A fúga művészete

The hottest horse will oft be cool,
The dullest will show fire;
The friar will often play the fool,
The fool will play the friar. 

Old Song
Scott (1771 – 1832): Ivanhoe, XXVI[1] 

Vad ló is megjuhászodik,
Kezes ló is kiront;
A szent bolondot játszhatik,
És szentet a bolond.

Régi dal
Szinnai Tivadar (1894 – 1972) fordítása[2]

Amikor az idős Spontini (1774 – 1851) a harminc éves Wagnernek (1813 – 1883) azt fejtegette, ő immár betetőzte az opera műfaját[3], Wagner az önértékelést, megbocsáthatóan, tamáskodva fogadta. A Lipcsében „Tamás”-kodó  Bach (1685 – 1750) részéről, bár öntudatos, mi több, indulatos művész volt[4], efféle bombasztikus öntömjénezést elképzelni sem tudunk; mégis, az egyetemes emberi kultúra legnagyobb betetőzői között találjuk: a barokk legfontosabb műfajait (egy fontosat leszámítva…) és formáit emelte már biztosan meghaladhatatlan tökélyre. Első pillantásra különösnek találhatjuk, hogy a nyelvileg a „menekülés”-ből származó fúga vált a fegyelem, emelkedettség, polifónia örök jelképévé – ha nem gondolunk inkább játékos (vagy gáláns) kergetődzésre. A fúga lényegéhez egyaránt hozzátartozik a magasság és mélység, komolyság és játékosság. A Bachot követő óriások idejében, amikor a zene fölötti „uralmat” jó időre átvette a tonika-domináns-szubdomináns pszichológiája, amely a fúga szerkezetével mégiscsak nehezen összeegyeztethető (a Jupiter-szimfónia K551 finaléje[5]  híres kivétel),

Beethoven (1770 – 1827) három nagy (B-dúr) fúgája (op.106, 123, 133) az által lehetett nagy egyáltalán, hogy Beethoven mindhárom esetben kilép a bécsi klasszikus formanyelvből.

Maga A fúga művészete[6] (BWV 1080)  – a német „Kunst” szónak éppúgy megvan a „mesterség” árnyalata, mint a magyar „művészetet” szónak – Bach utolsó évtizedének gondosan csiszolt, hosszan épített „székesegyháza”. Hasonlóan Beethoven utolsó nagy zongorás remekléséhez, a Diabelli-változatokhoz (op.120, befejezve 1823-ra),  mindkét mű „ellendarabként” fogható fel a témagazdagságában bővelkedő korábbi mesterművekkel szemben, Bach esetében a Wohltemperiertes Klavier két kötetével szemben:

a monumentális mű egyetlen egyszerű, fúgatémaként zseniális dallamfordulatot mutat be tizennégy fúga és négy kánon formájában – kibővítve az ősváltozat tizenkét fúgáját és két kánonját. A kánon[7] a fúgához bizonyos fokig hasonló, szintén erősen kötött polifonikus formaként értendő. Bach „állja szavát”: a feldolgozások során a polifonikus szerkesztés tetőfokára jut. A mű befejezetlenül maradt, első kiadására is csak egy évvel szerzője halála után került sor (az ezt rövidesen követő második kiadás zenei anyaga változatlan).

Bármilyen fenséges is a félbemaradt XIV. Contrapunctus, valószínűsíthető, hogy Bach ezt így, ebben a formában sosem adta volna ki, és erős a gyanúm, a befejezetlenségre romantikusan rájátszó előadásokat sem kedvelné. Az új-zélandi orgonista és zenetörténész, Indra Hughes azt veti fel, Bach szándékosan hagyta befejezetlenül a tételt, hogy versenyre hívja az utókort.[8] Bach nagy hangszerelő volt, számos hangszeren játszott maga is, de ahogy haladt előre zeneszerzői pályáján, egyre kisebb jelentőséget tulajdonított a hangszerösszeállításnak, ami aztán A fúga művészetében és a másik nagy időskori művében, a Musikalisches Opferben (BWV1079, 1747) oda vezet, hogy előadói apparátust, egyes részletektől eltekintve, meg sem jelöl.

