A főinkvizítor lelkesedése

1 SaavedraA szövevényes, sok hatalmat érintő történetről, mely az 1282-es szicíliai vecsernyéhez, majd a korábbi uralkodó, Szicíliai Manfréd (1232 – 1266) lányának, Hohenstaufen Konstanciának (1249 – 1302) a behívásához vezetett, már beszámoltunk.
A tényleges és formális hatalmat is I. (Hódító) Jakab (1208 – 1276) aragóniai király és Árpád-házi Jolán (1215? – 1251) negyedik gyermeke a tízből (a pár frigyét és a király egyéb jogigényét szintén említettük már), III. (Nagy) Péter, Konstancia férje gyakorolta. Uralma hiába volt „kipányvázott”, tehát nemzetközileg meglehetősen támogatott, 1285-ben III. (Merész) Fülöp (1245 – 1285) francia király nagy erőkkel támadást intézett a francia uralom restaurálásáért, de vállalkozása elbukott.[1] (Mindkét uralkodó még az évben meghalt.) Így a Barcelonai-ház szicíliai ága tartós uralomra rendezkedhetett be. Az uralom toleráns és multikulturális volt[2], amely mögött az a józan megfontolás húzódott meg, hogy a nem-keresztény idegenek üldözése, beleértve a zsidókat, az észak-afrikai arab kereskedőket, levantei muzulmánokat, az ország gazdasági életét megbénítaná. Ennek az ibériai félsziget heves trónviszályai vetettek véget, melyek elvezettek az 1412-es caspei egyezményhez, mely kimondta, valójában szentesítette Szicília egyesítését Aragóniával.

3 Caspe

Ez az egyezmény lépcsőfokul szolgált a spanyol egyesítéshez. I. (Igazságos v. Becsületes) Ferdinánd (1380 – 1416) fia, János herceg (1398 – 1479), a későbbi II. (Nagy v. Hitetlen) János király lett az első alkirály.[3] A spanyol változatú inkvizíciót egy óriási lépéssel Tomás de Torquemada (1420 – 1498) dömés atya vezette be 1487-ben Szicíliában azzal, hogy kinevezte a negyvenes éveiben járó Antonio de la Peñát szicíliai főinkvizítorrá, aki nagy sietve, a spanyol teatralitás és a vizsgálódók embertelenségei borzalmainak egyesítésével látott munkához.[4] Az inkvizíció, más területekhez hasonlóan, ahol működött, itt is megszervezte a familiárisok hálózatát, azaz a „világi segítőkét”, akik nélkül magától nem tudott volna a legapróbb zugokba is bevilágítani; bár itt, Szicíliában a familiárisok részaránya a lakosságnak csak 1%-át tette ki. Működésük jobban hasonlít a későbbi korok párttagjaiéhoz, mint a spiclikéhez: az esetek többségében nem volt titok, ki familiáris, ki nem. Az anyaországban, Spanyolországban a világi és egyházi hatalom összeolvadása legfeljebb a bizánci és a vatikáni modellekhez hasonlítható. Az inkvizíció a hatalmát a király hatalmából élvezi, a király pedig hatalmas jövedelmet húz a kivizsgáltak vagyonának konfiskálásából. A „peremvidéken”, Szicíliában a képlet kicsit módosul. Itt „kettős hatalom” alakul ki, hiszen az itteni inkvizíció is a királytól fogad el parancsokat, és nem az alkirálytól. Állandósulnak köztük a konfliktusok, az alkirályok ott gátolják az inkvizíció működését, ahol tudják. 1595 és 1634 között nagy számban helyeznek vád alá familiárisokat:

vád esetszám gályarabság száműzetés korbács
homoszexualitás 173 18 24 5
„ellenszegülés” 151 21 19 4
pénzhamisítás 44 3 9 1
hamis tanúzás 107 11 13 1

