Pomona szerelme és kártevője: a harkály

A latin picus, „harkály” szót az azonos értelmet (is) viselő indoeurópai (s)peik- gyökig sikerül visszavezetni[1], de reményeink megcsalnak bennünket, ha abban bízunk, hogy az angol megfelelő, a woodpecker is ide vezetne[2]: a pecker a picker, „szedegető” egy módosulata, annak viszont, még csábítóbb megjelenése dacára, se a latin, se az indoeurópai őshöz nincs köze[3]. A másik értelme az indoeurópai gyöknek a „szarka”, amelyből azonban az ilyen értelmű latin pica szó származik.[4] Nem hiába hívja fel a két latin szó közti különbségre a figyelmet az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) Etimológiái XII. könyve VII. fejezetének 47. szakaszában.
Talán mondanunk sem kell, hogy a mondavilágba vesző kultúrtörténet hallani sem akar efféle szőrszálhasogatásokról, és erőteljes izomzattal ugrik a történelemmel elegyes mese területére. (Tényleg csak a képzavar kedvéért fejeztem így ki magam.) Maga Sevillai Szent Izidor, amellett, hogy pókerarccal beszámol a harkály csudatételéről: az általa lakott fába vert szög nem marad ott sokáig, mert természetfeletti erők kimozdítják helyéből (ma ezeket az erőket „fizika” néven foglaljuk egybe, érintőlegesen utalva a harkály ütései keltette rezonanciákra), és amely erővel a szarka nem bír, Kronos ~ Saturnus fiát, Picust teszi meg névadónak, aki a madárnak jóslásokhoz vette hasznát. [5] Mindenekelőtt nézzük meg közelebbről ezt a fiúgyermeket. 
Szicíliai Diodoros (Sikeliotes, Kr.e. 90? – 27?) Könyvtár című műve VI. könyve töredékes 5. fejezetében azt olvassuk, Picus létező személy volt, „Itália királya”, akit alattvalói Zeusnak neveztek. Fiát, Faunust hasonló alapon Hermesnek. Picus síremléke még állt Szicíliai Diodoros idejében, melynek felirata utalt a melléknevére. Az alattvalóknak volt rá pszichikai okuk, hogy magának a főistennek a nevével illessék királyukat. Picus ugyanis rejtélyes csáberővel bírt, számos gyermeke született közrendbeli nőktől, akik elragadtatásukban Zeusnak nevezték őt.[6] (Hogy mi volt pontosan Szicíliai Diodoros álláspontja, nem tudhatjuk, hiszen művének töredékes fejezetei csak közvetítésekből ismertek.) Vergilius már szépen beágyazza alakját Róma előtörténetébe:

                                                Békés nyugalomban
Földjein úr egy öreg volt már rég erre, Latínus.
Mint mondják laurentumi nimfa, Maríca szülötte,
Atyja pedig Pícus fia, Faunus, akit te, Saturnus
                                 Nemzettél…

Aeneis, VII.
Lakatos István (1927 – 2002) fordítása

Latinus vérvonala leánya, Lavinia réven beolvadt az alapító ősatyáékba. Latinus Aeneas apósa lett.[7] Plutarkhos (46? – 127?) Párhuzamos életrajzai Numa Pompiliusról (Kr.e. 753 – 673), az eszményített királyról szóló fejezetében Picus és Faunus az akkor még lakatlan, árnyas erdő borította Aventinus dombon élő latin istenek voltak, akik Itália földjét bejárták gyógyító és szemfényvesztő csodákat téve, ám bort és mézet töltve forrásuk vizébe Numa elfogta őket. És hogy ez miért kegyes cselekedet? Mert mindenféle jósláson túl beavatták abba is, milyen engesztelő áldozatokkal lehet elejét venni főisteni villámcsapásoknak.[8]
Faunust későb a görög Pannal azonosították.[9] Felesége, húga vagy lánya (esetleg mindhárom) Fauna, az erdők, mezők, nyájak termékenységének istennője.[10] Újlatin eredetű „fauna” szavunk névadója, de nyelvrokonságban áll az ógörög θαῦνον-nal (thaunon), melynek jelentése „vadállat”, a θώς-szal (thos), melyet hol a sakállal, hol a vad kutyával, hol a leopárddal azonosítanak, illetve a fríg δάος, daos, „farkas” szóval.[11] Mindenesetre a doctor gratiae (a kegyelem doktora), Szent Ágoston (354 – 430), amikor a 413 és 426 között írt fő műve, a De civitas Dei (Isten országáról) IV. könyvének XXIII. fejezetében az antikvitás „istentömkelegét” gúnyolja, akkor rövid felsorolásába Picust és Faunust is felveszi.[12]


