X. (Bölcs) Alfonz cselekedetei és mondása

Nem görcsös „átkapcsolási” igyekezet vezérel, amikor tegnapi zenei témánkat összehozom a mi figyelmünket eddig is többször felkeltő X. (Bölcs) Alfonz (1221 – 1284) udvarában 1250 és 80 között összeállított, négyszáznál is több galiciai éneket vagy hangszeres darabot tartalmazó Cantigas de Santa Maria (Mária-énekek) című, jórészt a galiciai „főváros”, Compostela zarándokainak Mária-élményeit feldolgozó gyűjteményével, ami a király kétségkívül legnagyobb művészeti hozzájárulása az egyetemes európai zenekultúrához saját gazdag életművén belül is.[1] Wagner (1813 – 1883) a gyűjteményt nem ismerte, a hangulati rokonság mégis szívhez szóló:

Akik a „Bölcs” epitheton helyett a „Tanultat” javasolják[2], nyilvánvalóan nem a nagy király bölcsességét vitatják el. A spanyol Sabio kétségkívül „bölcset” jelent – ma; másik jelentése azonban valóban „tanult”, és a nyelvfejlődés szívesebben mozdul a „tanult”-ból a „bölcs” felé, mint fordítva.  Bővebben…

Reklámok

Izolda anyja és a tudós nők

liebe ist ein alsô saelic dinc,
ein alsô saeleclîch gerinc,
daz nieman âne ir lere
noch tugende hât noch ere.

Gottfried von Strassburg († 1215?):
Tristan und Isolt (1210?)[1]

Oly boldogság a szerelem,
Oly áldásos igyekezet,
Soha senki el nem ér
Nélküle becsületet és erényt.

Trisztán és Izolda

Gottfried von Strassburg életbölcsességekkel gazdagon díszített, nagyszabású szerelmi és hőskölteményének ősforrásait vannak, akik perzsa földön kutatják, de a keltisztikusok pozíciói erősebbek. Szerintük a kelta világ nyugati peremén, vagy Walesben, vagy a cselekmény valamely főbb helyszínén (Írországban vagy Cornwallban) keresendő a történet magva.

Cornwall

Mindenesetre valószínű, hogy a költő ismerte a XII. században alkotó normann Thomas d’Angleterre anglo-normann nyelven 1170-75 között írt Tristranját[2], mely Európa-szerte nagy hatást gyakorolt[3]. Műve nem maradt fenn egészben, de a tragikus befejezés a feldolgozások láncolatán át gondolatilag szinte változatlanul megy át Wagner (1813 – 1883) 1859-re befejezett Trisztán és Izoldában (WWV90) Izolda szerelmi halálába:

”Amis Tristran, quant mort vus vei,
Par raisun vivre puis ne dei.
Mort estes pur la meie amur,
e jo muer, amis, de tendrur,
Quant jo a tens ne poi venir
Pur vos e vostre mal guarir.

Se jo i fuisse a tens venue,
Vie vos eüsse rendue,
E parlé dulcement a vos
De l’amour qui fud entre nos…”

„Hogy halva látlak, Trisztanom,
Nem élhetek tovább, tudom.
Megölt értem a szerelem,
Engem pedig a gyötrelem,
Hogy nem jöhettem hamarabb
Meggyógyítani bajodat;

Ha partot érhetek elébb,
Új életet öntök beléd;
És gyöngéden beszélhetek
Kettőnk szerelméről neked…”

Képes Júlia fordítása (2001)[4]

Trisztán, Izolda és a bájital az 1330 és 43 között készült Libro de buen amorban (A jó szerelem könyve)

