Lego ergo Cartesius sum, de aggodalomra nincs ok

Borges (1899 – 1986) 1925-ben megjelent, az életmű szempontjából döntő jelentőségű, La encrucijada de Berkeley („Berkeley válaszúton”) című esszéje magyarul 1996-ban jelent meg a Nagyvilágban Scholz László fordításában Berkeley dilemmája címmel.[1] Sok más művével együtt ez is fellelhető volt az internet végtelen pampáin, ám mára visszaszorult a Gutenberg-galaxisba. Ott viszont szélsebesen terjed, egyre több válogatásban megtalálhatjuk.
Az életműnek azért meghatározó darabja ez az esszé, mert az alapvetően és hosszú élete végéig racionalistának megmaradt Borges itt megtalálja élete értelmét, amelynek áldozza aztán minden tehetségét és erejét: a derűs távolságtartáson túlmutató borzongató vonzódást mindaz iránt, amivel alapvetően nem ért egyet. Ez nyomja rá stílusára a bélyeget, ez a negatív függés vonja feje köré a „tárgyilagosság” glóriáját. Az idealizmusnak két olyan, elitistán félreeső és egymással ellentétes alakja vonzza őt leginkább, akiknek szikár, szellemes, olykor csípős stílusa szintén éles ellentétben áll mondanivalójuk fenséges és olykor zsibbasztó komorságával: a szolipszista ír püspök, George Berkeley (1685 – 1753) és a szintén majdnem angol voluntarista, Arthur Schopenhauer (1788 – 1860). Itt érdemes emlékeztetni Schopenhauer anyjának, Johanna Trosienernek (1766 – 1838) a döntésére, aki az angol követséget választotta gyermeke világra jövetele helyszínül, hogy az majdan választhassa akarata szerint a brit alattvalóságot a lex soli szerint. Ugyanakkor Borges meglehetősen szkeptikus a „sajátjaival”, a racionalistákkal.
Berkeley felfogásának ismertetésekor kikerülhetetlen Descartes (1596 – 1650) cogito ergo sumjának a felemlegetése. Ahhoz már Borges fiatalsága kell, hogy egy lábjegyzet erejéig leágazzon innen José Campillo y Rodríguez (1834 – 1902) spanyol irodalom- és filozófiaprofesszor metafizika-jegyzetéhez. Ebben ugyanis Borges azt olvassa, hogy Descartes legismertebb mondata csak mintegy összefoglalása a medinai orvos-filozófus, Gómez Pereira (1500 – 1567) szillogizmusának:

Nosco me aliquid noscere: at quidquid noscit, est: ergo ego sum.

Tudom, hogy tudok valamit: minden, ami tud, van: tehát én vagyok.

A szillogizmus hibájának kivesézésébe belemenni is hiba volna. Erre legfeljebb akkor keríthetnénk sort, ha nem zökkentené ki a gondolatmenetet. A két mondás jelentőségét nem is abban kell keressük, hogy igazságukat megpróbáljuk feltárni (mellesleg reménytelenül). Ehelyett a gesztusra kell figyeljünk: arra, hogy a filozófusoknak ezt az ősi „kövét”, a létezést nem érzésekből, hitből kísérlik meg elérni, hanem a tudásból, a gondolkodásból. Ám itt válik drámaivá a helyzet. Megragadó természetességgel Borges úgy folytatja lábjegyzetét, hogy birtokában van egy 1691-ben Párizsban kiadott Descartes-életrajz nem teljes második kötetének, melynek szerzőjét sem tudja, és abban az áll, sokakban él a vágy megrágalmazni Descartes-ot, hogy „az állatok mozgásának mechanikus természetéről vallott elméletét” Gómez Pereirának tulajdonítsák. Ám, mutat rá Borges, mind a létezésről, mind az állatok természetéről szóló elmélet Pereirának ugyanannak a kötetéből származik, az Antoniana Margaritából.

Antoniana

Adrien_Baillet

Adrien Baillet (1649 – 1706)

Így már kicsit más a képlet. Előbb nézzük magát ezt a rejtélyes életrajzot. Vitán felül áll, hogy nem lehet más, mint Adrien Baillet 1691-ben Párizsban kiadott többkötetes műve, a La vie de Monsieur Des-Cartes (Monsieur Descartes élete). Az emlegetett részben (VIII.X.XII.) vegyesen használ olyan érvet, mely Borges észrevétele után tarthatatlan, és olyat, ami megfontolandó. Tarthatatlan az az álláspontja, hogy Pereira kevéssé ismert író, akinek művei nem juthattak el a keveset olvasó, könyveket nem forgató Descartes kezébe. Ha Descartes valóban „illiterátus” ember volt, akkor az éppen arra tereli a gyanúnkat, hogy ha már a kezébe kerül egy könyv, akkor azt a lehetőségek szerint kifacsarja, mint egy citromot. Valójában nyugodtan kizárhatjuk, hogy Descartes filozófiai műveltsége hézagos lett volna. Egészen a legújabb korig „sikk” volt azzal kérkedni, hogy mennyire nem tájékozódik valaki a korának vagy a közelmúltjának a riválisai felől. Az, hogy Pereira műve csak 15-20 évvel az 1644-ben kiadott Meditationes metaphysiques (Metafizikai elmélkedések) nézetei megszületése után volt csak hozzáférhető (e nézetek között szerepel az állatokat érintő is), tekinthető Baillet kegyes túlzásának, hiszen Pereira latin nyelvű munkáját 1544-ben adták ki. (Az Antoniana Margarita cím Pereira szülei keresztnevéből áll össze tiszteletadásképpen.) Ám az, hogy a szóban forgó nézetek megtalálhatók már Szent Ágostonnál (354 – 430) és Senecánál (Kr.e. 4 – 65) is, tényleg hihetővé teszi, hogy az ezek szerint mégsem annyira műveletlen Descartes nem éppen Pereirától kölcsönözte a maga gondolatát, hanem e jeles auktorok egyikétől.[2]

DescartesBorges kissé elnagyolja, mi is az állatokkal kapcsolatos szóban forgó álláspont. Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) hylomorfista nézete, mely szerint test és lélek a lény két különböző aspektusa, a lény fajtájától függő mértékben, Aristoteles minden renoméja dacára is elhalványult a test és lélek kettősségét hirdető későbbi uralkodó dualista irányvonal fényében, mely nemcsak a teológusok nézete volt, hanem laikusok sokaságáé is. Descartes az állatokra e tekintetben mint gépekre tekintett.[3] (Nyilvánvalóan nem nézett körül életében egy kertben, és nem járt kutyás házban.) Így tartotta a teológiailag még kényesebb légkörben alkotó Pereira is, és velük együtt a középkor teljes vadászszövetsége.

Hajlok arra, hogy ezt a nézetet Descartes nem Pereirától vette át, hanem ebben a szellemben nevelkedett, mint oly sokan, és nem vonta ki alóla magát. Sőt, arra is hajlok, hogy Pereirának a maga saját létezését bizonyító szillogizmusát sem lopta az Antoniana Margaritából: éppen a szillogista forma alapján könnyen lehetett korának ismert példája egyetemeken, és Descartes érdeme, hogy kiemelte ebből a keretből és mintegy meg is csiszolta.


[1] Nagyvilág

[2] Monsieur Descartes élete

[3] test és lélek: Aristoteles és Descartes

Advertisements

2 responses to “Lego ergo Cartesius sum, de aggodalomra nincs ok

  1. Visszajelzés: Félszegúszók | SUNYIVERZUM

  2. Visszajelzés: Szökés Berkeley karjaiból | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s