Schopenhauer címkéhez tartozó bejegyzések

Wagner, Schopenhauer és Freud álmai

O laß den Traum, an den der Jüngling glaubte,
Vergiß, wo frische Alpenrosen stehn,
Der deutschen Freiheit Rose, die bestaubte!

Herwegh (1817 – 1875): Gedichte eines Lebendigen, I / 2. (1841)
An A. A. L. Follen in Zürich als er nach Deutschland übersiedeln wollte[1]

Ó, hagyd az álmot, az ifjúi reményt,
Felejtsd, hol virít a friss alpesi rózsa,
Német szabadság – hiába kaptál nektárfényt!

Egy élőlény versei, I/2.
A zürichi August Adolf Ludwig Follenhez (1794 – 1855), hogy Némethonba költözött

Amint a nagy wagnerológus (és wagneriánus) Stephen Moss felidézi, 1854-ben került sor Wagner (1813 – 1883) életének legnagyobb eseményére, már ahogy ezt később ő maga látta és láttatta: barátja, a költő Herwegh ekkor hívta fel figyelmét Schopenhauer (1788 – 1860) munkásságára.[2] A hatás kivételes és elhatározó volt – írta Wagner. Ez a hatás nem merült ki az érett Wagner műveit átjáró humanizmusra, de a mélyben húzódó filozófiai alapra sem az álmok, a megváltás, a tudás, a gondolat körül, melyeket szellemi mesterétől vett át. Helyesebben: mélyített el, hiszen, mint maga is megjegyzi, itt „egymásra találásról” volt szó (mint Karl Siegfried Guthke megjegyzi, az életben, test szerinti valójukban ilyen találkozásra soha nem került sor[3]), és ezek a gondolatok Wagnert korábbi műveiben is foglalkoztatták. Bővebben…

Reklámok

Az ijesztő nimfák rejtélye

William Smith (1813 – 1893) mai olvasókat is lenyűgöző alaposságú főművében, az először 1844-ben kiadott Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology (Görög-római életrajzi és mitológiai lexikon) 1846-os kiadásának nimfákról szóló szócikkében meglepő fordulatra bukkanunk. Az alszeidákról (berki nimfákról, akiknek egyéb elnevezéseik is vannak) szólva azt írja, Nymphs of forests, groves, and glens, were believed sometimes to appear to and frighten solitary travellers, azaz „az erdők, berkek és szurdokok nimfáiról úgy tartották, néha magános utazóknak jelennek meg és ijesztenek rájuk”.


Mielőtt rátérnénk William Smith bizonyítékaira, említsük meg, hogy az alszeidák neve éppen a görög „berek” (ógörög: ἄλσεα, halsea, mai gorög: άλσος, alsos) szóból lett csoportnévként Ἀλσηΐδες, Halseides.[1]


Az alcikk állításaira William Smith a következő bizonyítékot tárja elénk:
Bővebben…

A szfinx évszázadai

Οἰδίπους

ἐπεί, φέρ᾽ εἰπέ, ποῦ σὺ μάντις εἶ σαφής;
πῶς οὐκ, ὅθ᾽ ἡ ῥαψῳδὸς ἐνθάδ᾽ ἦν κύων,
ηὔδας τι τοῖσδ᾽ ἀστοῖσιν ἐκλυτήριον;
καίτοι τό γ᾽ αἴνιγμ᾽ οὐχὶ τοὐπιόντος ἦν
ἀνδρὸς διειπεῖν, ἀλλὰ μαντείας ἔδει:
ἣν οὔτ᾽ ἀπ᾽ οἰωνῶν σὺ προυφάνης ἔχων
οὔτ᾽ ἐκ θεῶν του γνωτόν: ἀλλ᾽ ἐγὼ μολών,
ὁ μηδὲν εἰδὼς Οἰδίπους, ἔπαυσά νιν,
γνώμῃ κυρήσας οὐδ᾽ ἀπ᾽, οἰωνῶν μαθών…

Σοφοκλής (497? π.Χ. – 405?): Oιδίπους τύραννος[1], στις αρχές του 420 χρόνια π.Χ.

Oidipus

epei, fer’ eipe, pu sy pantis ei safes;
pos uk, hoth’ e rapsodos enthad’ en kyon,
mydas ti toisd’ astoisin eklyterion;
kaitoi to g’ainige’ ukhi tupiontos en
andros dieipein,alla manteias hedei:
en út’ ap’ oionon sy prufanes hekhon
út’ ek theon tu gnoton: all’ ego molon,
o meden eidos Oidipus, hepausa nin,
gnome kyresas ud’ ap’, oionon mathon…

Sofokles: Oidipus tyrannos, stis arhes tu 420 hronia p.Kh.

