is kiterjedt levelezésbe kezdett, írt Szent Flavianusnak, Szent Pulcheriának és II. Theodosiusnak is. Eutykhest nemes egyszerűséggel „vén bolondnak” titulálja a császár előtt, felróva neki a Szentírás szűkkeblű értelmezését, miközben, mint írja, Jézus természetének tulajdonságai abból egyértelműen kiolvashatók. Szent Flavianus a pápának írt levélben báránybőrbe bújt farkasnak mondja Eutykhest (ez már akkor is nagyon közhelyes volt). Maga a császár is ír egy hosszabb levelet a pápának. Szent Flavianus magától értetődő módon tájékoztatja a püspököket Eutykhes kiátkozásáról. Eutykhes kolostorában küldöttekkel akadályozza Eutykhes aktivitását. Az udvari hangulat mégis kedvezett Eutykhesnek: 449 elején a császár új zsinatot hív össze a Hagia Sofiába  – erről Szent Flavianus baljós előérzetekkel ír a pápának -, melynek feladata annak tisztázása, Szent Flavianus jegyzői, Asterius, Aëtius, Nonnus, Asklepiades és Prokopios a zsinati jegyzőkönyvekben valósághűen vették-e fel a zsinaton elhangzottakat. Florentius ismét jelen volt, ellenben maga Eutykhes, lévén kiközösített, eleve meg sem jelenhetett. Álláspontját három, teljes körű felhatalmazással bíró szerzetes, Konstantin, Eleusinius és Constantius képviselte. Az eljárás tisztasága, alapossága a mai napig példaadó. A jegyzők jóhiszeműsége minden kétséget kizáróan bebizonyosodott.

Ekkor lépett sorompóba Szent Dioscorus. Eutykhes oldalán addig-addig táplálta a császár gyanúját a nestorianizmus újjáéledéséről, hogy a császár beadta derekát és új zsinatot hívott össze. A császár eredendően közömbös volt az alexandriaiak és a konstantinápolyiak sok évszázados viszályában, lévén mindkettejük főhatósága, de ha a közvetlen közelében, a szírek körében újraéledt volna a nestorianizmus, az kényelmetlenül érintette volna, hiszen politikai csatáiban már számos alkalommal hivatkozott a nestorianizmus veszélyeire egy-egy fájdalmas személyi döntése meghozatalakor. Az Egyetemes Efezosi Zsinat összehívását mindkét császár: II. Theodosius kelet- és III. Valentinianus (419 – 455) nyugat-római császár szignálta 449 március 30-án. A zsinat összehívásának célja a felmerült hitbéli ellentétek tisztázása. Kyrosi Theodoretet (esetleges berendeléséig) Szent Dioscorusnak ravaszul sikerült távol tartania a nestorianizmus gyanújának lebegtetésével és egynémely kijelentésére hivatkozva Nagy Szent Cirill ellen. A pápát is hívták, de ő Attila (406 – 453) fenyegetései miatt nem hagyhatta el székhelyét, így megint a nunciusán keresztül képviseltette magát. Részt vett viszont Eutykhes, mivel Szent Dioscorus, minden illetékesség nélkül, a zsinat összehívása előtt visszavette az egyházba. A zsinaton szép számmal képviseltették magukat Szent Dioscorus hívei, és ő lett a zsinati elnök is – ez önmagában is eldöntötte a zsinat lefolyását. A megelőző zsinaton felmerülő gyanú Euzebios és Szent Flavianus összejátszásáról itt már éles és határozott vádként fogalmazódott meg. Az igazi hidegzuhany akkor érte Euzebios pártját, amikor Amasiai Seleucus püspök, az előző zsinati határozattal egybecsengően kinyilvántotta: hisszük Jézus kettős természetét az Ige megtestesülését követően is. Erre felkiáltott Szent Dioscorus és felzúgtak a hívei: nestorianizmus! Nem egy Nestorios van, hanem számos! Máglyára Euzebiosszal! (Ez utóbbi ismét csak képletes.) Caesariai Thalassius püspök felvetette: az első Efezosi Zsinat megtilt minden eltérést a Nikaiai Hitvallástól. Ezen a ponton Hilarius közbevetette, szeretné felolvasni a pápa levelét, de Szent Dioscorus úgy tett, mintha nem hallaná. Ezzel szemben sietve levonta a tanulságot: éppen emiatt a konstantinápolyi pátriárkát és Euzebiost meg kell fosztani minden tisztségétől! A végén Szeleukiai Balázs püspököt kérdőre vonták Eutykhest támadó korábbi szavai miatt, amit a zsinaton tett, mire ijedten visszavonta azokat.