A szintén normann Béroul (1160? – 1213?) Roman de Tristanja (Trisztán regéje) már minden bizonnyal erre a műre épít, de a feltehetően szintén ebből (is) táplálkozó Gottfried von Strassburg-féle gigantikus feldolgozás is óriási népszerűségre tett szert. Forrásai sokfélék, hiszen vannak, akik a költemény utópikus vallásosságába még a látomásairól híres Bingeni Szent Hildegárd apátnő (1098 – 1179) írásait is beleérzik.[5] Őrzőhelyéről, a Müncheni Állami Könyvtárról Müncheni kódexnek is nevezett, az 1250 körül Strasbourgban írt példány a ma ismert legősibb fennmaradt változat, immár Ulrich von Türheim (1195? – 1250?) befejezésével. [6] Ezen az ősváltozaton alapulnak azok a kiadások, amelyekből Wagner is merített.[7]
Judith Ann Peraino Gottfried von Strassburg művében maszkulin vonásokra figyel fel[8]; kétségtelen, hogy művében Trisztán hősiessége sokkal központibb szerephez jut Izolda csodálatos gyógyító képességeinél, sárkányt is öl, szemben Wagner művével, melyben vitathatatlan Izolda elsődlegessége: mindvégig ő az aktív, a küzdő, harcoló fél, és Trisztán csak a III. felvonásban jut hosszan kibontakozó szerephez, de haldoklása közben. Az I. felvonásban is csak legénysége és fegyverhordozója, Kurwenal védi a bájital vétele előtt is révült hős érdekeit.  Bővebben…

A bolygó hollandi – szélviharjegyzet

Kriehuber (1800 – 1876): Carl Eduard von Holtei (1798 – 1880) 1856-ban

Wagner (1813 – 1883) 1837-ben érkezett Rigába. Az ott működő Német Színház ugyan szűkös lett volna egy ambiciózus, nagy formátumú művész számára, ám szerencséjére Wagner ekkor még nem volt az. Éppen ebbe vetette bizalmát a színigazgató, Carl Eduard von Holtei. Különösen színes egyéniség volt, szakmai művek sokaságán túlmenően a krimiirodalom hőskora is köszönhet neki egy történelmi regényt Ein Mord in Riga (Gyilkosság Rigában) címmel 1855-ben[1]. Wagner magánélete azonban túlságosan is viharosnak bizonyult. Bővebben…

X. Károly végnapjai, előzményekkel

XV. Lajos alatt füzértánc; a köztársaság alatt a nép; a császárságban ágyúk; a restauráció idején angolok, poroszok, kozákok; X. Károly alatt jezsuiták és szenteltvízhintő; 1830. júliusában utcakövek.

A Glaneuse (Tallózó) definíciója a politikáról a júliusi forradalom első évfordulóján[1]

Amikor Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord (1754 – 1838) – ha ő volt az egyáltalán – a Bourbon-restaurációt elnézve kifakadt: semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek![2], igazságtalan volt: a Napóleon (1769 – 1821) első, majd a száznapos visszatértét lezáró, végérvényes bukását is követő Bourbon-restauráció egyetlen figurájáról, X. Károlyról mondható el ez a szigorú verdikt. Bővebben…

Jegeltnyakú pompály és egyéb nyelvgyötrők

Tegnapi kisebb körültekintésünkben szerepet kapott a porvafélék családjába tartozó szalonnaporva. Mindenekelőtt ennek neve eredetét tisztázzuk, aztán nyelvújítóink vadcsapásaira merészkedünk.  Bővebben…

Gombászó farontók

Csodálatos, hogy egy ilyen nyomorult féreg hogyan tud sok ezer tallérra rúgó kárt okozni! 

