Rulrul: a boldogság bóbitás karomhijárja

^{Malakka (ma Melaka) 1750 körül}

Dévényi László (1925 – 2006)[1] rendezésében 1991-ben Azok a csodálatos állatok címmel indult ismeretterjesztő sorozat a „királyi tévében”, amelynek tartalmáról a máskor informatívabb PORT.hu annyit közöl, a műsor az állatok világa iránt érdeklődőknek szerez örömet[2]. Egy 1995-ben (talán utóközlésben) vetített epizódja A bülbül és a rulrul címet viseli.[3] Már pusztán a cím is „hiánypótlásra” sarkall azok után, hogy nemrég írtam a bülbülről.

**^{Johor egyik madárfaja, a fácánfélék családjába tartozó rulrul (hím)}**

A rulrul képmása illusztrációképpen már szerepelt egy kisebb lélegzetű híradásomban. A filmsorozat epizódcíme megbocsáthatóan „kategóriahibás”: a bülbülök egy egészen kiterjedt nembe tömörülnek, a rulrul pedig egyetlen faja a nemének. Legalábbis ma. René Primevère Lesson (1794 – 1849) Georges-Louis Leclerc de Buffon (1707 – 1788) gróf munkáihoz írt függelékében 1848-ban a nemnek még több faját említi (igaz, némelyek azonosak egymással a mai tudomány szerint).[4] A bülbülök és a rulrul nem állnak közeli rokonságban, a bülbül-, illetve a fácánfélék családjába tartoznak. A címbe nyilván nevük hasonló csengése hozta őket, és tény, hogy én is sokat mesélek rövidesen a különös név eredetéről.
A rendszertanilag „magányos” rulrulnak alfajairól sem tudunk. Nemcsak Johor és általában Dél-Malajzia trópusi esőerdeiben él, hanem Burmában, Thaiföldön és Indonézia két óriási szigetén, Borneón és Szumátrán is. Balszerencséjére „könnyen eladható” díszmadárként, ami élettere kiterjedtsége ellenére is sebezhetővé teszi a populációt.[5] (A fácánfélék sokszor megcsodált pompás tollai az esetében valamelyest mégis bajt hoznak a fejére. Itt azonban nem szabad elhirtelenkednünk az ítéletet: a tojó is színpompás, tollazata élénkzöld, ami a levelek közti rejtőzködésében segíti.)

^{a rulrul tojója}

De kígyók, kutyák, macskák is ritkítják állományát.[6] Nem röpképtelen, de csak akkor emelkedik fel, ha erre óhatatlan szükséget érez, például éjszakára egy-egy faágra, máskülönben (kisebb csapatokban) jól elvan az aljnövényzet végtelenül gazdag táplálékforrásában. Eközben 1200 méteres magasságokig is hajlandó felgyalogolni. Alapvetően növényi eledeleken él, de rovarokat, férgeket, apróbb puhatestűeket is elfogyaszt. (Ha helyesen tapintom ki a tendenciákat, ezzel példát mutat nekünk itt, a távoli Európában.) Földön épít gömb alakú „iglut” magának és a fészekaljnak. (A „klasszikus” Brehm-könyv nem ír a rulrulról.[7])

