Aulus Cornelius Celsus címkéhez tartozó bejegyzések

Akhilles és az aszpirin

Menalcás
Sarjura jó az eső, a gidáknak a fák csemetéje,
Ellős juhnak a fűz hajlós galya, nékem Amyntás.

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): III. ekloga
Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[1]

A fűzfafélék családjába tartozó fűz nemzetség latin és egyben tudományos neve Salix. Ez utóbbit Linné (1707 – 1778) adta a nemzetségnek.[2] (A salix szó valamely szubsztrátnyelvből ment át a latinba, nem indoeurópai leszármazott.[3]) Nagyon rég óta tudja az ember, hogy levelében, kérgében gyógyerő van: a fa egy alkoholos glükozidot, szalicint termel, mely szervezetünkben szalicilsavvá alakul át.[4] Johann Andreas Buchner (1783 – 1852) 1828-ban vonta ki fűzfából a szalicin keserű, sárga kristályait (az értelemszerű elnevezés is tőle származik).

fűzből kivont szalicin

Bővebben…

Reklámok

A gyilkos zászpa

1 zászpa

fehér zászpa

76. Az Udvari króniká-ban a következő részletek olvashatók betegségéről: Daisziosz* hónap tizennyolcadik napján a fürdőszobában aludt, mert lázas volt. Másnap fürdő után hálószobájába ment, és a napot Médiosz társaságában kockajátékkal töltötte, majd este megfürdött, áldozott az isteneknek, egy keveset evett, és egész éjszaka lázas volt… Huszonnegyedikén magas láza volt, és úgy kellett odavinni az oltárhoz, hogy áldozzon; ekkor a legmagasabb beosztású vezéreknek megparancsolta, hogy tartózkodjanak a királyi udvarban…

77. … Mérgezésre közvetlenül a halála után nem gondolt senki, de öt évvel később, állítólag besúgás alapján, Olümpiasz többeket kivégeztetett, és a már régebben meghalt Iolasz hamvait kiszóratta sírjából, mintha ő adta volna be a királynak a mérget. Némelyek azt állítják, hogy a gaztett elkövetését Arisztotelész sugalmazta Antipatrosznak, és általában azt mondják, hogy a méreg tőle származott; valami Hagnothemiszre hivatkoznak, aki ezt állítólag Antigonosz királytól hallotta; a méreg jéghideg víz volt egy Nónakrisz közelében levő sziklás hegyből, amelyet könnyű harmat alakjában fogtak fel, és egy szamár patájában tartottak; semmi más edénybe nem lehetett ugyanis eltenni, mert mindent szétrágott, annyira savas és hideg volt. De legtöbben az egész mérgezést koholmánynak tartják, és erre azt a nem csekély bizonyítékot hozzák fel, hogy a hadvezérek közt támadt civódás miatt a holttest néhány napig megfelelő ellátás nélkül hevert egy fülledt levegőjű, nedves helyen, mégsem látszott rajta a feloszlás semmi jele, tiszta és friss maradt…

*) itt júniusnak feleltethetjük meg

Plutarkhos (46? – 127?): Párhuzamos életrajzokNagy Sándor
Máthé Elek (1895 – 1968) fordítása[1]

A Párhuzamos életrajzokban Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) – nem véletlenül – Julius Caesarral (Kr.e. 100 – 44) szerepel együtt. Plutarkhos idejében már nyilvánvaló volt a két ember történelemformáló hatásának párhuzama, ha ez természetükre nézve nem is állapítható meg maradéktalanul. A szokatlanul hosszú idézet első szakaszával, melynek mintegy felét el is hagytam, azt céloztam bemutatni, Nagy Sándor utolsó napjait nagy részletességgel feljegyezték ugyan, mégis viszonylag keveset sikerül megtudnunk betegsége lefolyásáról. Udvari krónikák írása elterjedt szokás volt, ezek eredetijei rendszerint mára nem maradtak fenn. Nagy Sándor udvari krónikáit Εφημερίδες-nek (Efemerides) nevezik[2], mely a görög ἐφημερίς, efemeris többes száma. Értelme szerint „napló”, „napról napra”; a görög szó az ἐπ(ί), ep(i), „-ért”, „-ra” és az‎ ἡμέρα, emera, „nap” egyesítése.[3] Valamivel később Arrianos (86? – 160?) a Nagy Sándor felvonulásában hasonlóan írja le az eseményeket, és ő is kortárs forrásra, Aristobulosra († Kr.e. 301?) hivatkozik. Egyúttal azt is megtudjuk, Nagy Sándor korábban is hajlamos volt a magas lázra.[4] Úgy tűnik, Nagy Sándor halálakor senki sem gyanakodott mérgezésre, de ez a motívum a halála után öt évvel, láthatólag belpolitikai okokból, felmerült. A későbbi történetírók azonban átlátnak a szitán, és képzelgésnek minősítik a gyilkosságról szóló mendemondákat. Valóban nehéz is hitelt adni a Nagy Sándornak szamárpatában felkínált erős savról, melyet ő nyugodtan lenyel anélkül, hogy ezt az ott állók életükkel meg ne fizetnék. Bővebben…