Schumann és különös fantáziája

Ha találomra kiválasztunk két zeneszerzőnagyságot a romantika korából, akkor dacára a nagy táborba rendeződéseknek, valószínűleg kegyetlenebbül dúló viszályt találni közöttük, mint Mozart (1756 – 1791) és Salieri (1750 – 1825) között. Ha Schumann (1810 – 1856) és Liszt (1811 – 1886) „nagy pörét” nézi közelebbről az utókor, az több tanulsággal szolgál a számára, mint a pletykalapok szintjén mozgó más perlekedések, különösen Joachim József (1831 – 1907) zamatos tálalásában.[1] Ezt nem is kerülöm ki végérvényesen, tervbe veszem a kielemzését egy későbbi alkalommal. E helyt elég annyi, hogy (szubjektív megítélésemben) a kölcsönös nagyrabecsülés is nagy volt közöttük: legjobb művüket egymásnak ajánlották. Ez Schumann esetében az 1836-ban komponált C-dúr fantázia (op.17), melyet revideált 1839-es publikációja előtt, amikor is Lisztnek ajánlotta.[2] Liszt az 1853-ra befejezett h-moll szonátával (S178) viszonozta a nagyszerű gesztust az 1854-es kiadással. Schumann akkor már az endenichi bolondokházában tengette életét, nem volt abban a helyzetben, hogy értékelhesse Liszt figyelmességét.[3]

Ezúttal, megengedem, féloldalasan, Schumann művét nézem kicsit közelebbről, azt is különös idézetei szemszögéből. A háromtételes fantázia[4] fő ihletforrása az volt, hogy 1836-ban szerelmének, Clara Wiecknek (1819 – 1896) apja, a teológusi-zeneszerzői képesítésű vállalkozó, Friedrich Wieck (1785 – 1873)[5], akinek sejtelme sem lehetett arról, hogy 1840-ben Schumann rokonává (apósává[6]) is válik, 1836-ban eltiltotta lányát a találkozástól Schumann-nal. Friedrich Wiecket mégsem lehet a „gonosz apa” archetípusának tekinteni. Clarát odaadással képezte, maga mint kitűnő zongoratanár 1830-tól Schumannt is tanította. Amikor 1837-ben megkérte Clara kezét, az apa azzal a finom tanáccsal utasította el, hogy próbáljon előbb valami tisztes megélhetést találni. De amikor Schumann nem tágított és eljegyezte a 18 éves Clarát, stílusa nemtelenné vált, fenyegetődzött, rágalmakkal illette őket, és amikor a kitűnő zongorista Clara fellépett valahol, röpiratokat osztogatott a szerelmespár ellen.[7] Az 1836-os elszakítás azonban igazi fájdalmat hozott a szerelmeseknek, egyben egy lebilincselő remekművet nekik is, másoknak is.
Rövid „romantikus” korszakában Beethoven (1770 – 1827) 1816 áprilisában alapozta meg a dalciklus műfaját A távoli kedveshez (op.98) címmel a brnói orvos, Jeitteles (1794 – 1858)[8] szövegére. A ciklus hatodik, utolsó dala így indul:

Nimm sie hin denn, diese Lieder,
Die ich dir, Geliebte, sang…[9]

Vedd hát e dalokat, kedves,
Miket neked énekeltem…

A továbbiak túlfűtöttségét a naplemente vörösével, a tó kékjével, a hegyek mögé besütő utolsó napsugarakkal Beethoven finoman tartózkodó stílusa elviselhetővé, sőt, szeretetre méltóvá teszi. (Hozzá kell tenni, hogy Jeitteles 1815-ben, a vers írásakor mindössze 21 éves volt.) A dal vége felé a ciklus nyitó taktusai ismétlődnek:

(Jeittelesben nem volt meg a német romantika eredendő finomsága, Beethovenben megvolt.) Schumann idézete a C-dúr fantázia első tételének kódájában pontos:

Különös módon egy másik ok is közrejátszott abban, hogy a messze lévő kedves motívumát Schumann éppen Beethoventől idézze. Itt van például a sokkal nemesebb Goethe (1749 – 1832)-versre komponált dal. Az 1795-ben írt verset Schubert (1797 – 1828) 1815-ben zenésítette meg (op.5 Nr.2 D162). 1821-ben kiadták, Schumann ismerhette.[10]

Nähe des Geliebten

Ich denke dein, wenn mir der Sonne Schimmer
Vom Meere strahlt

Ich bin bei dir, du seist auch noch so ferne,
Du bist mir nah!

A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.

Szabó Lőrinc (1900 – 1957)  fordítása[11] (1932)

Nem kétséges, a cím nem a kedves messzeségét, hanem közelségét említi, de ez a közelség lelki.

