Ahasvérusom, ó, aludj már

ESTHER

J’ose vous implorer, et pour ma propre vie,
Et pour les tristes jours d’un peuple infortuné
Qu’à périr avec moi vous avez condamné.

Racine (1639 – 1699): Esther (1689), III / 4[1]

ESZTER

Könyörgök, nagy király, ó engedd meg, hogy éljek!
Esdek boldogtalan, megkínzott népemért,
Melyet ítéleted halálos súlya ért!

Eszter, III / 4. Bencze László fordítása (1941)[2]

Eszter történetét már érintettük. A Purim („Sorsvetés”) nemcsak a perzsák halálos fenyegetésétől megszabadult zsidó nép örömünnepe ádár 14-én[3], hanem a kereszténységé is, mely óriási nyomot hagyott mindkét valláskör kultúrájában. Mint írtuk, a biblikus hagyomány a népirtásra készülő perzsa uralkodót, Ahasvérust Xerxesszel, azaz I. Khsajarsával (Kr.e. 519 – 465) azonosítja, bár halála megelőzi a más becslések szerint Kr.e. 450 körül történt eseményeket. És mivel az öröm és a csúfondárosság nem állnak olyan távol egymástól, mint szeretnénk, német földön, mint Komoróczy Géza kisebb dátumbeli pontatlanságokkal terhelt szócikkéből (Eszter könyve) megtudhatjuk, egy sajátos műfaj is kibontakozott Eszter eredetileg ugyancsak zord történetéből. Ennek legjelentősebb darabja Goethe (1710 – 1782) 1773-ban írt, majd 1778-ban átdolgozott Schönbartspielje, azaz trufája, a Jahrmarktsfest zu Plundersweilern (egy átdolgozását A mundérvásárhelyi búcsú címmel fordította le Bodolay Géza[4], noha a falu neve szó szerint „Szemétfalva” lenne).

A „trufa” az olasz truffa, „becsapás” szóból származik, ami a „tréfa” szavunk alapja is.[5] Nincs köze a gímgombafélék családjába tartozó szarvasgombához. Feltehetőleg a latin triumphus, „diadal” szóból ered[6], ellentétben a szarvasgomba francia szavával, a truffe-fel, mely a latin tuber, „cső” szóra megy vissza[7].

A darabban szerepel egy Marmotte („Mormota”) nevű fiúcska, aki idomított mormotájával és dalaival próbálja megkeresni szerény betevőjét:

MARMOTTE
Ich komme schon durch manche Land’
Avecque la marmotte,

Und immer ich was zu essen fand
Avecque la marmotte,

Avecque si, avecque la,
Avecque la marmotte…[8]

MARMOTTE
Sok szép országba’ laktam én
De enni mindig kaptam én
Avec que si, avec que la, avec que la marmotte.
Avec que si, avec que la, avec que la marmotte…[9]

Hankiss János (1893 – 1959) fordítása[10]

Beethoven (1770 – 1827) 1790 és 1792 között erre írta egyik leghíresebb dalát, a Marmotte-ot (op.52 Nr.7[11], egyes publikációkban Nr.9, ami képtelenség, hiszen nyolc dalból áll a sorozat).[12]

A magyar cím (A mormotás fiú dala) olykor furcsa alakot ölt: A tarisznyás fiú dala.[13] A címváltozat és vele a szöveg módosítása abból a félreértésből fakad, mint Bodnár Gábor rámutat, hogy a marmotte de voyage „útitáskát” (de semmiképpen sem „tarisznyát”) jelent. Ugyanakkor még a XIX. század végén sem ment ritkaságszámba, hogy szegénygyerekek mormotatáncoltatásból éltek, ahogy erről Goethe száz évvel korábban írt.[14] A témát számos festmény is megörökíti.[15] Fazekas Gergely helyesen mutat rá, hogy Hankiss Elemér (1928 – 2015) édesapjának feljebb idézett megszépítő átköltése (más „kapni” mint „találni”, és nincs szó „szép országokról” sem) éles ellentétben áll az eredeti szöveg mondandójával.[16] Bodnár Gábor felhívja a figyelmet, hogy Hankiss János más alkalommal is él az átköltés módszerével.[17]
Komoróczy Géza a szócikkben megemlíti, hogy a tiszavirág életű német műfajt Gotter (1746 – 1797) travesztiaciklusa zárja.[18]

A travesztia kifigurázás, karikatúra, és szóeredete jól leolvashatóan az olasz travestire, „átöltöztetni”.[19]

