Iosephus Flavius címkéhez tartozó bejegyzések

Római Szent Piroskák

A legismertebb Római Szent Piroska (256? – 269?) vértanúságának rettenetes részleteit ma már nem kínálják okulásul a jámbor hallgatóságnak, és ez így van jól. A feltehetőleg írói álnév mögé bújt Purisu kegyes, a fiatalság számára is bemutatható összefoglalójában arról ír, az ifjú vértanú szülei óvatos, rejtőzködő keresztények voltak, de a kislány nem fékezte nyelvét. A családi rosszakarók besúgták II. Claudius Gothicus császárnak (213 – 270), aki maga elé rendelte. (Ezt legfeljebb családja patrícius származása alapján tudjuk elképzelni.) A kislány láttán a megindult császár kegyelmet gyakorolt: elegendő lesz Apollót kiengesztelnie néhány tömjénszemcsével, amelyet Apollo oltárának tüzébe vet. Piroska azonban pontosan tudta, hogy ezzel a csekély mozdulattal elárulná hitét, és megtagadta a parancsot. A felbőszült császár ennek hallatán kínzásoknak vetette alá, melyektől az sem tartotta vissza, hogy a kislányra váratlan aranysárga fénysugár hullt, melyben csillagszerűen felragyogott. A gyötrelmek betetőzéseként a gyermeket vadállatok elé lökték, ám azok megjuhászodtak, ugyanúgy, mint a rá uszított oroszlán, mely a lány mellé kuporodott és a lábait kezdte nyalogatni. Ekkor Piroska valamit súgott az oroszlán fülébe, amit senki sem halhatott, csak történetmesélőnk: – különb vagy ezeknél a kegyetlen embereknél, akik engem halálra szántak… Ekkor Piroskát a városfalakon kívülre hurcolták, mint valami bűnözőt, és az ostiai kapunál lefejezték. Ekkor hatalmas sas ereszkedett alá, és szárnyaival sátrat feszítve mindaddig fölötte lebegett, amíg az odaérkező keresztények megadhatták neki a végtisztességet.[1] Bővebben…

Reklámok

Csak a méreg Pannóniában

Uralkodókról szóló kisebb belső és csak lazán összefüggő sorozatunkban ezúttal I. Valentinianus római császárról (321 – 375) lesz szó. Róla legutóbb akkor beszéltünk, amikor elődje, Iovianus (331 – 364) rejtélyes halálát vizsgáltuk (és abban ártatlannak találtuk). I. Valentinianus, mint írtuk, feddhetetlen erkölcsű és erényes uralkodó volt, de most, amikor uralmát és szintén nem közönséges halálát egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk, ezt a tömör megállapítást ha vissza nem is vonjuk, valamelyest árnyaljuk. Fő forrásunk ezúttal is Ammianus Marcellinus (330?  – 400?) Római antikvitásai. A XXVIII. könyv első két fejezete foglalkozik a császár uralmával.  Bővebben…

Napfivér, Holdnővér: búcsú a ptolemaidáktól

Többször is foglalkoztunk Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) hadvezérének, a későbbi I. Ptolemaios Soternek („Megváltó”, Kr.e. 367 – 282) egyiptomi rezidenciájú, Egyiptom területét sokszor túllépő dinasztiájával, így talán nem érdektelen áttekintenünk a ptolemaidák végső felszívódását, eltűnését a történelemből. Bővebben…

Van-e szirup Gileádban?

”… Is there—is there balm in Gilead?—tell me—tell me, I implore!”
Quoth the Raven “Nevermore.”

Poe (1809 – 1849): The Raven (1845)[1]

„… Van…van balzsam Gileádban?…mondd meg!…lelkem esdve vár!”
S szólt a Holló: „Soha már!”

Poe: A Holló. Tóth Árpád (1886 – 1928) fordítása (1923)[2]

Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 5. szám

1 gileadensis

Commiphora gileadensis

A héber בָּשָׂם, basam, azaz „fűszer”, arámi משב, busma, arab البلسم, albilsum, azaz „fűszer”, „balzsam” szavak közös területen egymást alakították. Belőlük származik a görög βάλσαμον, balsamon, abból a latin balsamum, azaz „balzsam”.[3]  Bővebben…

Meglepő oratóriumok

A XX. század legszörnyűbb sorscsapásainak összevetésekor fel-felmerülő szempont a „nyugati”, illetve „keleti” típusú önkényuralmi rendszerek összehasonlítása. Hogy menyire összetett a helyzet, jól illusztrálja a náci elnyomás egy inkább „keletiesnek” ható megoldása, a kultúrterror egy különösen primitív megnyilvánulása. Megemlékeztünk már Beethoven (1770 – 1827) op.80-as Karfantáziája szövegének manipulációjáról a sztálini időkben. Ugyancsak írtunk már, biztatóbb összefüggésben, Händel (1685 – 1759) Judas Maccabaeus (HWV63) című oratóriumáról, mely az 1746-os cullodeni diadalt követő ünnepléssorozat legmaradandóbb alkotásának bizonyult az azóta eltelt századokban. 1941-ben a prágai Neue Tag (Új Nap)[1] nagy eseményről tudósít. Mint megállapítja Thomas Morell tiszteletes (1703 – 1784) eredeti librettójáról – melynek fő forrása a kb. Kr.e. 100-ban írt Makkabeusok I. könyvének 2-8. fejezete, amibe beleszőtte Iosephus Flavius (Joszef ben Mattitjahu, 37? – 100?) A zsidók története című alapvető munkájának részleteit –, a fülledt erotikájú, keleties különcség, a faji gondolat XVIII. századi hiányosságai folytán, éles ellentétben áll Händel önmagában is beszédes, az északi-germán spiritualitás tiszta levegőjébe emelkedő zenéjével. Stb. Így aztán A tábornok címmel új, zsidótlanított szövegkönyv készült, ily módon feloldva az ellentmondást. Elnéző megértéssel kell fogadjuk, hogy a Neue Tag számait még nem digitalizálták, a tudósításra azonban rögtön felfigyelt a JTA (Jewish Telegraphic Agency, Zsidó Hírügynökség), rövid közleményben beszámolt róla, és ez hozzá is férhető.[2] A hírt aztán felkapta a világsajtó.[3]

1 cikk

Nyilvánvalóan nem feladata a tudósító hírügynökségnek a cikk pongyolaságának kiigazítása. Kíséreljük ezt meg mi magunk. Bővebben…

Hanuka ünnepére

A hanuka, felszentelés ünnepe idén december 16-án, sötétedéskor kezdődött és 24-éig tart. Az ünnep történeti alapja a zsidó nép hősies szembefordulása a templomgyalázó IV. Antiokhos Epifanes királlyal (Kr.e. 215 – 164), aki a szeleukida birodalom megrendülő hatalmát próbálja drákói parancsokkal védelmezni, és elődei viszonylagos vallási türelmét nem felvéve a hitükből nem engedőkkel szemben különös erőszakkal lép fel. Az istenfélő zsidók nem tűrik Zeus szobrának elhelyezését a templomban, spontán ellenállásuk végül kiterjedt szabadságharcba, csodával határos győzelembe és az ezt követő, 101 évig tartó függetlenségbe fordul. Az így létrejött hasmoneus királyságot a rómaiak olvasztják be Siria provinciába. Maga a hanuka a templom újraszentelésének ünnepe. A hanukai gyertyagyújtás eredete a hagyomány szerint az a csoda, amikor a felszenteléskor talált, egy napra elegendő kóser olaj nyolc álló napon égett. Bővebben…