II. Nabu-kudurri-uszur címkéhez tartozó bejegyzések

Szökések, intrikák: opera az 1840-es években

Vedi! la bianca luna
Splende sui colli…

Nézzed a Hold fehér fényét
Szétáradni a hegyeken…

Solera (1815 – 1878): L’esule (Száműzetés)[1]

Solera jelentéktelen zeneszerző volt és múló sikerű költő. Ám helye örökre megmarad a legnagyobb librettisták között. Ügyvéd apja részt vett a későbbi forradalmak, például az 1830-as francia Júliusi forradalom szellemi megalapozásában kulcsszerepet játszó, függetlenségi Carbonari-mozgalomban[2], ezért az osztrák hatóságok letartóztatták és a dél-morva Špilberk várban tartották fogva.

Bővebben…

Reklámok

Kedves éj

Egy-egy művészeti korszak körülhatárolásának valószínűleg a legrosszabb módja a kezdőpontja és végpontja kijelölése, majd az ebben az időszakban született művek ide sorolása; ez még rugalmas felfogásban is („mutat ugyan másféle jegyeket”, „előfutár”) tarthatatlan. Stílusjegyek alapján eldönteni a besorolást ennél jobb ugyan, de még mindig rosszabb annál, ha nem erőltetjük a kategorizálást. A legnagyobb veszély ugyanis abban rejlik, hogy egy-egy időszakhoz egy-egy stílust rendelve, majd azok „főbb jellemzőit” megállapítva magára az időszakra teszünk elfogadhatatlan általánosságú észrevételeket. Az előbbire példa az érettségizőknek ajánlott „összefoglaló” a barokkról, mely előbb leveri a cölöpöket (1600-1750), majd a „képzőművészet” fejezetben leszögezi: célja meghökkentés, túlzott hatások, mai szemmel nézve giccs.[1] Szegény Rembrandt (1606 – 1669)… A második típusba tartozik az 1715-től a XIX. század első negyedéig taksált rokokóról formált ítélet.[2] Forrásunk szerint a rokokó a földi élet örömeit tükrözi, az egyéni boldogság érzetét fejezi ki vagy az ezek utáni vágyakozást. Bölcseleti alapja az epikureizmus, a hedonizmus.[3] A jellemzés legnagyobb hibája a szűkkeblűség. Sokkal közelebb áll hozzám a nagy kontratenor, Max Emanuel Cenčić véleménye, amikor Rokoko című albumának előzetesében elmondja: hiába is Jeanne-Antoinette Poisson de Pompadour márkinő (1721 – 1764) boltozatos hajkoronája vagy a korszak társadalmilag szerencsés elitjének fényűzése jut eszünkbe a „rokokó” szóról, egy olyan zeneszerző, mint Hasse (1699 – 1783) világos módon se nem barokk, se nem klasszikus (klasszicista). Tehát annak dacára, hogy a rokokóhoz fűződő átfogólagos értékítéleteinknek kifinomult, átszellemült zenéje nem felel meg (bár annak pompáját tükrözi), mégsem tehetünk mást, mint hogy rokokó szerzőnek mondjuk.

Bővebben…

A negyedik ember

Dániel könyvében, mint az Ószövetségben általában, a kiválasztottak és ki nem választottak nem mint Jók és Gonoszok állnak szemben egymással – máskülönben pedagógiailag sem lenne értelme a történeteknek. Mindazok a borzalmak, amelyeken a zsidók átmentek, az által válnak az ember örök tanulságává, hogy sohasem hiányoznak belőlük a magasztos hősök, akik nemcsak a saját népük, hanem a környező, sőt az összes nép példaképeivé emelkednek minden időkben. Bővebben…