Oedipus

Szólj hát ugyan, hol a híres jóserőd?
Mért nem tudtál, mikor itt volt a dalnok eb,
a városnak valami mentőt mondani?
Nem jövevénynek illett bizony a talányt
megoldani: ez jóslás dolga volt, amit
te sem madárból nem látszott, hogy értenél,
sem isten-ihletésből; akkor jöttem én,
én, a tudatlan Oedipus, s megoldtam azt
pusztán eszemmel, nem madárjelek szerint.

Oedipus király (a Kr.e. 420-as évek elején).
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása (1931)[2]

Sofokles mesteri megformálásában nemcsak Oidipus kettős természetű, aki meg is akarja tudni nem is atyja, Laios halálának körülményeit, hanem így vagy úgy szinte mindegyik fontosabb szereplő, így a vak jós, Teiresias is, aki retteg is – nem is az igazság feltárásától. Párbeszédük drámai csúcspontján a rettenetes kétely mardosásában Oidipus teljesen „mai emberként” viselkedik: hőzöngve, a tárgytól elcsapongva emlegeti fel tulajdon sikerét a szfinx titkának feltárásában.  Bővebben…

Szökés Berkeley karjaiból


Curioso de la sombra
y acobardado por la amenaza del alba
reviví la tremenda conjetura
de Schopenhauer y de Berkeley

que declara que el mundo
es una actividad de la mente,
un sueño de las almas,
sin base ni propósito ni volumen.

Borges (1899 – 1986): Amacener (Fervor de Buenos Aires, 1923)[1]


Árnyakra lesve,
meghőkölve a hajnal jöttén,
újraéltem Schopenhauer és Berkeley
iszonyú sejtését, mely a világot
az elme tettének nyilvánítja,
a lelkek álmának,
s alapja, célja, terjedelme nincsen.

Hajnal (Buenos Aires-i láz, 1923)

Ha valaki számára nem lett volna addigra világos, Borges egy 1977-ben adott interjújában ki is mondja kereken, életművére a filozófusok közül legnagyobb hatással kettő volt: Arthur Schopenhauer (1788 – 1860) és George Berkeley. (A kérdést már érintettük.) Életművére kétségtelenül, racionalitással kacérkodó gondolkodásmódjára semmiképpen. Mikor egyik kérdezője, Denis Dutton (1944 – 2010) rákérdez, el is ismeri, hogy olyan novellái, mint amilyen az 1940-ben napvilágot látott Tlön, Uqbar, Orbis Tertius, a Berkeley-élmény közvetlen hatását tükrözik.[2] Ezt támasztja alá Marina Martín nagyszabású tanulmánya, a Borges Via the Dialectics of Berkeley and Hume (Borges Berkeley és Hume dialektikáján keresztül) is. Mint Borges is előszeretettel idézi, David Hume (1711 – 1776), akinek okságelméletén Berkeley erőteljes befolyása érződik, az 1748-ban megjelent, An Enquiry Concerning Human Understanding (Tanulmány az emberi értelemről) című művében dőlt betűkkel emeli ki Berkeley nézeteiről: they admit of no answer and produce no conviction (nem engedik az ellenérvet és nem bírnak meggyőző erővel).[3] Bővebben…

Lego ergo Cartesius sum, de aggodalomra nincs ok

Borges (1899 – 1986) 1925-ben megjelent, az életmű szempontjából döntő jelentőségű, La encrucijada de Berkeley („Berkeley válaszúton”) című esszéje magyarul 1996-ban jelent meg a Nagyvilágban Scholz László fordításában Berkeley dilemmája címmel.[1] Sok más művével együtt ez is fellelhető volt az internet végtelen pampáin, ám mára visszaszorult a Gutenberg-galaxisba. Ott viszont szélsebesen terjed, egyre több válogatásban megtalálhatjuk. Bővebben…

Velence: enyészet és dicsőség

Venice on my arrival struck me with horror rather than pleasure…
My Venice, like Turner’s, had been chiefly created for us by Byron; but for me, there was also still the pure childish passion of pleasure in seeing boats float in clear water.

John Ruskin (1819 – 1900): Praeterita (1885-89)[1]

Megérkezésemkor Velence öröm helyett borzalommal töltött el…
Amint Turnerét, úgy az én Velencémet is, legfőképpen Byron teremtette; de számomra megmaradt a tiszta gyermeki élvezet a tiszta vízen lebegő csónakok látványában.

John Ruskin: Praeterita (Elmúlt dolgok)

1 1882e_Venice

Velence 1882 előtt

III. Ahmed szultán (1673 – 1736) 1710-11-ben látványos győzelmeket aratott Nagy Péter cár (1672 – 1725) ellen, és ez új reménységgel töltötte el őt és birodalmát. 1714-ben megindította a Porta utolsó háborúját a Serenissima ellen. Velence ezzel megszűnt tengeri hatalom lenni. A szultán északi ambíciói, köztük magyarországi revánsa azonban megroppant VI. Károly római császár, egy személyben III. Károly magyar király (1685 – 1740) ellenállásán. 1718-ban a három hatalom részvételével létrejött a pozsareváci béke, melynek nem volt kizárólagos nyertese.

