Nestorios címkéhez tartozó bejegyzések

Samosatai Pál és a paultyánok

A III. században élt Samosatai Pál antiókiai püspökről már írtunk, amikor a homousion történetét tekintettük át: az (első) Antiókiai Zsinat 266-ban lezárult szakaszában elítélte azt a módot, ahogy Samosatai Pál a homousionról mint az Atya és Fiú kapcsolatáról írt. Alexandriai Szent Atanáz (298? – 373) és a három „kappadókiai atya” egyike, Kaisareai Nagy Szent Vazul (329? – 379), azaz az ortodoxia oszlopai nagy hangsúllyal magyarázzák később, hogy a zsinat nem magát a homousiont, az „egylényegűséget” ítélte el, hanem annak felfogását, azaz a homousiont mint elvet, melyből az Atya és a Fiú ered, illetve ami kettejük közt megoszlik.[1] Amint a zsinat lefolyásáról a korban közeli nagy eretnek-szakértő, Theodoretos (393? –458?) kyrrhosi püspök beszámol, Samosatai Pál hamis ígéreteivel többször is elkábítja az elnöklő Szent Firmilianos († 269?) kaisareai püspököt és a tanácskozás többi vezetőjét, ám végül elítélik a visszaesőt: leteszik püspöki katedrájáról.[2]

Aurelianus (215? – 275) 274-75-ben

A kései utókor azonban gyanakodni kezd: nem formális az egész eljárás? Samosatai Pál az ambiciózus Zenóbia királynő (240 – 275?) bizalmát élvezi, haja szála sem görbül és hivatalát zavartalanul tovább folytatja. Ám amikor Zenóbia nagy ellenfele, Aurelianus római császár 272-ben legyőzi a királynőt, érvényesítik a zsinati határozatot.[3] A gyanú, hogy az udvarnál biztos pozíciójú Samosatai Pál ellen a vizsgálat merő formalitás, erősbödik, amikor később, mikor Samosatai Pál már szabad prédája az eretnekvadászoknak, sokkal érdekesebb tanaira derül fény. Bővebben…

Hány lelkünk van?

1-mica

Mića: A lélek mélye

Mielőtt szóeredeti vizsgálatokra térnénk (a közeli napokban), fontos elvi kérdést kell tisztáznunk, azt, hogy hány lelkünk van. Nem az okozza itt a problémát, hogy méltatlan porhüvelyünk esetleg (fordított metempszichózissal) átjáró háza lenne egymást követő lelkeknek. Kétféle lélekről beszélnek már évszázadokkal a kereszténység előtti görög filozófusok is, és ennek felismerhetők a nyomai az Újszövetségben is. Bővebben…

A boldogtalan boldog

Eutykhes (380? – 456?) neve görögül (Ευτυχή) boldogságot jelent. Hefele felveti azonban (http://www.cristoraul.com/readinghall/Western-Civilization-Jewels/HEFELE/Book-10/CHAPTER-II.html), hogy ellenlábasai szerint Atykhesként, azaz boldogtalanként, szerencsétlenként látta volna meg a napvilágot. Ez valószínűtlen. Eutykhes évszázadok óta gyakori keresztnév volt (azóta is népszerű Félix, illetve Bódog formában), János evangelista (6? – 100?) vértanú tanítványát is így hívták. Ennél több is igaz, egy alkalommal címszereplőnket is összetévesztették egy névrokonával.

Mielőtt rátérnénk Eutykhes kalandos öreg napjairól szóló beszámolónkra, ki kell térjünk a kor konfliktusainak átfogó bemutatására. A keresztény egyház három nagy ága, a konstantinápolyi-szír, a nyugati és az alexandriai közül kétségtelenül az utóbbi volt a legnépesebb, és harcias pátriárkáik irányításával, kimondva-kimondatlanul, elkeseredett küzdelmet folytattak az elsőbbségért, de legalábbis azért, hogy Konstantinápoly fölébe kerekedjenek. A harcot teológiai köntösbe bújtatták. A tízezer origenista szerzetes (ortodox emlékünnepük: július 10) megöletéséről nevezetes, a tehetős, előkelő családból származó Szent Teofilos († 412) pátriárka 403-ban Kalkhedon Tölgyfa-negyedében egy nem egyetemes zsinat elnökeként letette Aranyszájú Szent Jánost (347 – 407)POPE_kyrellos a konstantinápolyi pátriárkai székből.1 st-john-chrysostom-the-golden-mouth Szent Teofilos, elődeivel és utódaival együtt tudtán kívül pápa is volt a kopt egyház kései felfogása szerint, szentté is ez az egyház avatta. Unokaöccse, egyben utóda, Nagy Szent Cirill (370? – 444) egyházatya, „az atyák pecsétje” folytatta nagybátyja türelmetlen belpolitikáját: erőszakkal kiűzte Alexandria nagyszámú zsidóságát, az alexandriai könyvtár a gyújtó hatású prédikációi nyomán lobbant lángra. Bővebben…