Teherhordó szamarakról

Ne mutasd magad, ki nem vagy, embereknek,
Kazdagnak, nemesnek avagy egyebeknek,
Mert eszekbe veszik és osztán meg nevetnek.

Esopus fabulái, mellyeket mastan újonnan
magyar nyelvre fordított Pesti Gábriel
(†1550?)

Akik szamarak gondozásával foglalkoznak, meleg szavakkal írják le kedvenceik intellektusát, így például Kristin Kelly Gerlach[1], de ha úgy gondolnánk, véleményük érzelmi alapon elfogult, tévednénk. Kristin Hayday tudományos vizsgálata is megállapítja, hogy a szamarak és öszvérek ügyesebb problémamegoldók a lovaknál.[2] Hosszú időn át gyűjtött tapasztalatai alapján Nora Matthews is kiemelkedően intelligens lóféléknek ismerte meg a szamarakat.[3] Ha pedig valaki még a tiszta tudománynak sem hisz, győződjék meg a tulajdon szemével arról, hogy egy teherhordó szamár bölcsen utat enged egy autónak:

Sajnos a megítélésnek ez a kései korrekciója nem teszi meg nem történtté mindazt az igazságtalanságot, amit a szamaraknak évezredeken át el kellett volna viselniük, ha nem lett volna meg bennük a kellő bölcsesség ahhoz, hogy fel se vegyék városi emberek gúnyolódásait. Ráadásul már Aisopos (Kr.e. 620? – 564) fabuláiban is speciális szerepkört alakít. Nem egyszerűen tompa elméje, az amblüsz vezeti a görög meseíró szamarát ostoba tettekre, mint például a körül nem tekintő farkasokat, hanem a hübrisz, az, hogy sokat akar és hogy túl sokat képzel magáról. Ilyen az az eset, amikor a szamár talált oroszlánbőrbe bújik. A tanulságot látjuk mottónkban Pesti Gábrieltől, akit ma inkább Pesti Gáborként emlegetünk. Maga a (90.) fabula, hasonlóan a többihez, szintén nem hosszú:

Jöve a szamár az erdőbe, holott egy oroszlán bőrt talála. Melybe mikoron fel öltezett volna, tére ismeg az mezőre. Ott a barmoknak és juhoknak csordái meg ijednek vala tőle és el futnak vala. Azonközbe oda juta a szamárnak ura, ki őtet el vesztette, és keresi vala. Mellyet mikor látott volna a szamár, nagy ordítással eleibe futamék, hogy már el ijesztené őtet. De az ura a két fileit, mellyeket be nem fedhetett vala az oroszlán bőrrel, meg kapá, és mondá neki: Jól lehet, te szamár egyebeket el hitettél, de én jól ösmerlek tégedet.[4]

Számunkra ezúttal azonban fontosabb az a tanulságos történet, melyet Pesti Gábriel nem tesz bele válogatásába. Sarkady János (1927 – 2006) fordításában:

Egy ember felrakott a szamarára egy istenszobrot, és úgy hajtotta be a városba. Minden szembejövő leborult a szobor előtt. A szamár azt hitte, hogy neki hódolnak így; büszkén ordított, és nem volt hajlandó továbbmenni. De a hajcsár észrevette, mi történt, rávágott a botjával, és így szólt hozzá: „Ó, te gonosz, még csak az hiányzik, hogy az emberek szamár előtt boruljanak le.”[5]

Nem véletlenül ismerős számunkra a történet: La Fontaine (1621 – 1695) feldolgozta.

Un Baudet, chargé de reliques,
S’imagina qu’on l’adorait

L’Âne portant des reliques. Livre V des Fables, 14. (1668)[6]

Vikár Béla (1859 – 1945) fordításában:

Egy csacsi ereklyét cipel
s azt képzeli: neki hajt ki-ki térdet
[7]

Az ereklyevivő szamár. Mesék, V. könyv 

Utolsó példánkban a teherhordó szamár semmi rosszat nem tesz, emlegetése természetesen mégis sértő arra, akivel párhuzamba hozzák. Shakespeare (1564 – 1616) feltehetően 1599-ben írt Julius Caesarja a történészek által másodiknak számolt, Kr.e. 43-ban köttetett triumvirátus formálódását mutatja be a IV. felvonás elején. A szövetkezők: Antonius (Kr.e. 83 – 30), a későbbi Augustus császár, Octavius (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) és Lepidus (Kr.e. 89? – 13).[8] Utóbbi távoztával Antonius becsmérlő szavakkal gúnyolja őt:

Octavius, I have seen more days than you:
And though we lay these honours on this man,
To ease ourselves of divers slanderous loads,
He shall but bear them as the ass bears gold,
To groan and sweat under the business,
Either led or driven, as we point the way;
And having brought our treasure where we will,
Then take we down his load, and turn him off,
Like to the empty ass, to shake his ears,
And graze in commons.[9]

Én több napot láték, Octavius!
Habár ez embert diszszel rakjuk is meg,
Lerázni némi rágalmak sulyát:
Hadd hordja, mint szamár az aranyat,
Izzadva, nyögve munkaterh alatt,
Az úton, melyre hajtjuk vagy vezetjük.
S a kincset elvivén, hová kivántuk,
Leveszszük terhét és üres szamárként
Bocsátjuk el, hogy rázza füleit
S legeljen a gyepen.

Vörösmarty Mihály (1800 – 1855) fordítása (1840)[10]

(Nem, nem aktualizáljuk. Örökérvényű szövegek magukat aktualizálják minden időben.)


[1] szamarak intelligenciája és érzelmi intelligenciája

[2] az ügyes problémamegoldók

[3] szamarak intelligenciája, alátámasztásokkal

[4] http://mek.oszk.hu/00600/00660/00660.htm#94

[5] http://www.correctgold.hu/storage/Aesopus-Allatmesek.PDF

[6] http://www.lesfables.fr/livre-5/l-ane-portant-des-reliques

[7] https://hu.wikiquote.org/wiki/Jean_de_La_Fontaine

[8] triumvirátus

[9] http://mek.oszk.hu/04500/04587/html/angol.htm#d1e6015

[10] http://mek.oszk.hu/04500/04587/html/magyar.htm#d1e15085

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s