Neve eredetének vizsgálatát sokan (például a blog bevált forrása is[8]) túl hirtelen adják fel. Ennyire azonban mégsem tapogatódzunk homályban.
James Badenach (1744 – 1797) orvosdoktor volt, a Philosophical Society of Edinburgh, Edinburghi Természettudományos Társulat) tagja. 1788-ban megvásárolta Kincardineshire termékeny hírben álló Whiteriggs birtokát, amelyen végzett keserves mezőgazdasági munkálatairól naplót vezetett szigorú koncentrációval, családja és a kor eseményeinek tökéletes kirekesztésével, és még magáról sem ejtett sok szót. Efféle feljegyzések természetesen kincset érnek késői korok kultúrtörténészeinek[9], ha azzal is járnak, hogy Badenacht a kevéssé tájékozottak kizárólag mint gazdálkodót tartják számon. Holott a madártan sokat köszönhetne neki, ha beszámolóját nagyobb becsben tartotta volna az utókor. Badenach tehetős férfiú lehetett, ugyanis nagy keleti utazást tett, melynek során 1770-ben Malakka városállamban (az egykori maláj szultanátusban, melynek mai neve Melaka), és a következő évben visszatérve Londonba egy addig ismeretlen madárról számolt be levélben a Királyi Társaság titkárának, Matthew Matynak (1718 – 1776). Leírása Linné (1707 – 1778) szabatosságát idézte, ráadásul ábrát is mellékelt hozzá, amely1772-ben megjelent a Philosophical Transactions-ben[10] (Természettudományi Iratok), miután beszámolójáról felolvasást tartottak a Királyi Társaságnak. És bár beszámolójának befejezését a jellegzetes angol understatement jellemzi (nem tesz úgy, mint aki eldöntené, mely nembe tartozik a faj, de ha ezzel a hiányossággal is érdemes a Társaság elé tárni, a közzétételhez bírják jóváhagyását), egyetlen percig sem kétséges, hogy a rulrult írta és rajzolta le. Egy évtizedre a megjelenést követően a francia Pierre Sonnerat (1748 – 1814) is megfordult Malakkában, ő is látta a madarat, és megtudta (pontosabban: úgy tudta), hogy a helyiek rululnak, francia írásmóddal rouloulnak hívják. Ő is készített rajzot a fajról, de pontatlanabbat (a farok aránytalanul nagy). Az ő rajza nyomán ez a metszet készült.[11] Az információkat összegyűjtve Giovanni Antonio Scopoli (1723 – 1788) 1786-ban a fajt a fácánok nemébe sorolta. Nyilvánvalóan nem minden alap nélkül, hiszen a rulrul megjelenése, különösen a feje erősen emlékeztet a fácánéra, életmódja általában a fácánfélékére, melyek családjában találjuk mindmáig. Óriási huzavona indult meg a faj nembesorolása körül, míg a vitákat lecsendesítette Pierre Joseph Bonnaterre (1752 – 1804) 1791-es indítványa: helyezzék el a fajt az általa e célból kreált rulrul nembe.[12] A Giovanni Antonio Scopoli által végzett nembesorolás éppúgy, mint a fajelnevezés a huzavonában jó időre elsüllyedt, mígnem George Robert Gray (1808 – 1872) először 1844-ben úgy nem döntött, hogy legalább a fajnevet főnixként feléleszti hamvaiból. Sajnálatos módon azonban félreolvasta a nevet, és így került bele a második r: roulroul. A tévedés nem maradt fenn a nevezéktanban, de kacskaringós utakon átvette a köznyelvi használat. Így a rulrul tudományos neve Rollulus rouloul.[13]
Baj van az alapokkal. Megkérdőjelezhető ugyanis, valóban nevezték-e valaha rululnak a madarat Malakkában. (A név ez esetben gondolható lenne hangutánzónak.)[14] Davide Guadagnini a Rollulus rouloul címet viselő rövid lélegzetű tanulmányában azon az állásponton van, hogy a nevet a szumátrai lakosság adta.[15] A két helyszín legközelebbi pontjait kevesebb, mint 100 kilométer választja el egymástól, a rulrul mindkét helyen él, emiatt úgy tűnik, a tévedés, bárki követte is el, csekély. De amíg a viszonylag kis területű Malakka nyelvileg homogén, addig a mintegy öt magyarországnyi Szumátrán számos nyelvet beszélnek[16], és kicsi az esélye, hogy valaki a nyomára tudna bukkanni Guadagnini feltételezésének. A mai maláj nyelvben semmi nyoma a madár efféle megnevezésének. A rulrulformák alcsaládját is elemző tanulmány a rulrul számos maláj nevét felvonultatja, melyek zömükben hangutánzók, élükön a burung siullal („sípoló madár”), de látunk itt indonéz megnevezéseket is: buruk sengayan („boldog madár”), burung puyuh sengajan („boldog fürj” – a puyuh szó nem érdektelen!). A térség több más nyelvében meghonosodott neveket is felidézi a forrás, de a „rulrul” semmilyen változata nem merül fel magát a tudományos nevet leszámítva.[17]
Kivételes szerencsénkre rendelkezésünkre áll Georges Léopold Chrétien Frédéric Dagobert Cuvier (1769 – 1832) báró főművének (Az állat-ország fölosztva alkotása szerint alapul szolgálandó az állatok természetleirásához s bevezetésűl az összehasonlító bonctanhoz.) 1841-es magyar fordítása nagy nyelvújítónktól, Vajda Pétertől (1808 – 1846). Ezúttal is érdemes felütnünk. Arra alapozva, hogy Coenraad Jacob Temminck (1778 – 1858) 1815-ös Cryptonix nemében – feltételezem, a megnevezés „rejtett karmúságra” utalhat a crypto– és az onyx összeolvasztásával –, ahová éppen képzelték akkor a rulrult[18], Cuvier arra figyel fel, hogy ezeknek a fajoknak az első, azaz hátsó ujjáról, más szóval a halluxáról[19] hiányzik a karom, Vajda Péter előáll a rulrul magyar megfelelőjével: „bóbitás karomhijár”.[20]