Luis de Páramo (1545? – 1608) leóni kanonok 1584 és 1605 között volt szicíliai inkvizítor. Működése alatt a két hatalmi ág versengése a tetőfokra hágott. Az alkirály Diego Enríquez de Guzmán gróf (1530? – 1604) volt, amikor több szicíliai grófot, akik Páramo hálózatának familiárisai voltak, gyilkosság miatt elfogtak. Amikor az alkirály testőrparancsnoka 1590-ben letartóztat egy grófot és az alkirályi börtönbe viszi, Páramo kiközösíti a testőrparancsnokot. Erre az inkvizíció irattára rejtélyes körülmények között felgyullad. (Elharapódzott az iratégetés habitusa.) A spanyol király, II. Fülöp (1527 – 1598) az egyik gróf tüzetes kivizsgálását rendeli el, ám az inkvizíciót kirekesztve az eljárásból. Egyúttal csak közembereket enged a familiáris-hálózatba. Páramo, mintegy válaszul, az alkirály követelte hozzájárulások megtagadására tüzeli a nagyurakat, mindaddig, amíg a király el nem törli a familiárisokra vonatkozó korlátozását. A helyzet odáig mérgesedik, hogy két évre a viszony elmérgesedése után előre jelzik neki, baleset fogja érni. És valóban: az inkvizíció épületében raktározott lőpor felrobban. A halottak száma meghaladja a százat, maga Páramo is súlyosan megsebesül. Ekkor a király elérkezettnek látja az időt, hogy hazarendelje a főinkvizítort. Páramo tizenöt évre rá tér vissza, akkor fog meghalni, ám a civódások a távollétében is, visszatérte után is folynak tovább.[5] Minket azonban az az időszak foglalkoztat, amit visszarendelve, hazájában töltött. Ekkor ugyanis Páramo megírja az egyháztörténet egyik legkülönösebb munkáját, melyet a királyi nyomdában nyomtatnak ki a király által engedélyezett előszóval, és amely természetesen megkapja a Nihil obstatot (akkori szóval: Approbatiót), az egyházi hozzájárulást is.[6] 1598-ban adják ki Madridban. A sok száz oldalas mű címe De origine et progressu Officii Sanctae Inquisitionis, eiusque dignitate et utilitate (Az Inkvizíció Szent Hivatalának eredete és fejlődése, méltóságának és hasznának bemutatásával).[7] Már a felépítés alapján az a keserves gyanúnk támad, Páramo atya rossz helyen sérült meg a lőportár felrobbanása alkalmával. Első eretnekként ugyanis Ádámot jelöli meg, aki kiűzésével maga az Atya szolgál tanítással későbbi korok inkvizítorai számára. Páramo lenyűgöző tudással és ambícióval vadássza végig az Ószövetséget eretnekek után, majd a világtörténelem színpadára lépő Fiúról megállapítja: ő volt az első inkvizítor. Lám, a templomból is kiűzte a kufárokat! (Páramónak a jelek szerint fordított üldözési mániája lehetett.) Lelkesen és elismerően ír Nicolau Aymerich (1316? – 1399) aragon főinkvizítorról és művéről, a 800 oldalas, 1376-ban kiadott Directorium Inquisitorumról (Útmutató az inkvizícióhoz)[8].


A bogumilok megtisztulási tanait valló észak-francia eredetű eretnekség, a XII. századból eredő kathar mozgalom része volt a dél-francia Albiból kiinduló albigens eretnekség, mely hamar egész Dél-Franciaországot meghódította, ők adták a püspököket (ilyenként fölébe kerekedtek a hivatalos katolikus irányzatnak).[9] Pápák sora próbálta letörni a mozgalmat nagyuraknak tett ígéretekkel, míg III. Ince (1160? – 1216) erőteljes lépései mértek rájuk súlyos csapást. Már 1203-ban a térségbe küldte Szent Domonkost (1170 – 1221), hogy győzze meg az albigenseket[10], és ez szívós kitartással sok esetben sikerült is neki. Ám amikor az egyik pápai legátust az albigensek megölték, III. Ince keresztes háborút indított ellenük. Észak-francia seregek élén a francia birtokokkal is rendelkező angol earl, IV. Simon de Montfort (1160? – 1218) indított nagy erejű támadást.[11] Seregében az albigensekkel folytatott küzdelmektől felbőszült szerzetesek is voltak. Lavaur 1211-es bevételekor számos ott lakót felakasztottak, sőt, irtóztató diadalmámorukban százával meg is égették őket.[12] Az albigensekről szóló, eredetileg latin nyelvű írásában[13] a XIII. század elején alkotó történetíró, Pierre de Vaulx-Cernay úgy fogalmaz, ezt cum igenti gaudio, azaz „hatalmas lelkesedéssel” vitték végbe[14].

