Bach, a „dallamtalan”?

Hebt euer Haupt empor!
Emeljétek fel fejeteket!

Salomon Franck (1659 – 1725)

Bach (1685 – 1750) állítólagos dallamtalanságának tévképzete világos módon úgy alakulhatott ki, hogy noha ő maga természetesen „ikonikus” figurája lett az egyetemes kultúrkincsnek, a legszélesebb hallgatóközönség azonban csak meglepően kevés művét vonta be a maga látókörébe, elsősorban azok dinamikája, tánckaraktere alapján, és így kirekesztette magát Bach igazi áldásából. Magától értetődik, hogy még így sem jogos a vád – a zenetörténet legszebb dallamai között is előkelő helyet elfoglaló “Erbarme dich” a Máté-passióból (1727, BWV244) igazán nem mondható ismeretlennek:

Nézzünk néhány példát a kantáták (talán egy fokkal kevésbé ismert) áriái közül. Bach élete során több száz kantátát írt, a fennmaradtak száma is közel 250.

Közülük 200 egyházi, melyek nagy részét Tamás-templom-beli megbizatása idején komponálta legalább heti rendszerességgel, a nagyböjti és az ádventi időszak nagyobb részét leszámítva.
Az egyházi kantáták különleges csoportját alkotják a városi tanácsváltások alkalmával celebrált ünnepi misékre írt, rendszerint fényesen hangszerelt, ragyogó, nagyszabású művek, melyek szövevényes szimbólumrendszerét áthatja az Ó- és Újszövetség eseményeinek, helyszíneinek összekapcsolása Lipcsével és annak uraival. Gyakran erős ízlésbeli túlzásokkal – egy úrnak sohasem kellett vér szerint is annak lennie, hogy hódoljanak neki.
Az 1728-as vagy 1729-es tanácsváltásra készült a 120. sorszámú kantáta a „szeretett hársfás város” (geliebte Lindenstadt) új urainak ünneplésére. (A sorszámozás „rémtörténete” is érdemelne egy alapos vizsgálatot.) Több szálon keresztül is kapcsolódik egyéb Bach-művekhez. Az idézett ária a kötheni G-dúr (BWV1019a) hegedűszonáta – nomen est omen – Cantabile tételének átdolgozása.

BWV120/4
 Heil und Segen
 Soll und muß zu aller Zeit
 Sich auf unsre Obrigkeit
 In erwünschter Fülle legen,
 Daß sich Recht und Treue müssen
 Miteinander freundlich küssen.

 Üdv és áldás minden időben
 Urainktól függ, és kell is függenie,
 Óhajtott teljességben,
 Hogy Igazság és Hűség
 Baráti csókot válthasson.

Az egyházi év különböző alkalmaira írt további négy kantáta egy-egy áriáját hallgatjuk meg az elkövetkezőkben.

A weimari hercegi Schlosskirche számára készült a korai 199. kantáta a szövegíró Georg Christian Lehms (1684 – 1717) bűnbánati „paroxizmusának” jegyében. 1714. augusztus 12-én mutatták be.
BWV199/4
 Tief gebückt und voller Reue
 Lieg ich, liebster Gott, vor dir.
 Ich bekenne meine Schuld,
 Aber habe doch Geduld,
 Habe doch Geduld mit mir!

Mélyen meghajolva, bűnbánattal telten
Legkedvesebb Istenem, ím, Előtted fekszem.
Beismerem vétkemet;
De légy még türelemmel,
Légy hozzám türelmes!

A Zacharias Hildebrandt (1688 – 1757) építette orgona Störmthalban

1723. november másodikán tartották a Lipcse melletti störmthali templom- és orgonafelújítás hálaadó szentmiséjét. Erre az alkalomra szerezte Bach a 194. kantátát, melyet később Lipcsében Szentháromság vasárnapján (1724. június 4) is bemutattak. Egyes feltételezések szerint egy még korábbi kötheni darab átdolgozása.
BWV194/3
Was des Höchsten Glanz erfüllt,
Wird in keine Nacht verhüllt,
Was des Höchsten heilges Wesen
Sich zur Wohnung auserlesen,
Wird in keine Nacht verhüllt,
Was des Höchsten Glanz erfüllt.

Bármit betöltsön a Legmagasabbról jövő fénysugár,
Sosem borítja arra árnyát az éjszaka,
Bármit válasszon az Örökkévaló
Szent lénye lakhelyéül,
Sosem borítja arra árnyát az éjszaka,
Bármit is betöltsön a Legmagasabbról jövő fénysugár.