Linné (1707 – 1778) a göteborgi hajógyárban tett látogatásának tapasztalatairól[1]

hajófúróbogár

A nagy rendszerező itt az általa tüzetesen vizsgált hajófúróbogárról emlékezik meg. A farontóbogár-félék családjának ez a nagy sikerű egyede nem az elkészült hajót támadja meg, hanem a gyártásához használt már hántolt vagy még álló tölgyet. A trópusokon a fákat gyakran óriási, 4 centimétert is elérő bogarak rontják, mint amilyen például ugyanebben a családban a szintén Linné által leírt Atractocerus brevicornis. A beszédes nemzetségnév előtagja, az άτρακτος, atraktos „orsót”, „nyilat” jelent, a -cerus végződés a taxonómiában „-szarvú” (a görög κέρας, keras, „szarv” szóból)[2]. De a fajnév végződése ugyanígy „-szarvú” (csak mint főnév), úgyhogy egybeolvasva: „orsószarvú rövidszarvú”.

Az ember életét a farontóbogarak ősi időktől keserítik. Amikor id. Plinius (23 – 79) a fák általa ismert számos betegségét írja le A természet históriája XVII. könyve 37. fejezetében, közülük a „férgesedést” Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) az ormányosbogár-félék családjába tartozó betűzőszú kártételének tudja be[3] (a bogár régi szép magyar neve „fenyőhernyó[4], bár itt talán a lárvára gondoltak).

betűzőszú és műve

Fontos azonban megkülönböztessük az élő és a halódó vagy holtfákba belekötő linnéi „nyomorultakat”, ha mint világosan látjuk is a hajófúróbogár példáján, egyes esetekben nehéz lenne határt vonni. Az utóbbiak az élet természetes körforgásában döntően „hasznos” szerepet játszanak[5], ha nem igazságtalan az emberközpontú szemlélet ilyen összetett élettani folyamatok említésekor. Polifiletikus, azaz genetikailag inhomogén csoportjukat „szaproxilofágnak” nevezik (a görög σαπρός, sapros, „rothadt” előtaggal – noha elemi iskolás tananyag a rothadás és korhadás világos elkülönítése –  , majd a már jól ismert folytatással egybeolvasva: „rothadt fák[6] evője”). Magyarországot ha el nem is kerülik, nálunk észrevehetően ritkábban bukkannak fel, mint környékünkön.[7]
De ha a rovar képtelen a cellulóz megemésztésére, akkor miért alakít ki galériákat az utódnemzedék számára a fák szijácsaiban és gesztjeiben? Oda táplálni a lárvákat nyilván nem térhet vissza.

a fatörzs régiói

Előbb ismerkedjünk meg a szépirodalom állásfoglalásával, mely meglehetősen pontos képet ad a történésekről a sötétben:  Bővebben…

Bagira ugrani készül

 ”…—I have it!” said Bagheera, leaping up.

Kipling (1865 – 1936): The Jungle Book (1894). Mowgli’s brothers[1]

– megvan! – szólt Bagira felugorva.

A dsungel könyve. Maugli testvérei. Mikes Lajos (1872 – 1930) fordítása (1923)

George Williams Peckham (1845 – 1914) és Elizabeth Maria Gifford Peckham (1854 – 1940)

A dzsungel könyve 1894-ben jelent meg, és akkora hatást tett a kor jeles arachnológus házaspárja, George Williams Peckham és Elizabeth Maria Gifford Peckham rá két évre már négy póknemzetségnek adott nevet az ugrópókok családjában a mű szereplőire alapozva, formai-jellembeli hasonlóságra a legkisebb tekintet nélkül:

póknemzetségek: Akela, Bagheera, Messua, Nagaina

A mára 25 fajra zsugorodott „dzsungel”-csoport[2] egyetlen képviselőjére irányítjuk a figyelmünket, melynek fajneve éppen az ihlető mű írója, Kipling nevéből ered: a Bagheera kiplingire. Ez a különösen ravasz faj ugyanis javarészt elállt a ragadozástól. Belenyúlt egy bámulatra méltó együttélésbe, méghozzá a jelek szerint átütő sikerrel.  Bővebben…

Hűvös, forrás és szégyen

A szlovákság kulturális szerepével, súlyával a Pilisben már foglalkoztunk. A szlovák többségű Pilisszentkereszt lakója, Szabóné Marlok Júlia 2012-ben írt, 2013-ban megvédett doktori értekezése[1] (A pilisi szlovák falvak nyelvi sajátosságai) elsődleges forrásunk egyes pilisi földrajzi nevek megértéséhez és eredetvizsgálatához.
Például a minapi pilisi utamat követően, melyben a Piliscsév melletti vadregényes Studenkát érintettem, N. barátom felvetette, hogy ez a „hideg” szóval állhat összefüggésben, akárcsak a Studená dolina, „Hideg-völgy” összetételben.

