Hargitai György címkéhez tartozó bejegyzések

Párducszerű leopárd Amerikában

Que muera conmigo el misterio que está escrito en los tigres. Quien ha entrevisto el universo, quien ha entrevisto los ardientes designios del universo, no puede pensar en un hombre, en sus triviales dichas o desventuras, aunque ese hombre sea él.

Borges (1899 – 1986): El Aleph (1949). La escritura de Dios[1]

Haljon velem a jaguárokra írt titok. Aki szembenézett a mindenséggel, aki belelátott a mindenség lángoló szándékaiba, az nem gondolhat egyetlen emberre, annak köznapi boldogságára vagy balsorsára, még ha ő maga volna is az az ember.

 Az Alef. Isten betűje
Hargitai György fordítása (1998)[2]

Az évtízezredes maja kultúra[3] sokistenhitű mitológiájában érthetően fontos szerepet kap a jaguár. Különféle megjelenési formáiban megfigyelhető az elvonatkoztatás íve, a rekonstrukciók iránti kellő óvatosság fenntartásával: a térség megkérdőjelezhetetlen csúcsragadozója éjszakai vadász, így előbb az éjszaka isteneként tisztelték[4], majd a Föld alá bukó Napét. Jaguáristenből így lett az alvilág ura. A maják alvilága is lánggal lobog, így a jaguár a tűz, majd a háború istenévé vadult. A jaguár bőrét kizárólag az uralkodó viselhette.[5] A sokáig nomád életmódot folytató aztékok XI. századra összeálló, erőteljes hieratikus-militáris társadalma a maja kultúra és hiedelemvilág számos elemét átvette, ami nem is csoda, hiszen a két kultúra Közép-Amerikának majdnem ugyanazon a területén utolsó évszázadaiban együtt élt.

jaguárharcos

A katonailag aktív, terjeszkedő aztékok keményen és arisztokratikusan szervezett társadalmában különösen előkelő helyet foglaltak el a sas- és jaguárharcosok. Mindkettejük harci öltözéke a megfelelő ragadozó megjelenésére emlékeztetett. A legyőzött ellenség csatatéri megölését „szakmai hibának” tekintették: a harcos tartozott a legyőzöttet az áldozati helyre hurcolni. A megtiszteltetés magas fokát jelentette, hogy a jaguárharcos részt vehetett az áldozati szertartásban.[6] (Itt hosszabb ismertetés is olvasható annak meghagyásával, hogy nem idézhetünk belőle.[7]) Bővebben…

Reklámok

A világot fenyegető hajsza

Küldeni most mindenki az én Laelapsom akarja
(így hívták a kutyát). Köteléről régen akart már
elszabadulni, nyakával rég feszitette a fékét.
Még alig engedtük szabadon, már látni se tudtuk,
merre rohan. Forró fövenyen csak a lábnyoma látszott,
ő maga már tovatűnt. Sebesebben dárda sem illan,
megcsóvált szíjból a kavics sose száll sebesebben,
krétai ívről sem szökken sebesebben a vessző.
Domb magasul meredek csúccsal közepén a mezőnek;
fölsietek rá, hogy lássam különös rohanásuk;
már-már szinte fogoly, s a fogak közül illan el ismét,
úgy látszott, az a vad.

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások VII.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Zeus a maga bikahátán elrabolt Európát, vallja Pausanias Periegetes („Leíró”, 110? – 180?) Görögország leírása című műve IX. könyve 19. fejezetének 1. szakaszában, a beóciai Theba melletti Teumessosban rejtegette (amely város is, hegy is[2], így gyaníthatjuk, hogy inkább ez utóbbiban).

Bővebben…