Lactatio

Quae parvis mater natis alimenta parabat
Fortuna in patrios vertit iniqua cibos.
Aevo dignum opus est. Tenui cervice seniles
asp[ice, ia]m ut venae lacte me[ante micant.
Adrnoto]q(ue) simul voltu fri(c)at ipsa Miconem
Pero: tristis inest cum pietate pudor.

Az anya tápláléka, melyet gyermekének szánt,
Balsors rendeltéből atyja eledelévé vált.
Méltó tett az öröklétre. Vén erek a vékony nyakban,
Lásd, amint felélednek az átszaladó tejtől,
Közben Pero maga Micont arcával simítja,
Orcáján kegyes, de tartózkodó bánat.

(Felirat egy pompeii freskón)

Kimon és Pero, avagy a római könyörületesség – a legalább kétezer éves történetnek előbb az ősforrásaiig kell visszamennünk. Kimont apja nem szabályos eltemetéséért éhhalálra ítélik, de megengedik, hogy alaposan átvizsgált leánya, Pero meglátogassa. Egyszer a gyanakvó őr észreveszi, hogy a lány atyját tulajdon tejével táplálja. A meghatott prefektus szabadon engedi az öreg Kimont. Széles körben elterjedhetett a történet, ha Pompeiiben több példányban is falra festették – azonos elrendezésben -, és egyiken még elégikus leírás is olvasható, amint a mottónkban láthatjuk.
Tiberius császár (Kr.e. 42 – Kr.u. 37) udvari történetírója, a számos forrásból merítő Valerius Maximus  Emlékezetes tettek és mondások kilenc könyvben című műve teljes egészében fennmaradt. A Pallas Nagy Lexikona túlságosan szigorúan ítéli meg, figyelmen kívül hagyva, hogy eleve anekdoták gyűjteményének készült.
Ebben a szerző egyenesen két változatát is felemlíti a történetnek. Az elsőben (5.4.7.) egy idős asszonyt táplál tejével a leánya, a függelékben idézett változatban az idős apát, Micont.

Kimon (Kr.e. 510 – 450)

A második történetvariáns férfi főszereplőjének, Miconnak nevét a második századi grammatikus, Sextus Pompeius Festus a maratoni győző, Miltiades (Kr.e. 550? – 489) fiának, Kimonnak  nevére torzítja, és így a példázat már a görög könyörületességet mutatja be. A Citiumnál szerzett sebesülésében meghalt történeti Kimonnak  ugyan nincs köze a példázathoz, a névváltoztatás mégis agyafúrt: az “igazi” Kimon sokszor szerepel Valerius Maximus gyűjteményében, többek között közvetlenül Micon történetét követően.

Ifj. Jean Pénicaud (1515? – 1588): Görög könyörületesség (1545 k.)

Már Valerius Maximus is emlegeti azt a meglepetést, amelyet az anyját a saját tejével tápláló leány látványa okoz, ha képről szemléljük. Ám bármilyen népszerű témája volt is Kimon és Pero története Valerius Maximus korának, ez a népszerűség bizonyára eltörpül a téma közép- és újkori népszerűsége mellett.
Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy a kilenc kötet széles körben hozzáférhető legyen. Az anekdotagyűjteményt a középkor fontos történelmi forrásként kezelte.

Simon de Hesdin ( …† 1383) bemutatja V. Károly (1338 – 1380) francia királynak Valerius Maximus Emlékezetes tettek és mondások kilenc könyvben című művének fordítását

Caravaggio Az irgalmasság cselekedetei  című képén Kimon és Pero epizódszereplők.

Caravaggio (1571 – 1610): Az irgalmasság cselekedetei (Kimon és Pero a kép jobb szélén)

Poussin A zsidók mannát gyűjtenek a pusztában című képén, még különösebb az epizód feltűnése. Bár Poussin korában már indultak meg pompeii ásatások, nem valószínű, hogy azok eredményeit ismerte volna. Képén az idős hölgyes történetváltozatot látjuk, de a kompozíció és a színvilág mégis pompeii eredetű. Felix Thürlemann ebből arra következtet, hogy mégiscsak kiszivároghatott Pompeiiből az “ikonográfia”. Ez talán túlzás. Az elrendezések ugyan Pompeiiben is azonosak egymással, és nem kizárható, hogy az elrendezésnek ez a hagyománya metszetek közvetítésével átívelhetett a századokon, más forrásokat is használva, de a színösszeállítás véletlen egybeesés is lehet, különös tekintettel a témát megfestő számos mesterre.

Poussin (1594 – 1665): A zsidók mannát gyűjtenek a pusztában

A történet elsődleges, közvetlen feldolgozóinak elsöprő számára tekintettel meg sem fordulhat a fejünkben eg átfogó galéria bemutatása. Néhány értelmezést mindenesetre érdemes lesz áttekintenünk. Csak Rubens háromszor dolgozta fel a témát. A meglehetősen abszurd történet apropóul szolgálhatott bizonyos anatómiai ismeretek csillogtatásához.

Beham (1500 – 1550)

Beham

Moreelse (1571 – 1638)

Rubens (1577 – 1640)

Rubens

Rubens

Regnier (1591 – 1667)

Meyvogel (1622 – 1700) (Budapesti Szépművészeti Múzeum!)

Greuze (1725 – 1805)

Szauko (sz. 1969)

A “másodlagos feldolgozók” spirituális síkra terelik a témát: a Szűzanya a kegyes hagyomány szerint Clairvaux-i Szent Bernátot (1090? – 1153) táplálja a tejével azok után, hogy a szent egy Szűzanya-szobor előtt így fohászkodott: “Mutasd meg, hogy anya vagy…“. Az erotikus felhangoktól megfosztott történet a vásznakon így, ha lehet, még abszurdabb.

Cano (1601 – 1667): Clairvaux-i Szent Bernát látomása

A lactatio nem ritkaság. Chacón (XVIII.sz.): Maria Lactans – Nolaszkói Szent Péter (1189 – 1256) és a kis Jézus