Maláj mesék és még véresebb valóságok

^{Johor egyik madárfaja, a fácánfélék családjába tartozó rulrul}

26 Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet, Hacarmávethet és Jerákhot.
27 Hadórámot, Úzált és Dikláth.
28 Obált, Abimáélt és Sébát.
29 Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai.
30 És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti hegyekig.
1Móz10[1]

Ofir Noé kései leszármazottjaként vélhetőleg azt a helyet választotta megélhetésül, amelynek neve szintén Ofir. És ha elfogadjuk ezt az összekapcsolást, akkor ez a hely a felsorolás észjárásának megfelelően valahol Mésától keletre helyezkedik el; Mésa pedig, hasonlóan, a történelmi moábita király, a Kr.e. IX. században élt Mésa nevét viselheti. Az elzászi Frederick Augustus Klein (1827 – 1903), az anglikán Egyházi Missziós Társaság Közel-Keleten térítő tagja 1868-ban a Holt-tenger keleti partján, Dhibanban (a bibliai Dibonban) felbecsülhetetlen értékű felfedezést tett. Megtalálta Mésa Kr.e. 850 körül emelt sztéléjét, amelynek felirata nagy hűséggel esik egybe[2] a Királyok II. könyve 3. fejezetének leírásával az Izraelből kiszakadt moábiták és Izrael harcáról. Hitelességéhez nem fér kétség, bár egyes utalásait („leszármazottja” helyett a „fia” szót használja a keleties stílushoz hűen) átmenetileg megkérdőjelezték.[3] Mind a kő, mind a „kimenekítése” előtt készített vázlat a feliratáról ma a Louvre büszkesége.[4]
Az ettől a településtől tehát vélhetően keletre eső Ofirról és kincseiről, leginkább az aranyáról számos említés esik az Ószövetségben. Például: