Glenn Gould és a prelúdiumok

Amikor Glenn Gould (1932 – 1982) a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben „kinyitotta” Bach (1685 – 1750) Wohltemperiertes Klavierjének két kötetét, ez a lenyűgöző konstrukció már része volt a kánonnak, a köztudatban nyilvánvaló bizonyítéka volt Bach lángelméjének. Mégis az a konzsenialitás, amellyel Gould megértette és megérttette a 48 prelúdiumot és fúgát, új utakat nyitott Bach befogadástörténetében, és mind a mai napig a zongoraművészet élő alapreferenciája.

A fúga művészete

The hottest horse will oft be cool,
The dullest will show fire;
The friar will often play the fool,
The fool will play the friar. 

Old Song
Scott (1771 – 1832): Ivanhoe, XXVI[1] 

Vad ló is megjuhászodik,
Kezes ló is kiront;
A szent bolondot játszhatik,
És szentet a bolond.

Régi dal
Szinnai Tivadar (1894 – 1972) fordítása[2]

Amikor az idős Spontini (1774 – 1851) a harminc éves Wagnernek (1813 – 1883) azt fejtegette, ő immár betetőzte az opera műfaját[3], Wagner az önértékelést, megbocsáthatóan, tamáskodva fogadta. A Lipcsében „Tamás”-kodó  Bach (1685 – 1750) részéről, bár öntudatos, mi több, indulatos művész volt[4], efféle bombasztikus öntömjénezést elképzelni sem tudunk; mégis, az egyetemes emberi kultúra legnagyobb betetőzői között találjuk: a barokk legfontosabb műfajait (egy fontosat leszámítva…) és formáit emelte már biztosan meghaladhatatlan tökélyre.