---

Több különös és minden tanulság nélküli analógiát vehetünk észre A fúga művészete és Schumann (1810 – 1856) Szimfonikus etűdjei (op.13) között, amit egyáltalán nem lenne érdemes akár szóbahozni is, ha nem lenne egy valóban érdekes közös pontjuk is. Az, hogy Schumann, Bachhal ellentétben, fiatalon, huszonnégy évesen látott hozzá a komponáláshoz, nem tekinthető különbségnek, mert utána, időről időre, mintegy tizennyolc évig csiszolgatta, és ezzel eljutott szomorúan rövid alkotó periódusának szinte a végéig. Semmi meglepő nincs abban, hogy Schumann, sok más romantikus művészhez hasonlóan, tökéletesen tisztában volt Bach zsenijével[9], olyannyira, hogy ebben a művében is tisztán felfedezhető Bach hatása.[10]  Alapvetően ez az elmélyült, helyenként komor hangulatú mű is monotematikus. Ernestine von Fricken (1816 – 1844) Schumann menyasszonya volt rövid ideig; az ő gyámja, a zeneértő Ignaz von Fricken báró (1787 – 1850) adta a témát Schumannak, melynek első négy hangja, egy oktáveltérést leszámítva, megegyezik A fúga művészete alaptémájával, bár d-moll helyett az attól (a kettő közül egyik) legtávolabbi cisz-mollban. Ebben azonban semmiféle tudatosságra nem szabad gondolnunk. 

Érdekesen sérül a két mű egytémájúsága is. A fúga művészetének első kiadásához a kiadó, Bach orgonatanítványa, Johann Georg Schübler (1720 – 1755) hozzáillesztett egy harmonizációt Bach Vor deinen Thron tret ich hiermit (Trónusodhoz járulok immár) BWV668 című orgonadarabjából. Ez a mű Bach utolsó évében íródott, a kegyes, de bizonyára téves emlékezet szerint ez az utolsó befejezett műve.

Schumann pedig beillesztett egy variációt Marschner (1795 – 1861) 1829-ben írt, Scott  (1771 – 1832) Ivanhoe című, először 1820-ban kiadott regényének történetén alapuló, A templomos és a zsidónő című operájának egy témájára; ezt a későbbi verziók kihagyják.

A fúga művészetének zongorás előadásai főleg két típusba sorolhatók: a Glenn Gould (1932 – 1982) által képviselt természeti monumentalitás, vagy a Jevgenyij Alekszandrovics Koroljov (sz. 1949)-féle még meditatívabb, katedrális-monumentalitás. Ám Grigorij Lipmanovics Szokolov (sz. 1950) felvétele különös, új előadói fordulatot mutat, mely nem illik ezekbe a kategóriákba, és amely irányzatban ezidáig 2014-ben született meg a legkitűnőbb felvétel Angela Hewitt (sz. 1958) előadásában. Ahogy Schumann Szimfonikus etüdjének komor mélységeiben is feltűnik Schumann derűje, játékossága, mármár életigenlése, és csak Schumann általános komponálási stílusának valamelyes emlékezetében érezhetjük meg a darab érzelmi teljességét, úgy világítja meg vadonatúj fényben A fúga művészetét ez a felfogás: emelkedett, de finom, sőt játékos, olykor nosztalgikus hang szólal meg előadásukban, melyben a szerkezet kidomborítása másodlagos.

Angela Hewitt csak szavakat oszt meg velünk:

---

[1] Ivanhoe angolul

[2] Ivanhoe magyarul

[3] Wagner élete és művei

[4] Bach, műve és hatása a német zenére

[5] Jupiter-szimfónia

[6] http://www2.nau.edu/tas3/introaof.html

[7] http://www2.nau.edu/tas3/canonanatomy.html#definition

[8] http://www.indrahughes.com/indra_hughes_bach.htm

[9] Schumann és Bach

[10] Szimfonikus etüdök