Columbus címkéhez tartozó bejegyzések

A manszanilyafa és kigőzölgései

The poisonous manchineel was observed, a drop of whose milky juice will burn the flesh like vitriol.

Ballou (1820 – 1895): Due South or Cuba Past and Present[1]

Megfigyelték a mérgező manszanilyafát, mely tejszerű nedvének egyetlen cseppje is vitriolként égeti a bőrt.

Egyenest Délnek, avagy Kuba egykor és ma

1 manchineel

manszanilyafa

Második útján Columbus (1451 – 1506) felpanaszolta a karibi térségben, hogy számos veszélyes gyümölcsre bukkantak, melyeket emberei meggondolatlanul megkóstoltak, de alig ért nyelvük a gyümölcshöz, szájuk, arcuk megduzzadt tőle, belázasodtak és fájdalmakra panaszkodtak. A leírásban felismerik a manszanilyafa, angol nevén manchineel almához hasonló gyümölcsét, a „halálalmát”.[2]

2 kutyatej

kutyatej

A kutyatej egy hashajtó hatású fajának ógörög εὐφόρβιον, euforbion nevét II. Juba (Kr.e. 52? – Kr.u. 23) numídiai király adta Kr.u. 12-ben a növénynek orvosáról, Euforbosról azok után, hogy hírét vette, Augustus császár (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) szobrot emelt saját életmentő orvosának, Antonios Musasnak, Euforbos fivérének. Linné (1707 – 1778) az egész nemzetséget Euforbosról nevezte el Euphorbiának.[3] A kutyatejfélék családjába (Euphorbiaceae) tartozik a manszanilyafa is. Éppen a kutyatejszerű nedve révén mérgező minden porcikája. Elégetni sem célszerű, füstje ugyanis vakságot okoz. Talajtartó ereje folytán nagyarányú irtása súlyos eróziókhoz vezet. Így ahol tudják, kihelyezett figyelmeztető táblákkal veszik fel a harcot ereje ellen.[4] Élőhelye a Mexikói-öböl partvidéke és a karibi térség.[5]

Annál meglepőbb, hogy Meyerbeer (1791 – 1864) 1865-ben bemutatott posztumusz operájában, Az afrikai nőben a címszereplő, Selica Afrikában fekszik alá öngyilkossági szándékkal a manszanilyafa ártó kigőzölgéseinek:

Neluco (con terrore.) Ah! non ve n’appressate!
Là, se vene sovvien si stende la grand ombra,
Del ner’ mancenillier, dell’ albero mortal.
Selica Io lo so.
Neluco Sciagura all’ imprudente
Che respira quei fior. Dall’ odor fatal
Per poco egli si crede in ciel rapito,
Quel estasi così menzognera e fatal
Lo conduce pian pian dal delirio al morir![6]

Eugène Scribe (1791 – 1861)

Neluco, rabszolga (elborzadva): Hah! Meg ne közelítsd!
Amott veti roppant árnyát
A lehajló manszanilya, a halálos fa.
Selica: Tudom én.
Neluco: Jaj az óvatlannak,
Ki virágát szagolja. Végzetes illata
Elébb, hinnéd, a mennybe emel,
De a csábos és gyilkos kéj
A mámort lassan halálba fordítja!

3 Africaine_1865_-_setting

Meyerbeer: Az afrikai nő – zárójelenet a manszanilyafa alatt az 1865-ös ősbemutatón

(A valóságban a hatás tudományos kipróbálója kénytelen eltekinteni a mámoros bevezetőtől.)
A manszanilyafa tudományos nevét is Linné adta: Hippomane mancinella. A fajnév első látásra is világos, a nemnév (talán) egy kis magyarázatra szorul. Theofrastos (Kr.e. 371? – 287), a nagy görög botanikus egy növénynek a χιππομάνης, hippomanes nevet adta azok után, hogy észrevette, az azt lelegelő ló különösen viselkedik. A szó a „ló” és az „őrület” („mánia”!) szavakból áll össze. Linné természetesen tudta, hogy ennek a növénynek és a manszanilyafának nincs köze egymáshoz, de ezzel is utalt a fa rémítő sajátosságaira.[7] Magának a „manszanilya” szónak az eredete azonban sokkal kalandosabb. Bővebben…

Pezsgő vízi élet

Sokat zsibbasztottam már nyájas olvasóimat, és régi ígéretemhez hűen a sorozatot most le is kerekítem a zsibbasztó halak működéséről szóló rövid beszámolóval.

1 del_amerikai_keshal

Dél-amerikai késhal

Bővebben…

Narancs

1 Douglas Flynt - orange slices

Flynt (sz. 1978): Narancsszeletek

Esturmi, frere, jo vei paens venant ;
Lé lur chevals par sunt si coranz,
Pur quinze liwes tuz jurz aler brochanz,
Pur plus cure ja ne lur batera flanc.

Esturmi bátyám, látom a pogányt jőni,
Lovaik annyira sebesek,
Hajthatják őket tizenöt mérföldet,
Lágyékuk még csak meg sem remeg.

Vilmos-ének

2 city-of-orange

Bővebben…

És mégsem lapos a Föld

 

Aztán kilépett át egy szirtüregre,
     és engemet leültetett a szélén,
     s gonddal ő is mellém ereszkedett le.
 Szemem most felvetettem, szinte félvén
     látni, mint láttam Lucifert viszont, –
     s láttam – lábával éghez evickélvén!
 Hogy bámulást éreztem, és iszonyt,
     gondolja, ki tudatlan most se tudja,
     mily pontot hágtam át, és mily viszonyt.

Dante  (1265? – 1321): Isteni színjáték, Harmincnegyedik ének (A Föld középpontja)

1 Fold

Nézzük csak… Dante a Föld gömb alakjában hitt? a XIII-XIV. század fordulóján? És hol marad Kolumbusz Kristóf (1451? – 1506) hősies harca a Salamancai Egyetem geográfus professzoraival? Bővebben…