A látomás és december 25-e, a legyőzhetetlen nap

Raffaello (1483 – 1520) műhelye: A kereszt látomása (1524)

Diocletianus (244 – 311) principatust felváltó birodalomirányító rendszerének, a négyesuralomnak vagy tetrarchiának nemcsak a hatalom-kiegyensúlyozás volt a lényege, hanem a hatalom átörökítésének, a hatalomgyakorlás megismerésének jól kigondolt rendszere. Rögtön halála után kiviláglott az új rendszer instabilitása, éppen a legfontosabb ponton. Az uralkodók és a lehetséges uralkodók szövetségi rendszereket alkottak egymás ellen, mindeközben maga a birodalom hízott, hiszen katonai utánpótlásra területhódítások révén igyekeztek szert tenni.

római erőd Eboracumban

A „sápadt” (chlorus, „halványzöld”) I. Constantius Chlorus (250? – 306) és Maximianus (250? – 310?) társcsászársága két „helyettesükkel”, azaz fiaikkal, Nagy Konstantinnal és Maxentiusszal (278? – 312) a diocletianusi elveknek megfelelően működött, ám Maximianus halála után Nagy Konstantint Eboracumban (a mai Yorkban) egyoldalúan császárrá kiáltották ki. Maxentius sem maradt rest, ő is császárrá kiáltotta ki magát. Seregekkel vonultak egymás ellen. 312. október 27-én már egymással szemben álltak a másnapi ütközet előtt a főváros északi szélén emelt Milvius hídnál.[1] Maxentius csapata háromszoros túlerőben volt[2], de hadművészeti szempontból lényegesen kedvezőtlenebb helyzetben.

Milvius híd


Ez nem véletlen vagy tudatlanság következménye. A kis túlzással „A kereszténység Cicerójának” nevezett Lactantius (250? – 325?) 316-17 körül írt műve, A keresztényüldözők halála XLIV. fejezete pontos magyarázattal szolgál erre. Jövendőmondók arra intették Maxentiust, hogy ha elhagyja Rómát, elesik. Illusztrálandó Maxentius erős hitét a jövendölésekben, kicsit előre is ugrunk. Maxentius eleinte távol tartotta magát az ütközettől, és éppen uralomra emelkedésének évfordulóját ünnepelte cirkuszi játékokon, amikor a tömeg azt kiáltozta, Konstantin legyőzhetetlen. Ekkor elrendelte a szibillák könyveinek felütését, és az ott talált, ugyancsak homályos üzenetet („ugyanaznap Róma ellenségeinek veszniük kell”) a maga javára értelmezte. A csatamezőre sietett, de seregei alatt a híd összeroppant. A tömeg a Tiberisbe sodorta, abban lelte halálát. Ellenfele szintén hitt a jelekben. És úgy látjuk, az ő jelei diadalmaskodtak.

Romano (1499 – 1546): A Milvius hídi csata (1520-24)

Lactantius leírásában Nagy Konstantin a csata előestéjén álmot látott, melyben egy hang arra intette, vésesse katonái pajzsára az jelet, a khi-rót, Krisztus görög nevének, a Χριστός-nak (Khristos) kezdőbetűit. Nagy Konstantin „ennek jegyében” járt el és győzött. De ezeket a szavakat Lactantiusnál nem találjuk.
Némiképpen eltérően emlékezik meg a történtekről Kaisareai Eusebios püspök (260? – 342?), aki nemhogy a legbizalmasabb kapcsolatban állt Nagy Konstantinnal, de hivatalos életrajzírója is volt. Az életrajz I. könyvének XXVIII. fejezetében azt írja, az ütközet előtti délután, ima közben látta feltűnni az égbolton a kereszt fényjelét az ígérettel, hogy általa győzni fog, de ennek értelmét nem látta át. Elalvásig ezen töprengett, majd álmában a Megváltó magyarázta el neki a teendőket. Nagy Konstantin, aki Kaisareai Eusebios püspöknek esküvel erősítette meg tulajdon beszámolóját, még a labarum, a birodalmi függesztett zászló tetejébe is feltétette, drágakövekkel ékesítve, az jelet, tudjuk meg a könyv XXXI. fejezetéből.
Fontos részletekkel egészíti ki a látomás leírását a jeles IV. századi rétor, Nazarius, feltéve, hogy ez az Agusta Treverorumban (a mai Trierben) bemutatott panegyricus valóban tőle származik.[3]

