Farkas Mihály címkéhez tartozó bejegyzések

Hallucinációk régen és a közelmúltban

A későbbi miniszterelnök, Kállai Gyula (1910 – 1996) így ír a végzetessé váló, 1951. április 20-án reggel 9-kor elkezdett minisztertanácsi ülésről:

Zöld Sándorral együtt észrevettük, hogy Farkas Mihály egyre gyakrabban rajtunk felejti a szemét. Nem szemtől szemben, hanem oldalról oda-odasandítva. Ha tekintetünk véletlenül mégis találkozott, ő – szinte egy titkos rugó működésének engedve – szemgolyóit azonnal visszapattintotta a papírjaira… Bennünket figyelt: Zöld Sándort és engem… Zöld Sándor valóban rossz lelkiállapotban volt, ez nekem is feltűnt, olyannyira, hogy Farkas Mihály két sanda pillantása között meg is kérdeztem tőle:

– Miért vagy ilyen rosszkedvű?

– Ááá, nincs semmi bajom.

…A minisztertanács ülése után hirtelen el is tűnt, de mintha a kézfogása most melegebb lett volna, mint máskor. Mintha ekkor már minden elrendeztetett volna, mintha búcsúzkodna![1]

Bár a magyar munkásmozgalom történetének tanúsága szerint Farkas Mihály (1904 – 1965) honvédelmi miniszter volt az, aki ellenséget hallucinált Zöld Sándor (1913 –1951) belügyminiszterben, az említett minisztertanácsi ülés napján család- és öngyilkosságot elkövető Zöld Sándor magatartását írja le a tudomány jellegzetes skizofrén hallucinációként. A hallucinációk az érzetek olyan kifinomultságig menő csalódásaival járnak együtt, mint amikor a szenvedő alany az olfaktorikus, azaz szaglási megtévesztettség áldozataként még a sátán bűzét is érzi.

Bosch (1450 – 1516) (?): Remete Szent Antal (251 – 356) megkísértése (1501 körül), Lisszabon, Régi Művészetek Nemzeti Múzeuma

Élettani oka többféle lehet, például a Szent Antal tüzének vagy bizserkórnak is nevezett ergotizmus, melyet az anyarozs alkaloidája (vagy az abból készült gyógyszer nem megfelelő adagolása) vált ki.[2] A vegyi alapú hallucinációk mellett a szervezet saját betegségei is okozhatják, mint amilyen a delirium tremens nevű alkoholmegvonási betegség, a már említett skizofrénia, vagy az agy időskori lebomlásával fellépő demencia.[3] A túlvilági hatalmakhoz kapcsolódás formai megnyilatkozásaként kultúrtörténete beláthatatlan.

Bernini (1598 – 1680): Ávilai Nagy Szent Teréz (1515 – 1585) elragadtatása (1647-52), Róma, Santa Maria della Vittoria, Federico Baldissera Bartolomeo Cornaro bíboros (1579 – 1653)-kápolna

Bővebben…

Reklámok

Vörös és fekete: Zöld

A mi népünk munkájával, harcaival testvéri egységben a világ valamennyi szabadságszerető népével méltó lesz arra, hogy a Szovjetunió dicső zászlaját követve felsorakozzon a béke nyolcszázmilliós hadseregében.

Erdei Ferencné Majlát Jolán (1917 – 1991) olvassa fel táviratát Sztálin (1878 – 1953) generalisszimuszhoz a Magyar Békekongresszuson (1950. november 4)[1]

1937. március 15-én népi írók kezdeményére alakult az 1848 örökségét felvállaló, progresszív Márciusi Front.[2] Bizonyára az alapítók sem vették rossz néven, hogy különféle Egyetemi Körök baloldali ifjai azonnal csatlakoztak. Köztük volt Debrecenből Losonczy Géza (1917 – 1957)[3], Zöld Sándor (1913 – 1951)[4], Újhelyi Szilárd (1915 – 1996)[5], Budapestről Donáth Ferenc (1913 – 1986)[6]. Bár korábban a moszkvai irányítású, változó köntösben feltűnő szocialista párt mindent elkövetett, hogy sajtótermékekre, mozgalmakra, egyletekre, önképző körökre rátelepüljön, nem okvetlenül kell ilyen napi politikai motívumot keresnünk ezeknek a fiataloknak a részéről, annál is inkább, hogy fiatal koruk miatt még kevésbé lehettek puszta bábok a nagy külföldi bábmesterek kötelén, és a magyar pártélet különben is szétzilált állapotban volt. Ettől függetlenül konfliktusok robbantak ki a népi írók és a baloldali ifjak között. Az előbbiek csoportja ugyanis a Szovjetunióban is veszélyt érzett a magyarság jövőjére, és ezért szőrmentén óvott a „pánszlávizmus” veszélyeitől. Donáth Ferenc azonban átlátott a szitán és fellépett ez ellen. Horthy (1868 – 1957) rendőrsége, láttuk ezt hasonló példákon, örömmel fogadta az efféle mozgalmakat, mert koncentrálva látta bennük a lehetséges baloldali ellenállást. Mindamellett érdeklődésük túlságosan zaklatóra sikerült, amit a laza szövésű és belső ellentétektől is szabdalt csoport nem bírt el: a következő évben formálisan feloszlottak.[7]  Bővebben…

Rabság, egyenlőtlenség, Kovács

VII. TÖRVÉNYCIKK

a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről.

