Mattrészegek és a zsíros csepegés

Nézzük csak ezeket a mattrészegeket (vagy matarészegeket)! Már puszta megnevezésük is csak az „analógiás nyelvfejlődés” – lásd: „síkhülye” mint viszonyítási pont[1] – elvei alapján adható meg helyesen. („Igénk”, a Word mindkettőt külön kívánná írni.) Az pedig, hogy mitől mattak, netán mi mattolta be őket, külön kis kaland, melyet bő lére ereszteni lenne az igazi hiba.

Különféle rácsozatok, bevezetővel

 And on his brest a bloudie Crosse he bore,
The deare remembrance of his dying Lord

Spenser (1552 – 1599): The Faerie Queene (1596), Book I, Canto I.[1]

Mellkasán véres keresztet viselt,
Haldokló Uráról mint édes emlékjelt.

A tündérkirálynő, I. könyv, I. ének

Raffaello (1483 – 1520): Szent György legyőzi a sárkányt (1506)

A kappadókiai születésű görög Szent György (271? – 303) ugyan legyőzte a Silena városát rettegésben tartó kisebb sárkányt – a hagyomány Libya tartományba teszi a helyet, de Andrew Wilson több egyéb változatot is számon tart[2] –, a vértanú elsöprő népszerűségét mégis halálának és megkínzatásának azok a részletei okozzák, melyeket a katolikus egyház ma nem tart hitelesnek.[3] Számos foglalkozás (köztük első helyen a katonaság) védőszentje, de ugyancsak égi oltalmazója sok országnak, tájegységnek, városnak. Közülük első helyen Grúziát kell említsük, annál is inkább, mert bizonyos hagyomány szerint nevük (az angolban még látványosabban: Georgia) Szent Györgyéből ered. Ám egy másik magyarázat szerint a név a görög Γεώργιος, Georgios, „Földműves” szóból származik. Ennek a nézetnek a hívei felhozzák, hogy id. Plinius (23 – 79) A természet históriája IV. könyve 26. fejezetében a szkíták (szittyák) hatalmas régiójából az egyiket Georgi néven említi.[4] Mások úgy tartják, a forrás a perzsa گرج, gorj népnév, melynek középperzsa és ázsiai-ibér gyökerei vannak, amiből egyebek közt pártus és óörmény elnevezések is fakadtak.[5] De Szent György védi többek között Angliát, Görögországot, Oroszországot, Etiópiát, Litvániát, Palesztinát és Portugáliát, számos várost, köztük Bejrútot, Cácerest, Ferrarát, Genovát, Moszkvát és Ljubljanát. Továbbá Aragóniát és Katalóniát.

Katalóniában a mai napig nagy tiszteletnek örvend. Gaudí (1852 – 1926) jelentősége mellett természetesen eltörpül Valeri i Pupurullé (1873 – 1954), de barcelonai Art Nouveau stílusú Szent György-háza népszerű látványosság.[6] Ennek tornyáról szóljunk kicsit részletesebben, pontosabban a nevéről.

Szalámi és indigó

Böjti megemlékezéseinket a szalámival folytatjuk, mely mint „sózott, fűszerezett kolbász” egyáltalán nem régi eredetű, 1852-ben találták fel olasz földön.

A gyönyörű teher

Thou slander of thy heauie Mothers Wombe…[1]

Shakespeare (1564 – 1616): III. Richárd, I/3

Anyád terhes hasának szégyene![2]

Vas István (1910 – 1991) fordítása

Újból és újból visszatérünk kiapadhatatlan forrásunkhoz, a III. Richárdhoz. Az áldott állapotot, várandósságot az angolban is hasonló „megkerülő” szavakkal illetik (delicate / interesting / anticipating / expecting condition). Az orvosi latin mintha egyszerűen latinra fordítaná Anjou Margit királyné (1430 – 1482) fent idézett átkát: a kellemesebb csengésű gravida („súlyos”) szóval illeti a terhes anyákat.[3] A Grave mint zenei műszó lassú tempót, „súlyos” hangzást ír elő.