Magas-Tátra: Kis-Tarpataki-völgy (Malá Studená dolina), Nagy-Tarpataki-völgy (Veľká Studená dolina)

Bővebben…

Repcsény és repkény

A’ mi illeti a Hedera Poeticát, készen vagyon annak neve a’ Székelyeknél, kik igaz Magyar nyelvel szoktunk születtetni. Repkény-fa nálunk az ő neve, úgy tetszik, az egyéb fákra való fel-folyásától avagy repülésétől. Nem tudtam ezt a’ Nevet (sem) akkor, mikor Téli Bokréta nevű Botanica Prédikációmat (mellyből egynek útat igyekezem keresni az Úrhoz való juttatására) kinyomtatták: sem mikor Főtiszt. Mólnár János Apátur ösztönös kérésére dolgoztam a Botanica Nomenclaturát. melyet az az Ur a’ Magyar Könyv-Házban ki-adott.

középajtai és árkosi Benkő Jósef (1740 – 1814) levele Kazinczyhoz (1759 – 1831) 1784-ben[1]

repce

A káposztafélék családjába tartozó repce és a zellerfélék családjába tartozó répa megnevezéseinek közös eredetét már vizsgáltuk. Szikszai-Fabricius Balázs (1530? – 1576) a Nomenclaturában 1590-ben már „repczin” névvel emlegeti a káposztafélék családjába tartozó repcsényt, melyen ma egy egész nemet értünk. Vörös Éva érdekes okfejtése a szó eredetéről az analogikus fejlődés elvén nyugszik. Ezek szerint a szintén káposztaféle repce szava volt az eredete, és belejátszhatott a német Rübe, „répa” és az ebből fejlődő Rübsen, „repce” (bár láthatóan itt a „repce” volt a későbbi szó). Ezek a szavak szépségükben azonban nem vetekedhetnek a repcsény tájszólási „repcsont” alakjával.[2] Ezt a rövid bevezetést leginkább azért tartottam szükségesnek, hogy mintegy „tiltakozzak” a szóhasználatban elő-előforduló „repcsény”-„repkény” keveredés ellen.

magyar repcsény

Bővebben…

Középnyugat-Pilis

Studenka

Studenka

Mai utunk, mint az alábbi térképvázlatból is kiderül, turisztikai izgalmakkal nem szolgál, de bővelkedik természeti szépségekben.

málna-gyöngyházlepke (feltehetően magas zsomboron)

málna-gyöngyházlepke (feltehetően magas zsomboron)

3pont2

Straß, strassz és Strasbourg

mimikri az ásványvilágban: álgyémánt

Forrásunk szerint a szó szerinti fordításban „rajnai kőnek” mondható francia caillou du Rhin, angolul Rhinestone onnan nyerte nevét, hogy a Rajna menti Strasbourgban fedezték fel az ólomüveget, majd csiszolták azzal a céllal, hogy a köznép számára elérhetetlen gyémántot valamilyen hasonló csillogású ékszerrel helyettesítsék, mégpedig a XVII. század végén.[1] Ezúttal azonban nem árt kis kétellyel fogadjuk a történteknek ezt az ismertetését.  Bővebben…