6 gui

Bernard Gui (1261? – 1331) A rózsa neve című filmben

Bernard Gui Toulouse-i inkvizítor a Vita Innocentii III (III. Ince élete) című munkájában a megégetettek számát 400-ra teszi.[15] (Ez esetleg más bevételek együttes áldozatainak száma.) A már korábban is létező inkvizítori működést éppen az albigensek elleni küzdelem hatására újították fel, és jóval később, 1233-ban a Szent Domonkos által alapított dömés rendre bízta IX. Gergely pápa (1167? – 1241) az inkvizíció megszervezését.[16] Az sem vitás, hogy a véres bosszúhadjáratból elvadult szerzetesek is kivették a részüket. De, bármennyire szabadon is bánjon Páramo az inkvizíció fogalmával, még magát Szent Domonkost is inkvizítornak mondva,

4 Domonkos

semmiképp sem állja meg a helyét az a megállapítás, hogy az albigens áldozatok az inkvizíció erélyes közbelépése miatt haltak kínhalált. Páramo ezt mégis az inkvizítoroknak tudja be (II/1/2):

5 400

Sőt, mint fogalmaz, sehol a történetíróknál nem olvasta a hit ilyen péda nélkül való megünneplését, ennyire látványos ünnepét. Az általa említett Paulus Aemilius Veronensis (1455? – 1529) – stílszerűen szólva: Isten őrizz magunkra haragítani egy főinkvizítort azzal, hogy ezt a történetírót összekeverjük kortársával és névrokonával, a konvertita Paulus Aemilius (1510? – 1575) történetíróval – átveszi Bernard Gui négyszázas számát De rebus gestis Francorum (A franciák cselekedeteiről)[17] című művében.[18]


7 ManuelAndré Morellet abbé (1727 – 1819) 1762-ben teszi közzé a Páramóra is nagy, bár másféle hatást gyakorló Directorium Inquisitorum részleges fordítását, melyhez maga Páramo könyvének egyes részleteinek inkább szemelvényeit mint fordításait is csatolja. A könyv címe Le Manuel des inquisiteurs à l’usage des inquisitions d’Espagne et de Portugal (Inkvizítorok kézikönyve spanyol és portugál inkvizíciós felhasználásra) címmel, melybe beleteszi a fenti Páramo-idézetet is. Az abbé jó viszonyban volt Voltaire-rel (1694-1778).[19] Semmi meglepő nins hát abban, hogy ő viszont, Morellet-t (névmegjelölés nélkül) idézve, beteszi a megfogalmazást az 1764-ben kiadott Dictionnaire philosophique (Filozófiai szótár) maró gúnnyal megírt Inkvizíció címszavába.[20] Enélkül ma vélhetően kevesebbet tudnánk Páramo álláspontjáról. De Voltaire-t is terheli legalább egy kis felelősség mint írástudót. Úgy tesz, mint aki nem veszi észre Páramo szemében az őrület (tükröződő?) lángjait, és Páramo puszta szavára elfogadja, hogy a rémtett az inkvizíció műve volt. Pedig sohasem árt az óvatosság őrültek írásának olvastán.


[1] III. (Nagy) Péter

[2] http://www.bestofsicily.com/mag/art186.htm

[3] a caspei egyezmény és következménye

[4] a spanyol inkvizíció Szicíliában

[5] Páramo, a szicíliai főinkvizítor

[6] Páramo művének kiadása

[7] Páramo műve

[8] http://www.worldlibrary.org/articles/directorium_inquisitorum

[9] http://lexikon.katolikus.hu/A/albigensek.html

[10] Szent Domonkos dél-francia missziója

[11] az albigens mozgalom felszámolása

[12] http://www.gauchemip.org/spip.php?article2233

[13] Pierre de Vaulx-Cernay leírása

[14] http://www.catharcastles.info/lavaur.php

[15] Bernard Gui becslése az áldozatok számáról

[16] http://www.newadvent.org/cathen/06796a.htm

[17] A franciák cselekedeteiről

[18] Páramo triumfál

[19] Morellet és Voltaire levelezése

[20] az Inkvizíció címszó

Reklámok

4 responses to “A főinkvizítor lelkesedése

  1. GUI = Graphical User Interface 🙂

    Kedvelik 1 személy

  2. Visszajelzés: A magáninkvizítor | SUNYIVERZUM

  3. Visszajelzés: Az elátkozott királyok rövid története | SUNYIVERZUM

  4. Visszajelzés: Kis tartalomjegyzék | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s