A további ok a választásra az, hogy Beethoven 75. születésnapjára Bonnba emlékművet terveztek, és a mű nem titkolt célja az is volt, hogy előadásával is segítsék a pénzgyűjtést. Felvethető, hogy hol volt még a darab komponálása idején Beethoven 1845-ben esedékes évfordulója. A pénzgyűjtésre azonban Schumann már 1836-ban is gondolt. Ez egyértelműen kiderül Schumann az évben írt leveléből Friedrich Kistner (1797 – 1844) kiadóhoz. Közelebbről a mű megírásával a pénzgyűjtésben szorgoskodó Liszt mozgalmát igyekezett megtámogatni. A mű első változatának címe és alcíme is ez volt: Grande Sonata. Obolen auf Beethovens Denkmal, Nagy szonáta. Obulusok Beethoven emlékművéhez. A Liszttel addigra már összeveszett Clara Schumann a naplójának egy 1841. decemberi bejegyzésében azt írja, 16-án Liszt nyilvánosan is előadta a művet („borzalmas ízléssel”). Az emlékműhöz sikerült összegyűjteni a pénzt. A szervezők kijárták, hogy az eseményen az akkortájt „rajnai útján” levő Viktória királynő (1819 – 1901) is megjelenjen. A kérést személyesen támogatta IV. Frigyes Vilmos (1795 – 1861) porosz király. Az ünnepségtől lehangolódott királynő elkeseredett naplóbejegyzéséből kiderül, hogy a balkonjáról figyelve a leleplezést a zeneköltő-óriás hátsó felét láthatta. (Feltehető, hogy alkalmas pillanatban szemből is szerét ejtette megtekinteni.)[12]

Hähnel (1811 – 1891) szobráról készült metszet

Hähnel (1811 – 1891) szobráról készült metszet

A címlap belső oldalára Schumann a következő mottót illesztette:

Durch alle Töne tönet
Im bunten Erdentraume
Ein leiser Ton gezogen,
Für den, der heimlich lauschet.

A vers a „nagy” Schlegeltől, Karl Wilhelm Friedrichtől (1772 – 1829) származik[13], címe Die Gebüsche, A bokrok (1804?). A mottót szilenciumának 1948-tól 57-ig tartó időszakában Kálnoky László (1912 – 1985) így fordítja:

A tarka földi álom
hangjain vontatottan
zeng át egy messzi hangzat,
ha figyelünk titokban.[14]

Schubert 1819 januárjában egy harmóniailag derekasan szövevényes, hangulatfestő dalban zenésíti meg a teljes verset (D646). A mottó:

Az igazi meglepetés azonban a dal legelejének bevezető zongorapasszázsa:

Schumann C-dúr fantáziájának zárótétele elejével az összecsengés nyilvánvaló:

Akármekkora tisztelője volt Schumann Schubertnek, a feltűnő hasonlóság ezzel nem magyarázható. Schumann nem ismerhette Schubert dalát, mert azt 1885-ben adták ki.[15] A hasonlóság Richard Wigmore-nak is feltűnik 2015-ben, bár a magyarázattal nem próbálkozik meg.[16] Nicholas Marston, aki egész könyvet szentel Schumann C-dúr fantáziájának, ezzel szemben 1992-ben elviekben megengedi a feltételezést, hogy Schumann a kiadatlanság dacára is ismerhette a Schubert-dalt, de ezt a maga részéről valószínűtlennek tartja.[17] (Én is. Ha annyira értékeli, hogy egy alapvető fontosságú művében idéz belőle, akkor bizonyára el is indíttatja a kiadását.)
Boldogság lehet a C-dúr fantáziáról könyvet írni. Kár, hogy már megtették, mondom hübriszemben.


[1] https://josephjoachim.com/2014/09/26/a-very-agitated-evening/

[2] Shumnan, Liszt And The C Major Fantasiie, Op. 17…

[3] Liszt ajánlása

[4] https://imslp.org/wiki/Fantasie%2C_Op.17_(Schumann%2C_Robert)

[5] https://www.schumann-portal.de/friedrich-wieck-father.html

[6] Robert Schumann és Clara Wieck házasságkötése 1840-ben

[7] Friedrich Wieck nemtelen lépései

[8] Jeitteles

[9] https://www.oxfordlieder.co.uk/song/1054

[10] Schubert dalának kiadása

[11] Nähe des Geliebten

[12] Viktória Bonnban

[13] http://libres.uncg.edu/ir/uncg/f/Bencini_uncg_9020143.pdf

[14] A bokrok

[15] Schubert dala

[16] Schubert and The Develpment os Song Cycle

[17] Fantasie, Op. 17

 

One response to “Schumann és különös fantáziája

  1. Visszajelzés: A távoli Clarához | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s