Nyugat-Pilis: Kis-Strázsa-hegy

Kis-Strázsa-hegy

Kis-Strázsa-hegy

Potlovácz után ismét ősi katonai terepre vitt utam, bár a kivonulás után felszabadult, és az elzártság hosszú évtizedei alatt megmenekült vadvirágokra azóta is figyelnek. Már 1595-ben, Esztergom (sikeres) felszabadítása érdekében tett felvonulásához, Mansfeld Károly gróf, tábornok (1543 – 1595) erős strázsát helyezett ide, a Pilis legnyugatibb pontján álló Strázsa-hegyekre.[1] Könnyű, virágzás idején lebilincselő kirándulókörutat tehetünk rajta.
3pont2


[1] Mansfeld Károly gróf strázsája

Pomona szerelme és kártevője: a harkály

A latin picus, „harkály” szót az azonos értelmet (is) viselő indoeurópai (s)peik- gyökig sikerül visszavezetni[1], de reményeink megcsalnak bennünket, ha abban bízunk, hogy az angol megfelelő, a woodpecker is ide vezetne[2]: a pecker a picker, „szedegető” egy módosulata, annak viszont, még csábítóbb megjelenése dacára, se a latin, se az indoeurópai őshöz nincs köze[3]. A másik értelme az indoeurópai gyöknek a „szarka”, amelyből azonban az ilyen értelmű latin pica szó származik.[4] Nem hiába hívja fel a két latin szó közti különbségre a figyelmet az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) Etimológiái XII. könyve VII. fejezetének 47. szakaszában.
Talán mondanunk sem kell, hogy a mondavilágba vesző kultúrtörténet hallani sem akar efféle szőrszálhasogatásokról, és erőteljes izomzattal ugrik a történelemmel elegyes mese területére. (Tényleg csak a képzavar kedvéért fejeztem így ki magam.) Maga Sevillai Szent Izidor, amellett, hogy pókerarccal beszámol a harkály csudatételéről: az általa lakott fába vert szög nem marad ott sokáig, mert természetfeletti erők kimozdítják helyéből (ma ezeket az erőket „fizika” néven foglaljuk egybe, érintőlegesen utalva a harkály ütései keltette rezonanciákra), és amely erővel a szarka nem bír, Kronos ~ Saturnus fiát, Picust teszi meg névadónak, aki a madárnak jóslásokhoz vette hasznát. [5] Mindenekelőtt nézzük meg közelebbről ezt a fiúgyermeket.  Bővebben…

Dögevő méhek

A genfi entomológus, Louis Jurine (1751 – 1819) 1807-ben kiadott Nouvelle Méthode de Classer les Hyménoptères et les Diptères. Avec figures (A hártyásszárnyúak és kétszárnyúak osztályozásának új módszere, ábrákkal) című művében, melyet idősebb lánya, Christine Jurine (1776 – 1812) illusztrált[1], egy helyen ezt olvassuk:

La seconde renferme les espèces qui constituent mon genre trigona, lesquelles ont une organisation si différente de celle des abeilles, qu’il me semble impossible de pouvoir sans confusion les réunir sous la même bannière générique.

A második azokat a fajokat foglalja magába, melyek az én Trigona nemzetségemet alkotják, melyek szervezete olyan mértékben különbözik a méhekétől, hogy előttem lehetetlennek tűnik fel zavar nélkül ezeket egyetlen nem zászlaja alá vonni.

Ma már a méhfélék családja alá soroljuk az árvaméhek nemzetségcsoportjába tartozó Trigonákat. Az árvaméhek szomorú hangulatú jelzője arra utal, sőt, néha így is nevezik ezt a csoportot, hogy fullánktalanok.

És bár Jurine magyarázata a mai tudományos leírásoknál szubjektívebb hangú, követi azt a tartózkodó hagyományt, hogy nem indokolja elnevezését.[2] A nemzetség azért viseli az ógörög τρίγωνος, trigonos, „háromszögletű” szóra visszavezető újlatin nevét, mert szeme alatt (a rovartani szóhasználatban az „alsó parokuláris régióban”) kiterjedt háromszögű alakzat rajzolódik ki[3].