Szent Flavianust száműzték. Nem tudott a saját lábán menni, mert olyan súlyos rúgásokat kapott, amint elhurcolták a teremből, hogy erőtlenül esett össze. Sérüléseibe három nap elteltével belehalt. Ez a császárnak is sok volt, emiatt menesztette Khrysafios főeunuchot, akit bűnösnek talált a történtekben.

Fülsiketítő egyházszakadás támadt. A császár teljes szívvel támogatta a zsinat határozatát, mögé és Szent Dioscorus mögé sorakozott Alexandrián kívül Thrákia és Palesztina. Szíria azonban beigazolta a császár aggodalmait: Róma mellé állt, úgyszintén Kisázsia. Euzebios menedéket kért és kapott a pápától. A pápa Rablózsinatnak (Latrocinium) nevezte a zsinatot. Szent Dioscorus kiközösítette I. Nagy Szent Leó pápát, I. Nagy Szent Leó pápa kiközösítette Szent Dioscorust.

Ekkor jött a drámai pillanat. 450 júliusában a Lykos folyónál II. Theodosius leesett a lováról, és a hónap 28-adik napján belehalt sérüléseibe.

Utóda Szent Pulcheria lett a császári trónon, ő azonban szüzességi fogadalmának fenntartásával feleségül ment 5 Marcianus2002Szent Markianoshoz (392 – 457) (ortodox avatás), aki onnantól a tényleges hatalmat gyakorolta. Khrysafiost sebbel-lobbal kivégeztették. Szent Markianos erőteljes híve volt a pápának, így a pápa nem is sürgette újabb zsinat összehívását (ki tudhatta, milyen következményekkel jár ebben a hangulatban). Ám amikor látta a császár határozott elkötelezettségét, nem emelt kifogást. Így került sor a negyedik Egyetemes Zsinatra Kalkhedonban 451 október 8-ai nyitónappal.COUNCIL-OF-CHALCEDON1 Éles szóváltások hangzottak el Euzebios és Szent Dioscorus között. Egyszeriben „kiderült”, hogy a Második Egyetemes Zsinaton Konstantinápolyban, 381-ben még meg is változtatták a Hiszekegyet, tehát az Első Efezosi Zsinat tilalma nem lehet örökérvényű. Szeleukiai Balázs püspök elmarasztaló véleményét Eutykhes tanairól ismét felelevenítették, és megkérdezték a püspököt, ezeket miért vonta vissza ijedten Efezosban. Erre a püspök ijedten visszavonta az ijedt visszavonást. Küldöttség ment a császárhoz, foglalna-e állást a vitás kérdésekben, mire ő a kellő bölcsességgel és politikai érzékkel így válaszolt: nem befolyásolja a szent zsinat munkáját, és annak határozatait maradéktalanul el fogja fogadni. (Ezekben a leendő határozatokban természetesen biztos volt.) A következő ülésen memorandumot olvastak fel, mely Nagy Szent Cirill (vonatkozó) nézeteinek némileg kibővített változata volt, éles ellentétben Szent Dioscorus felfogásával. Egyhangú kiáltással fogadták el. A záró ülést az udvarban rendezték Szent Markianos és Szent Pulcheria megnyitásával és zárszavával. Aëtius archidiakónus felmodta az előző ülésen közfelkiáltással fogadott hitvallást. Mindenfelől kiáltások: ez a mi hitünk! Sokáig éljen Markianos, az új Pál apostol, az új Dávid!

A zsinat Szent Dioskorus híveinek teljes vereségét hozta. Nem kellett sokáig várni a következményekre. Eutykhest száműzték, híveit császári rendelet fosztotta meg hivatalától.

Az irányzat, mely a monofizitizmus alapjául szolgál, vereséget szenvedett. I. Nagy Szent Leó így örvendezett: végső csapást mértünk a nestorianizmusra és az eutykhianizmusra!

Ebben nagyot tévedett.

 

További források:

Henry Chadwick: A korai egyház. Osiris Kiadó, 2003

http://www.britannica.com/EBchecked/topic/409867/Nestorius

http://www.ccel.org/ccel/wace/biodict.html?term=Eutyches%20and%20Eutychianism

https://sunyiverzum.wordpress.com/2014/10/04/az-artalmas-artatlan/

Advertisements

7 responses to “A boldogtalan boldog

  1. Visszajelzés: Az ártalmas ártatlan | SUNYIVERZUM

  2. Visszajelzés: 2-3 Areopagita Dénes | SUNYIVERZUM

  3. Visszajelzés: Újabb zavarok Bizáncban | SUNYIVERZUM

  4. Visszajelzés: A pelikán vére | SUNYIVERZUM

  5. Visszajelzés: Hány lelkünk van? | SUNYIVERZUM

  6. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

  7. Visszajelzés: Samosatai Pál és a paultyánok | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s