Mantegna (1431 – 1506): Jézus szenvedése a Gecsemáné-kertben

A 70. kantáta története kalandosabb. Egy korábbi, fennmaradt weimari darab (BWV70a) kibővítése, Lipcsében 1723. november 23-án mutatták be. Az eredeti mű ádventi szövegű, és így, mivel akkor Lipcsében templomcsend volt, nem lehetett volna újrahasznosítani, ám mivel az aznapi egyik olvasmány Lukács evangéliumának a parusiával, azaz Jézus második eljövetelével, az ún. „második ádvent”-tel foglalkozó szakasza (Luk21:25-36), „… 27És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel…”, Salomon Franck szövege mégis alkalmas volt az ünnephez. (A kantáta – címadó – nyitókórusa az Olajfák hegyének virrasztási jelenetét idézi.)
BWV70/8
Hebt euer Haupt empor
Und seid getrost, ihr Frommen,
Zu eurer Seelen Flor!
Ihr sollt in Eden grünen,
Gott ewiglich zu dienen.

Emeljétek fel fejeteket,
És vigasztalódjatok, kegyes szívűek,
Hogy még a lelketek is virágba boruljon!
Virágozzatok az Édenben,
Istent szolgálva mindörökké.

Champaigne (1602 – 1674): Mária látogatása Erzsébetnél

A 10. kantáta Luther Márton (1483 – 1546) Német Magnificatjának sorait dolgozza fel Mária látogatásának ünnepe alkalmából. A mű korálkantáta, vagyis azok közé tartozik, melyek tételeit mind ugyanannak a korálnak vagy himnusznak a szövege, gondolatai, vagy, akár csak a basszusban is, de a dallama hatja át. 1724-ben az ünnep július 2-ára esett.
BWV10/2
Herr, der du stark und mächtig bist,
Gott, dessen Name heilig ist,
Wie wunderbar sind deine Werke!
Du siehest mich Elenden an,
Du hast an mir so viel getan,
Daß ich nicht alles zähl und merke.

Uram, Te erős és hatalmas,
Isten, kinek szent a neve,
Milyen csodálatosak a tetteid!
Rám néztél, nyomorultra,
Oly sokat tettél értem,
Se megszámolni, se feljegyezni nem tudom.

Bach láthatólag túltette magát az alkalom és a szöveg esetlegességein (és ha tehette, igaz értékekhez fordult forrásként: Lutherhez vagy a Bibliához). Mégis úgy találom helyesnek, ha Bach dallamszövését ha megfejteni nem is, de közelebbről megvizsgálni egy tisztán hangszeres művén keresztül célszerű.
Hallgassuk meg a Dies sind die heil’gen zehn Gebot (Ez itt a szent Tízparancsolat  BWV 678) című korálelőjátékot. A mű a Clavier-Übung III., azaz a Német Orgonamise részét képezi, melyet Bach 1735 táján kezdett komponálni, és 1739-ben adott ki.

Beham (1500 – 1550): Mózes átveszi a kőtáblákat. Metszet Luther imakönyvében, 1527

A korál, melyhez Bach az előjátékot írta, így hangzik:

Dies sind die heil’gen zehn Gebot,
die uns gab unser Herr Gott
durch Mosen, seiner Diener treu
hoch auf dem Berge Sinai.
Kyrieleis!

Ez itt a szent Tízparancsolat,
Mit ránk Isten hagyott,
Mózes, hű szolgája által
A Sinai-hegy tetején.
Uram, irgalmazz!

A darab finom, szelíd vonalvezetése mögött szigorú kánonszövést látunk. Az első tanulság: ami Bachnál egyszerűnek tűnik, nem az. Amit végeredményként hallunk, végső letisztultság. De nézzük csak tovább! Mit hallunk? Egészen a negyedik ütemig azt hisszük, G-dúrban vagyunk, csak Bach lehagyta az előjegyzést, és akkor dereng fel bennünk, hogy szó sincs erről: a valódi hangnem az előjegyzés nélküli mixolid! Különösen ravasz megoldás! A pedál hosszas indító orgonapontja olymposi, vagy inkább mennyei derűt kölcsönöz a bűvös dallamnak, melynek harmóniai titka talán az, hogy Bach sorozatban tér át szubdominánsra és vissza a tonikába, azaz oldások-kötések mesteri sorát halljuk, mindezt egy alapvetően ereszkedő, önfeladó hangulatú dallampáron keresztül. Az ötödik ütem kedvenc csemegéje lehet azoknak, akik a szabályokra hivatkozva nem tűrnek egymás tőszomszédságában bét és keresztet. Efféle bemutatók Bach „amatőrizmusáról” időről-időre látványosan felmerülnek – kivágják és közszemlére bocsátják a bűnös szakaszt. Csakhogy…: a mixolid hangnemben semmi efféle tilalom (a bék és keresztek tőszomszédságáról) nem létezik. Egyetlen kivágott ütem nem dönti el a hangnem kérdését.

---

Források:

• http://emmanuelmusic.org/notes_translations/translations_cantata/
• http://www.bach-cantatas.com/Books/Bachs-Cantatas[Durr].htm