Constanze Weber címkéhez tartozó bejegyzések

Ahasvérusom, ó, aludj már

ESTHER

J’ose vous implorer, et pour ma propre vie,
Et pour les tristes jours d’un peuple infortuné
Qu’à périr avec moi vous avez condamné.

Racine (1639 – 1699): Esther (1689), III / 4[1]

ESZTER

Könyörgök, nagy király, ó engedd meg, hogy éljek!
Esdek boldogtalan, megkínzott népemért,
Melyet ítéleted halálos súlya ért!

Eszter, III / 4. Bencze László fordítása (1941)[2]

Eszter történetét már érintettük. A Purim („Sorsvetés”) nemcsak a perzsák halálos fenyegetésétől megszabadult zsidó nép örömünnepe ádár 14-én[3], hanem a kereszténységé is, mely óriási nyomot hagyott mindkét valláskör kultúrájában. Mint írtuk, a biblikus hagyomány a népirtásra készülő perzsa uralkodót, Ahasvérust Xerxesszel, azaz I. Khsajarsával (Kr.e. 519 – 465) azonosítja, bár halála megelőzi a más becslések szerint Kr.e. 450 körül történt eseményeket. És mivel az öröm és a csúfondárosság nem állnak olyan távol egymástól, mint szeretnénk, német földön, mint Komoróczy Géza kisebb dátumbeli pontatlanságokkal terhelt szócikkéből (Eszter könyve) megtudhatjuk, egy sajátos műfaj is kibontakozott Eszter eredetileg ugyancsak zord történetéből. Ennek legjelentősebb darabja Goethe (1710 – 1782) 1773-ban írt, majd 1778-ban átdolgozott Schönbartspielje, azaz trufája, a Jahrmarktsfest zu Plundersweilern (egy átdolgozását A mundérvásárhelyi búcsú címmel fordította le Bodolay Géza[4], noha a falu neve szó szerint „Szemétfalva” lenne).

A „trufa” az olasz truffa, „becsapás” szóból származik, ami a „tréfa” szavunk alapja is.[5] Nincs köze a gímgombafélék családjába tartozó szarvasgombához. Feltehetőleg a latin triumphus, „diadal” szóból ered[6], ellentétben a szarvasgomba francia szavával, a truffe-fel, mely a latin tuber, „cső” szóra megy vissza[7].

Bővebben…

Lebegő nőalakok a kettős császár körül

Születésem és halálom: ennyi a teljes élettörténetem.

II. Napóleon, halála közeledvén

Daffinger (1790 – 1849): II. Napóleon (1811 – 1832), Reichstadt hercege, osztrák egyenruhában

A Tuileriák kertjébe vonszolt száz ágyú üdvlövése köszöntötte Napóleon első és egyetlen törvényes gyermekének megszületését a palotában. A párizsiak lélegzetüket visszafojtva számlálták a lövéseket. Huszonkettő! Az üdvrivalgás felülmúlhatatlan volt. Ha az ágyúk a huszonegyedik lövésnél elhallgatnak, az lánygyermeket üdvözölt volna. (De a tömeg nem.) A kertben Sophie Blanchard (1778 – 1819) emelkedett a magasba hidrogéntöltésű ballonján, a charlière-en[1], Jacques Alexandre César Charles (1746 – 1823) találmányán, hogy onnan szórja szerte az örömhírt bejelentő cédulákat. Bővebben…

Újabb Mozart-rejtély: egy hegedűverseny

Egy rendőr, aki azelőtt teremőr volt a képviselőházban, vigyorogva mondá
Átkozottul ismerős gúnyák!
És verte a homlokát, hogy eszébe jusson, melyiknek ki a gazdája?
De a legfeltűnőbb volt két egész egyforma kabát

Mikszáth (1847 – 1910): A felsőkabátok esete (1884)[1]

Bevezetésképpen éljük át Mikszáth rendőrének szenvedését néhány példán keresztül. Hallgassuk meg először a hugenotta menekült családi hátterű Johann André (1741 – 1799) op.81 Nr.1-es D-dúr fuvolanégyesét a XVIII. század végéről.
A filmhez csatolt kép a zeneszerzőt ábrázolja Lips (1758 – 1817) svájci rézmetsző képén:

A megfejtés: Mozart (1756 – 1791) 1779-ben komponált B-dúr hegedűszonátája (K378/317d).

Hallgassunk meg még egy párosítást. Az első mű Johann André G-dúr fuvolanégyese (op.78 Nr.1):

Itt is Mozart a megfejtés, amint arról az 1786-os F-dúr négykezes zongoraszonáta (K497) tanúskodik:

Bővebben…

Egy Mozart-szimfónia kikopik a jegyzékből

Regnard (1655 – 1709): Le Distrait (1697), II / VII

          LÉANDRE[1]
Ó, igen, szeretem a zenét,
De ha megengedi barátilag magam így kifejezhetnem,
Dalformálása nem elég hajlékony, nincs abban se könnyedség, se kellem,
És énekhangja, köztünk szólva, lestrapáltnak tűnik nekem.

A szórakozott

Az 1770-es-80-as években a szimfónia műfajának népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedik. Például a klasszikus formák mestere, Haydn (1732 – 1809) hajlandó eltekinteni a bevált tételrendtől és hat tételes, szvitre emlékeztető összeállítását szimfóniának nevezni, mert ezzel nagyobb figyelemre számíthat.

Haydn munkaadója, I. (Pompakedvelő) Esterházy Miklós József herceg (1714 – 1790) figyelme a színművek felé fordult. Haydn Regnard mottónkban idézett ötfelvonásos verses komédiájának (melyből tehát a címszereplő kacifántos, de kíméletlen véleményalkotását látjuk) feltehetőleg olasz nyelvű változatához írt kísérőzenét, lévén az 1774-ben a részleteiből összeállított 60. szimfónia mellékneve Il distratto, A szórakozott.[2]

Mozart (1756 – 1791) az 1780-as években Bécsben ki sem látszott a munkából. Volt hónap, hogy mintegy húsz hangversenyt adott (részben főnemesi palotákban). Nemcsak zongoraversenyeket, melyek koronázatlan királya volt, de számos szimfóniát is, sok újdonsággal. 1783 júliusának végén feleségével, Constanzével (1762 – 1842) Salzburgba utaznak, hogy Mozart apját, Leopoldot (1719 – 1787) kiengeszteljék, aki rossz szemmel nézte előző évben kötött házasságukat. Bővebben…