Nagy Konstantin (272 – 337) bazilikája Trierben (az ókor legnagyobb alapterületű fennmaradt fedett építménye)

Az égi jelet a sereg is látta, és hangokat is hallottak odafentről: „Konstantint keressük, az ő segítségére vonulunk!”. A keresztet Nazarius Nagy Konstantin atyja Chlorus, görögösen Χλωρός, Khloros melléknevének kezdőbetűjeként értelmezi.[4]
Ha most a három, üdítően eltérő és az összebeszélés gyanúját szétoszlató változatot összevetjük és lehántjuk róluk a panegyricusokba illő, bár álomban és látomásban nem kizárható égi szózatokat, azonnal észrevesszük, hogy itt a parhelion, magyarán melléknap önmagában is csodálatos, ha nem is csodás jelensége állhat a háttérben, különösen ha a Tiberis melletti párás őszi levegőre gondolunk. Az égi tüneményről és rövidített kultúrtörténetéről korábban már beszámoltunk. Figyelemre méltó, hogy Jeruzsálemi Szent Cirill püspök és egyháztanító (313? – 387) feltehetőleg 351-ben Nagy Konstantin fiának, II. Constantius császárnak (317 – 361) olyan égi jelenségről számol be levelében, melyet ma szintén melléknapokként azonosítanak.[5] Ez mint megoldás természetesen igen régen eszébe ötlött kegyes elbeszélések magyarázóinak, így például Arthur Penrhyn Stanleynek (1815 – 1881), aki 1874-ben kiadott Lectures on the history of the Eastern church (Előadások a keleti egyház történetéről) című munkája Nagy Konstantinról szóló fejezetében meg is írja feltételezését.[6] Felmerül még egy érdekes alátámasztása az elméletnek, amit magam fogok megingatni annak ismertetése után. 327 körül verette Nagy Konstantin azt az érmét, melyen a labarum a bűn kígyóját tiporja el, a tetején a jel, melyben győzött, magán a drapérián pedig három Nap[7], a melléknapok jellegzetes látványaAz 1876 és 1957 között kiadott ötvennyolc kötetes svéd lexikon, a Nordisk familjebok (Északi családi könyv) Korsfana, azaz Keresztes lobogó címszavánál egy másik érme rekonstrukciója látható[8]A három napot itt három napisteni fej reprezentálja, amint az a melléknapok ábrázolásakor máskülönben sem volt ritkaság.
Hogy Nagy Konstantin a látomás hatására fogadta volna el a kereszténység tanításait, erősen vitatott. Tény, hogy csak halálos ágyán vette fel a keresztséget Kaisareai Eusebios kezéből, T. G. Elliott ugyanakkor azt veti fel, gyerekkora óta keresztény szellemben nevelkedett, mivel Nagy Konstantin 324-ben egy levélben atyjáról, I. Constantius Chlorusról mint nemes cselekedetű, a „Megváltó Istent” tisztelő férfiú volt. Ez azonban bizonyítéknak elégtelen. (A „megváltó” jelzőt ilyen összefüggésben pogányok is alkalmazták.) A győzelem után nem sokkal, 313. február 3-án Licinius társcsászárral (263 – 325) együtt kibocsátották a milánói ediktumot, mely szabaddá tette a keresztény vallás gyakorlását és elrendelte a kereszténységük miatt üldözött rabok szabadon bocsátását.[9] Ám a Nap megjelenése, különösen emberarcú ábrázolásban, a Mithras-kultusz hatása. A Mithras-kultusz a jó kétezer korábbi indoiráni (árja) hitvilágban gyökerezik. A Védákban Mitra néven a nappal istene. Az iráni Avesztákban himnusz szól hozzá, és az óperzsa időkben a Kr.e. V. századtól alakja egyre inkább előtérbe kerül, olyannyira, hogy a Kr.e. I. századtól már napistenként imádják. A kisázsiai Kommagenében I. Mithridates Kallinikos („a szép győztes”, Kr.e. 120? – 63?) és fia, I. Antiokhos Theos („isten”, Kr.e. 86? – 38) Mithrast már főistenként imádták. Valószínű, hogy kultusza a római birodalomban az I. század után terjedt el, miután Kommagenét provinciájukká tették. (A zoroasztriánusok a mai napig napistenüknek tekintik.)[10] Rómában a kultusz természetesen sok változáson ment át, de Mithras, a Sol Invictus („legyőzhetetelen Nap”) hivatalos tiszteletét Aurelianus (215? – 275) kötelezővé tette. Ünnepe a téli napforduló, a Nap győzelmének napja, december 25-e lett, és erre az ünnepre és mögöttes gondolatára alapozták az egyházi atyák Krisztus megszületésének napját, melyről közelebbit nem tudhatunk.[11] De nem ez az egyetlen pont, ahol a keresztény hitvilág érintkezik a Mithras-kultusszal. A bűnök lemosása vízzel, a feltámadás gondolata, Mithras mennybemenetele, az utolsó ítélet mind-mind a keleti eredetű kultusz részei.[12]