Ha esetleges nyájas olvasónk él a gyanúperrel, hogy nem ezért hozzuk szóba a nemzetséget, akkor jó nyomon van.  Bővebben…

Realgár: férfias gyógy- és pusztító erő

Károly a levélre mutatott. Homais elolvasta. Tehát arzenikumot vett be.

– Nos – folytatta a gyógyszerész – akkor hát meg kellene ejteni a vegyelemzést.

Mert tudta, hogy a mérgezések eseteiben vegyelemzést szoktak csinálni.

Flaubert (1821 – 1880): Bovaryné (1857), III / VIII
Ambrus Zoltán (1861 – 1932) fordítása (1907)[1]

A „mérgek királya”, a „királyok mérge”, hogy ebben a lakrimális témában az évszázadok frivol hangján szólaljunk meg, az arzén, népszerűségét nemcsak megbonthatatlanságának, színtelenségének, ízetlenségének és szagtalanságának köszönheti[2], hanem annak is, hogy hajlamos felszaporodni a szervezetben, és így, ételmérgezéshez külsőleg amúgy is hasonló végzetes hatását az előkóstolók azonnali, figyelemfelhívó halála nélkül, apró adagokban adagolva is kifejtheti. Kiváltképp oxidja, a fehér arzén, az arzén-trioxid, As2O3. Egytized gramm már halálhoz vezethet. Kultúrtörténete e minőségében impozáns. Ugyanakkor megfelelő körülmények között vannak, akik egyre emelkedő adagokkal magukat hozzászoktatják jelenlétéhez, mert hitük szerint az arzén megerősíti szervezetüket. Svájci hegylakók heti egy vajas kenyérrel szeretik fogyasztani ebből a célból. Végül már a gyengék halálos adagjának tripláját is elviselik.[3] Az arzén a sejtek anyagcseréjét kezdi ki. Nagy adagban a gyors halált hányás, vérnyomásesés, kóma előzi meg[4], lassú, például szennyezett ivóvízen át történt mérgezések sűrűn vezetnek rákhoz, szív- és keringési károsodásokhoz[5].
Mindamellett a svájci pásztorok szokása nem puszta hiedelmen alapul.

1800-ban lólepra ellenszeréül javasolják az arzénes tapaszt:

Végy realgárt, más néven arzént és disznó jól kiklopfolt szalonnáját; olajjal dolgozd egybe enyhe lángon; majd, miután a ló fejét egyenesen a tűzhely fölé vontad, kend be az érintett helyet tollal, két óra hosszáig áztatásnak kitéve azt; majd főzz ki bojtorjángyökeret vizeletben, és azzal mosd le a kenetet; majd bevégezvén adj a lónak húst a javából, hogy kitartásra buzdítsad és bátorítsad; és mindezt végezd el hat napig másnaponta.[6]

realgár

Ha ez nem is győz meg bennünket elsőre az arzén gyógyhatásáról, gondoljunk Paul Ehrlichre (1854 – 1915), aki azt vallotta, célzott arzénadagolással a legmakacsabb kórokozók ellen is felvehető a harc[7], és ebből kiindulva fejlesztette ki 1910-re a vérbaj ellen hatékonyan alkalmazott Salvarsanját. (Mint mondta, nincs ebben rendkívüli: hét év kudarcot egy pillanat szerencse követett.)[8] (Jól sejtjük: a gyógyszer neve a latin salvare, „megmenteni” és a német Arsenik, „arzén” összeolvasztásával: „megmentő arzén”.[9])
De azok után, hogy az arzén egy fontos ásványával, az auripigmenttel már megismerkedtünk, ma figyelmünket az arzénes tapasz receptjében imént olvasott másik fontos arzénásvány, a realgár felé fordítjuk.  Bővebben…