Ennek egyik darabjában, az Eszterben szerepel egy gitáros betét. Az V. felvonás 6. jelenetében az érezhetően kapatos nagyúr, Ahasvérus felszólítja Fatimát, énekeljen neki valami bölcsődalfélét, hogy el tudjon aludni. Fatima „affektálva” szabódik, hogy ő nem dajka, Ahasvérus bátorítja, így aztán egy komikusan mesterkélt dalocskával kötélnek áll:

Gyermekem, ó, aludj már,
Alszik a sok kismadár,
Pihen erdő és a rét
Erdőben az őzikék

Fésűs Éva (1926 – 2019) fordítása[20]

Bár stiláris alapon hihető, hogy valóban Fésűs Éva a fordító, mentségéül felhozom, hogy erre egyetlen bizonyítékom jjanosne közlése, mely ma már csak tárolt változatban fellelhető[21]:

A versszöveget Karády Katalin (1910 – 1990) felvétele alatt olvassuk, de ő más szöveggel énekli. A fordításban a „kis hercegem” – pontosabban: „fejedelmecském” – helyett „gyermekem” fekszik a bölcsőben, nyilván kényelmesebben, mint Ahasvérus, és a méhecskéket őzikék helyettesítik, de ez nem módosítja a mondanivalót, mint Hankiss János előbb látott ferdítése. Beethoven bizonyára csalódna, ha megtudná, ez a vers sokkal nagyobb karriert futott be a zeneirodalom pokolbéli bugyraiban, mint az ő dalhoz illő egyszerűségű, kedves és népszerű darabja a valódi zeneművek világában. Sokan, köztük professzionális művészek is, mint Botka Valéria (1928 – 2013), a művet Mozartnak (1756 – 1791) tulajdonítják. Szerencséjére már ő sem érte meg ezt a szégyent.

Mielőtt a kérdést közelebbről is megvizsgálnánk, Karády Katalin és a Magyar Rádió Gyermekkórusa után hallgassuk meg Sás Ildikó előadását is, mely, pestiesen szólva, „mindent visz”:

Nem vitás, hogy ha a Mozarttól teljesen idegen „cirfandlikat” magukban hallgatjuk, azokban van valami mozartos karakter. Ez azonban nem lágyítja meg szívünket.

Természetesen szkepszissel figyelem tulajdon gúnyolódásomat is. Ahhoz, hogy az ember minden más teremtményénél tökéletesebb hallása kialakuljon (amikor is nem azt tekintjük tökéletesnek, ha valaki egy kilométerről is meghallja Beethoven zenéjét, melynek hatására villámgyorsan és végzetesen lecsap a körötte döngő légyre), ritka kivételektől, például Mozarttól eltekintve, nem elég megszületnünk: a halántéklebeny hallásközpontjától az amygdala boldogságközpontjáig idegi pályát kell kiépítenünk vagy megerősítenünk. Botfülűek esetén ezek az agyi utak másfelé kanyarodnak. (De az ő amygdalájukhoz is eljuthatnak csatornák, csak máshonnan.) Egy-egy ilyen kiépítést leghelyesebb minél hamarabb elkezdeni, és ehhez a gyorsan, könnyen felfogható, mérsékelten adagolt giccs nyújthat valamekkora segítséget. A helyes adagot azonban életveszélyesen nehéz eltalálni, és sokakban ez a szint rögzül is. Nem tudnak kilépni csecsemőkorukból, és böhönc Ahasvérusként is beérik a könnyű, de sekélyes örömmel. Mások viszont érettebb, öt-hatéves fővel éppúgy émelyegnek a giccstől, mint becsületes borissza a sósborszeszes cukorkától.

Az Ország-Világ 1982. februárjában közli, hogy Szemjonov (1931 – 1993) A tavasz tizenhét pillanata (1970) folytatásán dolgozik Stirlitz újabb kalandjai címmel, melyben a nácik a sebesült, közülük valónak hitt Stirlitzet a patkányúton Dél-Amerikába viszik magukkal.

A hősön segít a híres bölcsődal, amint ezt megtudhatjuk a szintén az Ország-Világban 1987-ben kezdve folytatásokban megjelenő kalandregény kilencedik részéből:

Somos Ágnest (1936? – 2001) 1972-ben a bölcsődal egy édesbús történet megírására ihlette. A Magyar Ifjúságban megjelent, Altatódal című írásában egy kislány az ostrom alatt ezzel önt lelket a pincében reszketőkbe:

A D-dúr bölcsődal Köchel (1800 – 1877)-jegyzékszáma K350 (A284f/C8.48), ami már maga is tragédia dalban elbeszélve. Mutatja, hogy 1862-ben, a Köchel-jegyzék első kiadásakor még Mozart művének hitték, mégpedig érett korszakából, 1781 körülre „belőve”, mint a rá következő, ismert mandolinkíséretes dalt (Jöjj, kedves citerám, jöjj)[22], melynek szerzőségéhez semmi kétség sem férhet:

A későbbi sors, a függelékek függelékébe terelés olvasható ki a zárójeles részből.
Dieter Krickeberg nyomán Elfriede Goretzki a következőképpen foglalja össze a történteket. Mozart özvegye, Constanze (1762 – 1842), amint már írtunk róla, 1800-ig szoros munkakapcsolatban állt Johann Anton André (1775 – 1842) zenekiadóval. André 1799-re kapta kézhez a rendelkezésre álló hagyatékot, amelynek okvetlenül tartalmaznia kellett volna a bölcsődalt. Ám ez nem szerepel az általa kiadott darabok között. Ugyanakkor még 1795-ben kiadta Fleischmann (1766 – 1798) dalát ugyanerre a szövegre. Az ma már közvetlen bizonyítékok híján megfejthetetlen, ez a kérdéses bölcsődal-e. (Egy 1800-as kiadás már őt jelölik meg a ma ismert dal szerzőjeként.) Fontos fejlemény azonban, hogy amikor Constanze elhunyt második férje, Georg Nikolaus von Nissen (1761 – 1826) dán diplomata és zenetörténész Mozart-életrajzát rendezte sajtó alá, 1828-ban a kiadónak, Johann Friedrich Feuersteinnek küld egy dalt azzal a megjegyzéssel, hogy ezzel pótolja azt, amit az Mozart bölcsődalának hitt. Akkoriban tehát már élt a hit. Ez az a dal, amit így Mozart művének hisznek néhányan mind a mai napig. Ám az elvitathatatlan tekintélyű Martin Gustav Nottebohm (1817 – 1882) megsemmisítő bírálatot mondott a mű kompozíciós hibáiról, és ezek alapján kizárta Mozart szerzőségét, nyomában pedig az egész zenei világ.
Mozart szerzőségét az azonban nem zárja ki, hogy a szöveg alapjául szolgáló Esther széles körben elterjedt feltételezés szerint 1795-ben íródott[23]. Amint Elfriede Goretzki rámutat, Gotter a weimari irodalmi körben már 1789-ben felolvasta a darabot, attól az évtől már játsszák is, a bölcsődalt pedig minden bizonnyal ugyanebben az évben ki is nyomtatták. Mozart szerzőségét a stílus zárja ki. Mozart halálának centenáriuma után a Mozart-kutatások nagyban felélénkültek. Max Friedlaender (1852 – 1934) 1896-ban a Hamburgi Egyetemi Könyvtárban Flies (1770? – 1851?) neve alatt talált egy bölcsődalt, mely se szövegében, se dallamában nem teljesen azonos ugyan a világhírűvé vált dallal, mégis nagy köztük az átfedés. Friedlaender arra következtet, hogy ez az eredeti, és Fleischmann ezt dolgozta át. Goretzki tanulmánya ezt megkérdőjelezi. Arra a következtetésre jut, hogy Flies változata valószínűleg 1803-ból származik. Ugyanakkor rámutat Fleischmann és Gotter szoros kapcsolatára. Gotter unokanagybátyja volt Fleischmann feleségének, Johanna Christiane Louise von Schulthesnek (1771 – 1856). A legvalószínűbb az, hogy Fleischmann még Mozart életében megkomponálta a dalt.[24]


[1] Esther, III / 4

[2] Eszter, III / 4

[3] Purim

[4] https://varoteremprojekt.wordpress.com/tag/a-mundervasarhelyi-bucsu/

[5] trufa

[6] https://en.wiktionary.org/wiki/truf%C4%83#Romanian

[7] https://en.wiktionary.org/wiki/truffe#French

[8] Das Jahrmarktsfest zu Plundersweilern

[9] A mormotás fiú dala

[10] https://www.kotta.info/hu/product/2110/A-DAL-MESTEREI-2

[11] a dal komponálási ideje

[12] Marmotte

[13] A tarisznyás fiú dala

[14] mormotamutatványosok

[15] mormoták napja

[16] http://sarikpeter.hu/beethoven-blog/

[17] Hankiss János Purcell-átköltése

[18] https://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/VilagirodalmiLexikon/

[19] travesztia

[20] Altatódal

[21] a fordító a tárolt változat szerint

[22] https://www.klassika.info/Komponisten/Mozart/wv_wvz1.html

[23] Esther, 1795?

[24] Das Wiegenlied „von Mozart”

One response to “Ahasvérusom, ó, aludj már

  1. Vérhasvírusom, ó, aludj már! — Bocs’, rém profán.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s