Megjelent az 1946. évi Országos Törvénytár 1946. évi március hó 23-án kiadott 3. számában

  1. § (1) Bűntett miatt büntetendő, aki az 1946:I. törvénycikkben megalkotott demokratikus államrend vagy demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló cselekményt követ el, mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez, vezet vagy azt lényeges anyagi támogatásban részesíti.

(2) Bűntettet követ el az is, aki az (1) bekezdésben meghatározott mozgalomban vagy szervezkedésben tevékeny részt vesz vagy azt előmozdítja.

  1. § Bűntett miatt büntetendő, aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul,

a) hogy a köztársasági elnököt életétől, testi épségétől, személyes szabadságától vagy alkotmányos hatalmától megfossza,

b) avagy jogellenes módon arra kényszerítse, hogy alkotmányos hatalmát meghatározott irányban gyakorolja vagy ne gyakorolja.

  1. § (1) Vétséget követ el, aki az 1. és 5. §-okban meghatározott valamely cselekményről, mozgalomról vagy szervezkedésről hitelt érdemlő tudomást szerez és erről a hatóságnak, mihelyt lehetséges, jelentést nem tesz.

(2) Az előbbi bekezdés alapján nem büntethető a tettes vagy részes hozzátartozója (Btk. 78. §).[1]

A Donáth György (1904 – 1947) vezette Magyar Testvéri Közösség általunk tegnap tárgyalt bűnperével kapcsolatban az idézett törvényi hely alapján megállapíthatjuk, hogy a szervezkedésben részt vevők a köztársasági államforma megdöntését nem tervezték, de a fennálló államrendnek ellenálltak, így tettük okvetlenül mérlegelésre szorul. A Kisgazdapárt prominensei tudtak a társaság létezéséről és bizonyos elképzeléseiről. Feltehető, hogy Szent-Miklósy István (1909 – 1992) már említett, megsemmisítésre ítélt „hadparancsáról” nem volt tudomásuk, mely a Horthy-korszakkal jogfolytonos katonai hivatali struktúrát „parancsolta meg”, a német megszállás és a „hadparancs” közt eltelt időszak kinevezéseinek „felülvizsgálatával”[2]. A Kisgazdapártnak sem eszmeileg, sem mint a közjogilag legjelentősebb kormányzóerőnek nem állt érdekében a Horthy-rendszer restaurálása. Ha a köztársaságra leselkedő veszélyt tapintanak ki abból, amit megtudtak, eminens érdekük a közösség ellen fellépni. Ez az indirekt érv egy tisztességes kivizsgálásban szintén szerephez juthatott volna.
A probléma az, hogy a kivizsgálás tisztességtelen volt. Bővebben…

Rajk perei és árnyai

Rajk László (1909 – 1949) mozgalmas életútjából csak a legszükségesebbekre szorítkozunk, és még így is hosszabb lesz bevezetőnk, mint (keserves szófordulattal) a tárgyalás. Rajk huszonegy évesen csatlakozott az illegalitásban működő munkásmozgalomhoz. Nagy aktivitással, több országban megfordulva végezte munkáját, többek között a spanyol polgárháborúból is kivette részét. A német megszállást követően Földi Júliával (1914 – 1981) együtt letartóztatták. (1945-ben házasodtak össze.) Rajk Földi Júlia ellen vallott a kihallgatásán, Pető Andrea történész megállapítása szerint azért, mert saját személyének megőrzését különösen fontosnak tartotta a párt számára. Horváth Miklós történész úgy tudja, Rajkot éppen a bátyja, a Szálasi (1897 – 1946) kegyeiben álló Rajk Endre (1899 – 1960) készletgazdálkodási kormánybiztos bejelentésére tartóztatták le a nyilasok.[1] Bővebben…

Boarov: a szocializmus mellékszála

Than Mór (1828 – 1899): Tököly Popovics Száva (1761 – 1842)

Tököly Popovics Száva (1761 – 1842) sikerrel megvédett De causa et fine civitatis (Az állam létezésének oka és célja) című disszertációjával az első szerb jogi doktor lett. Kiemelkedően sokat tett a magyarországi szerbségért, különösen a délszláv tanulóifjúságért. 1838-ban a Veres Pálné utcában felépíttette és közösségi célokra fordította a Tökölyánumot.[1]

 

Tökölyánum

1948 július 10-ének éjszakáján az ott lakó délszláv kollégisták különös zajokra figyeltek fel. Bővebben…