Boccherini címkéhez tartozó bejegyzések

A tóbiáshal és Schrödinger Schopenhauere

Istennek köszönjük, hogy miénk volt
és az maradt, mert aki szeretettel szívünkben él,
nem hal meg, csak távol van.[1]

Nehezen meghatározható, hogy a katolikus és ortodox Ószövetség részét képező, de a zsidó és protestáns szent hagyományban nem szereplő Tóbiás könyve mikor íródott. Annyit tekintenek biztosnak, hogy valamikor Kr.e. 200 és Kr.e. 50 között. A 397-es Karthágói Zsinat a kánonba helyezte[2], és a doctor gratiae (a kegyelem doktora), Szent Ágoston (354 – 430) műve, A keresztény tanításról II. kötete 8. fejezetének 13. szakasza is a Szentírás részének tekinti.[3] A kegyes, „utaztató” történet főszereplője, a jámbor Tóbiás mindent elkövet látását elvesztett idős atyja, Tobit sorsának jobbra fordításáért. Hosszú útján maga Rafael arkangyal segíti. Különösen „zamatos” epizódot olvashatunk Tóbiás és Rafael nem rövid kalandjáról a Tigris partjainál, melynek azonban egyetlen betűjét sem lenne célszerű kihagynunk. Bővebben…

Reklámok

A Varázsfuvola folytatásai

1 Labirintus

A német tündérmesék hosszú időn át tartó népszerűsége semmiképpen sem Mozart (1756 – 1791) életének utolsó évében komponált Varázsfuvolájával (K620) vette kezdetét: addigra a librettista, Emanuel Schikaneder (1751 – 1812) már bőven válogathatott források közül.

Csak a két legfontosabbat megemlítve, írójuk a ma 206 éve meghalt Wieland (1733 – 1813) és veje, August Jacob Liebeskind (1758 – 1793) evangélikus lelkész.

2 Dschinnistan

gonosz keleti főpap – illusztráció a Dzsinnisztánból

Az 1789-re befejezett Dschinnistan (Dzsinnisztán) egyik főszereplője egy Sarastrót megelőző, igaz, kissé gonosz főpap. Az 1786-ban kiadott Lulu, oder die Zauberflöte (Lulu, avagy a varázsfuvola) címében szereplő hős Horászán fővárosából, Mehruból származik.[1] A történet egybecseng Schikaneder szövegkönyvével, de egy nagy csavarral. Amit ma a dramaturgia ravasz fordulatának érzünk, vagyis hogy sokáig úgy gondoljuk (öt-hat évesen, amikor először látjuk az operát), az Éj Királynője a pozitív főhős, a gyermekrabló Sarastro a negatív, amíg ennek ellenkezőjére fény nem derül, valójában lehet a sietség szülötte. Liebeskind eredeti darabjában semmi efféle dramaturgiai fordulat nincs[2], de Schikaneder szabadkőműves céljainak jobban megfelelt a Gonosz Nő és a Nemes Férfi alakjának didaktikus szembeállítása. Ilyenképpen aztán oldotta Liebeskind tartós ellenszenvét rivális vallások papjai iránt. A „mesés Kelet” toposza nagyon is beleillett a szabadkőműves ideológiába; ennek lehetett szerepe az ezen alapuló mesék hirtelen elterjedésében.   Bővebben…