ταυροκτόνος, tauroktonos, azaz bikaölés: Mithras (perzsa öltözetben) segítőállataival, a hollóval, a kígyóval, a skorpióval és a kutyával bikát öl. A perzsa Mithras-kultuszban ennek nincs előképe, de összefügghet a kultusz nyugatra terjedésével: Kybele ősanyának áldoztak bikát. (Ugyanakkor Mithras tiszteletére sehol nem mutattak be ilyen áldozatot.)

Ernest Renan (1823 – 1892) nem megalapozatlanul tette azt a kijelentését, ami szerint ha a kereszténységet valamilyen halálos kór sújtotta volna, a Mithras-kultusz győzedelmeskedik helyette.[13] Postumus császár († 268) egy érméjén ugyancsak megjelenik a hármas Nap.

Ennek hátterében is állhat a parhelion, azaz a melléknapok égi jelensége[14], ez viszont gyengíti azt az érvünket, hogy Nagy Konstantin érméire is emiatt kerültek a hármas Napok. Hiszen így a Mithras-kultusz által élesztett hagyomány túlélése is magyarázhatja Nagy Konstantin érméinek megjelenítéseit. Akárhogy is, Nagy Konstantin érméről fokról-fokra eltűnnek Mithras jelképei.[15] Richard Price azt tételezi fel, Nagy Konstantint a látomás sokkal később, 323-ban érte a szarmaták elleni összecsapás előtt, és a Castra Taurinorumban (a mai Torinóban) 315-ben vert érmén a császár sisakján tömegesen megjelenő khi-rókat (kevéssé koherensen) csak előképnek tekinti.[16]


A Mithras-kultusz és a kereszténység párhuzamosan, egymással érintkezve fejtette ki hatását a római birodalomban, mely Nagy Konstantin álmának idejére olyan mély és megkerülhetetlen volt, hogy az in hoc signo vinces, „e jelben győzni fogsz” csak mintegy megkoronázta a labarumot, és a jel spirituális ereje csak a kereszténység történelmi erejével együtt juthatott győzelemre. A Mithras-kultusz kereszténységgel összeegyezhetetlen tanítása fokozatosan eltűnt. Nagy Konstantin unokaöccsét,  Julianus Apostatát (331 – 363) ifjú korában avatták be a Mithras-kultuszba, és császárként elhagyta a kereszténységet.[17] De ez múló epizódnak bizonyult.


[1] Nagy Konstantin látomása

[2] http://historia-cronologia.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1200826

[3] Nazarius

[4] Nazarius leírása

[5] Jeruzsálemi Szent Cirill II. Constantiushoz

[6] https://archive.org/details/lecturesonhistor00stanrich/page/202

[7] https://exhibits.usask.ca/MintingAChristianState/items/show/29

[8] http://runeberg.org/nfbn/0576.html

[9] milánói ediktum

[10] a Mithras-kultusz

[11] https://archiv.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000152.HTM

[12] http://www.vexen.co.uk/religion/mithraism.html

[13] http://www.tradicio.org/kvintesszencia/mithras.htm

[14] https://cora.ucc.ie/handle/10468/1272

[15] http://mek.oszk.hu/03400/03410/html/2039.html

[16] Nagy Konstantin neveltetése

[17] Julianus Apostata és a Mithras-kultusz

One response to “A látomás és december 25-e, a legyőzhetetlen nap

  1. Visszajelzés: Nagy Konstantin és Bill Gates | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s