A szövevényes, sok hatalmat érintő történetről, mely az 1282-es szicíliai vecsernyéhez, majd a korábbi uralkodó, Szicíliai Manfréd (1232 – 1266) lányának, Hohenstaufen Konstanciának (1249 – 1302) a behívásához vezetett, már beszámoltunk.
A tényleges és formális hatalmat is I. (Hódító) Jakab (1208 – 1276) aragóniai király és Árpád-házi Jolán (1215? – 1251) negyedik gyermeke a tízből (a pár frigyét és a király egyéb jogigényét szintén említettük már), III. (Nagy) Péter, Konstancia férje gyakorolta. Uralma hiába volt „kipányvázott”, tehát nemzetközileg meglehetősen támogatott, 1285-ben III. (Merész) Fülöp (1245 – 1285) francia király nagy erőkkel támadást intézett a francia uralom restaurálásáért, de vállalkozása elbukott.[1] (Mindkét uralkodó még az évben meghalt.) Így a Barcelonai-ház szicíliai ága tartós uralomra rendezkedhetett be. Az uralom toleráns és multikulturális volt[2], amely mögött az a józan megfontolás húzódott meg, hogy a nem-keresztény idegenek üldözése, beleértve a zsidókat, az észak-afrikai arab kereskedőket, levantei muzulmánokat, az ország gazdasági életét megbénítaná. Ennek az ibériai félsziget heves trónviszályai vetettek véget, melyek elvezettek az 1412-es caspei egyezményhez, mely kimondta, valójában szentesítette Szicília egyesítését Aragóniával.
Ez az egyezmény lépcsőfokul szolgált a spanyol egyesítéshez. I. (Igazságos v. Becsületes) Ferdinánd (1380 – 1416) fia, János herceg (1398 – 1479), a későbbi II. (Nagy v. Hitetlen) János király lett az első alkirály.[3] A spanyol változatú inkvizíciót egy óriási lépéssel Tomás de Torquemada (1420 – 1498) dömés atya vezette be 1487-ben Szicíliában azzal, hogy kinevezte a negyvenes éveiben járó Antonio de la Peñát szicíliai főinkvizítorrá, aki nagy sietve, a spanyol teatralitás és a vizsgálódók embertelenségei borzalmainak egyesítésével látott munkához.[4] Az inkvizíció, más területekhez hasonlóan, ahol működött, itt is megszervezte a familiárisok hálózatát, azaz a „világi segítőkét”, akik nélkül magától nem tudott volna a legapróbb zugokba is bevilágítani; bár itt, Szicíliában a familiárisok részaránya a lakosságnak csak 1%-át tette ki. Működésük jobban hasonlít a későbbi korok párttagjaiéhoz, mint a spiclikéhez: az esetek többségében nem volt titok, ki familiáris, ki nem. Az anyaországban, Spanyolországban a világi és egyházi hatalom összeolvadása legfeljebb a bizánci és a vatikáni modellekhez hasonlítható. Az inkvizíció a hatalmát a király hatalmából élvezi, a király pedig hatalmas jövedelmet húz a kivizsgáltak vagyonának konfiskálásából. A „peremvidéken”, Szicíliában a képlet kicsit módosul. Itt „kettős hatalom” alakul ki, hiszen az itteni inkvizíció is a királytól fogad el parancsokat, és nem az alkirálytól. Állandósulnak köztük a konfliktusok, az alkirályok ott gátolják az inkvizíció működését, ahol tudják. 1595 és 1634 között nagy számban helyeznek vád alá familiárisokat:
| vád |
esetszám |
gályarabság |
száműzetés |
korbács |
| homoszexualitás |
173 |
18 |
24 |
5 |
| „ellenszegülés” |
151 |
21 |
19 |
4 |
| pénzhamisítás |
44 |
3 |
9 |
1 |
| hamis tanúzás |
107 |
11 |
13 |
1 |
Luis de Páramo (1545? – 1608) leóni kanonok 1584 és 1605 között volt szicíliai inkvizítor. Működése alatt a két hatalmi ág versengése a tetőfokra hágott. Az alkirály Diego Enríquez de Guzmán gróf (1530? – 1604) volt, amikor több szicíliai grófot, akik Páramo hálózatának familiárisai voltak, gyilkosság miatt elfogtak. Amikor az alkirály testőrparancsnoka 1590-ben letartóztat egy grófot és az alkirályi börtönbe viszi, Páramo kiközösíti a testőrparancsnokot. Erre az inkvizíció irattára rejtélyes körülmények között felgyullad. (Elharapódzott az iratégetés habitusa.) A spanyol király, II. Fülöp (1527 – 1598) az egyik gróf tüzetes kivizsgálását rendeli el, ám az inkvizíciót kirekesztve az eljárásból. Egyúttal csak közembereket enged a familiáris-hálózatba. Páramo, mintegy válaszul, az alkirály követelte hozzájárulások megtagadására tüzeli a nagyurakat, mindaddig, amíg a király el nem törli a familiárisokra vonatkozó korlátozását. A helyzet odáig mérgesedik, hogy két évre a viszony elmérgesedése után előre jelzik neki, baleset fogja érni. És valóban: az inkvizíció épületében raktározott lőpor felrobban. A halottak száma meghaladja a százat, maga Páramo is súlyosan megsebesül. Ekkor a király elérkezettnek látja az időt, hogy hazarendelje a főinkvizítort. Páramo tizenöt évre rá tér vissza, akkor fog meghalni, ám a civódások a távollétében is, visszatérte után is folynak tovább.[5] Minket azonban az az időszak foglalkoztat, amit visszarendelve, hazájában töltött. Bővebben… →
SUNYIVERZUM 