2 Morea

Velence ugyan elnyerte a fennhatóságot Albánián és Dalmácián, de elvesztette a stratégiailag döntő fontosságú dél-görög Moreát (egy-két helyőrséget leszámítva).[2] Még Ausztria öröme sem lehetett maradéktalan: Törökország nem volt hajlandó Rákóczi (1676 – 1735) és társai kiadására. Törökország északi aspirációinak is befellegzett.[3] Velence hatalmas szárazföldi birtokai azonban megmaradtak – egészen 1797-ig. Bővebben…

Embertelen, nagyon is embertelen

0 slave-market-with-the-disappearing-bust-of-voltaire-1940(1)

Dalí (1904 – 1989) : Rabszolgapiac Voltaire eltűnő mellszobrával (1940)

Bővebben…

A harmadik ember

Aristoteles a dübörögve alázuhanó vízesés,
és Platon a felette ívelő derűs szivárvány.

Schopenhauer (1788 – 1860): A világ mint akarat és képzet

1 school-of-athens-1511

Raffaello: Athéni iskola

Platon (Kr.e. 427 – 347) Parmenidesében a saját ideatanának érdekes bírálatát olvassuk. Ha mindaz a nagyság, amellyel találkozunk, az egyetlen, oszthatatlan nagyságideából részesül ilyenként (itt és most ne törődjünk a “részesülés” mechanizmusával és mozgatórugójával), és maga az idea szükségképpen hasonló is a lényegéhez, akkor a megfigyelt és az ideális nagyság maga is egy közös nagyságfogalom alá esik, így lennie kell egy harmadik nagyságnak az ideák világában, melyből ők ketten részesülnek, és ez ellentmond az idea egységének. Bővebben…

Elisabeth Förster nagy játszmája

Hogy Nietzsche (1844 – 1900) antiszemita volt-e? A kérdés nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A filozófus egész életében a pozitív és a negatív személyes függések hálójában vergődött.

1 Cosima Wagner_Lenbach
Lenbach: Cosima Wagner

Az általa bálványozott és félreértett Cosima Wagner (1837 – 1930) indirekt parancsát túlteljesítve, még fiatalon, nyilvánosan antiszemita kijelentésekre ragadtatta magát, amit a környezete kifejezetten rossz néven vett tőle, maga a masszív antiszemita Cosima is, mondván: ezekről a kérdésekről nem szabad nyíltan beszélni. Ám Wagnerrel (1813 – 1883) való szakítása után, mikor “minden értéket átértékelt” Sokratestől († Kr.e. 399) Schopenhauerig (1788 – 1860), alapvetően változott meg a véleménye a zsidó kultúráról és az antiszemitákról is. (Ez nem akadályozta meg őt abban, hogy kései műveiben magára Wagnerre ne tegyen antiszemita célzásokat.) Az antiszemitizmus ellen egyre elszántabban lépett fel filozófiai műveiben és leveleiben egyaránt. Bővebben…

Schopenhauer és a trappisták

Arthur Schopenhauer főművében, A világ mint akarat és képzetben beszámol egy sajátos megtérési esetről. A beszámoló az anekdotikus és aforisztikus második kötetben található (ne menjünk a könyvespolchoz: a vastag magyar fordítás címlapja nem tünteti fel, hogy az csak az első kötet).

http://www.gutenberg.org/files/40868/40868-h/40868-h.html

1 Fineus es a harpiak

Fineus ebédjét hárpiák szennyezik

2 Arthur Schopenhauer_Ruhl_1815

Ruhl (1794 – 1887): Schopenhauer (1788 – 1860). „Mindannyian Fineusok vagyunk.”

valaszto

Schopenhauer először Ramon Llull (1233? – 1315) megtérését idézi emlékezetünkbe (https://sunyiverzum.wordpress.com/2014/11/05/ramon-llull-es-kore/). Nézzük magát a történetet előbb “in his Representation”.

Egy könnyed életet élő abbé, Rancé, egy bizonyos Madame de Montbazonnal állt szerelmi kapcsolatban. Bővebben…

Széljegyzet

Hogy mi ma a filozófia és annak esetleges alapkérdése, teljes titok övezi, az a beavatott, aki fel tudja idézni, régebbi korok beavatottjai mit tartottak erről. A bölcsesség szeretete, igen, igen. A cél szerény volt, és talán pislákolt valami távoli remény, … Bővebben…