Picusnak és a harkálynak a kapcsolata azonban jóval bensőségesebb. Plutarkhos a Moralia IV. könyvében helyet kapott Római kérdések című „kérdezz-felelekében” huszonegyedikként azt firtatja, miért tisztelik a latin népet a harkályt, és miért tarják távol magukat a madártól. Válaszában maga is bizonytalanul találgat különféle megoldások közt. Ezek közt az első: felesége segítségével Picus harkállyá változtatta magát, és jósdai homályban felelgetett a hozzá fordulóknak. Vagy, bármennyire is hihetetlen, de ennél mégis valószínűbb, írja, hogy Romulusra és Remusra vezethető vissza a tisztelet, ugyanis őket a szabad ég alatt nemcsak egy nőstényfarkas táplálta, hanem egy harkály is. Publius Nigidius Figulus (Kr.e. 98? – 45) meg is jegyzi, így Plutarkhos, hogy ahol harkályt látnak, ott farkas is fel szokott tűnni. Vagy pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy más párosítások példájára madarak és istenek között a harkályt nagy erejénél fogva Mars ~ Ares madarának tekintették?[13]
Nézzük csak ezt az átváltozást! Vergilius ugyanabban az énekben, amelyet fent már idéztünk, erről így ír:

Itt székelt maga is, burkolva rövid köpönyegbe,
Lóbetörő Pícus; kit a vágy vaditotta varázsló,
Circé, fényes botjával s bora bájerejével,
Tarka madárrá tett, tollát színekkel elöntvén.[14]

Következésképpen Kirke lenne Picus felesége? A IV-V. század fordulóján élt grammatikus, Maurus Servius Honoratus részletes Aeneis-kommentárjaiban foglalkozik a kérdéssel. Fel sem merül benne, hogy Plutarkhos álláspontja lenne a helyes. Leírásában Picus egyáltalán nem „nagy természetű”, mint Szicíliai Diodorosnál, de ugyanakkora vonzerőt gyakorol a női nemre. Esze ágában sincs megcsalni feleségét, Pomonát, a bőséges termésre gondot fordító istennőt, és ez lesz a veszte: a visszautasítástól a női mivoltában megsértett Kirke szörnyű bosszúja az, hogy a jóslásokban otthonos szerelmét egy jóslásokhoz használt madárrá változtatja.[15]

Giordano (1634 – 1705): Picus és Kirke

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) azonban új színt visz az epizódba (magához méltóan, minden apró részletre ügyelve: még a bíborszín köntösét összefogó csatnak is meglesz a maga helye a tollazatban).

vad az ifju: a nőt s kérését visszataszítja:
„Bárki lehetsz, hanem én a tiéd nem! foglya vagyok már
egy másik nőnek, s esdem, hogy a foglya maradjak.
Nem töröm én meg e szent fogadást tiltott szerelemmel,
míg Janus-nemzette Canensomat őrzi a végzet.”
Esdekel újra a Titán-lány többször, de hiába

Átváltozások, XIV.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása

Amint ugyanitt, valamivel korábban megtudjuk, a szép hangja után elnevezett nimfa maga is isteni származású: a kezdet és vég istenének, Janusnak és a kedvező tengeri szél istennőjének, Veniliának gyermeke, akit Picus semmilyen körülmények között nem akar otthagyni. Canens halála a Tiberis partján a legszebb, amit nyugati ember elképzelhet:

Csontjaiban velejét olvasztja a gyásza; egészen
elfogy a lány, elenyész lassúdan a híg levegőben.
Mégis a híre megél mindmáig, mert ama partnak
ősi Camenák – és méltán – a Canens nevet adják.[16]

(Az ősi Camenák jövendölő, gyógyító nimfák.[17]) Canens alakját, megeshet, maga Ovidius formálta.[18] Nem lepődnénk meg, találkoztunk már konstruktív hajlamával.


Újabb fordulat ügyünkben, hogy az egyik legnagyobb görög geográfus, Strabon (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?) a Földrajzi feljegyzések V. könyve IV. fejezetében Pikenonról ír (egyéb más nevei például Pikhenis és Picenum). Eredetileg szabin földről érkezve foglalták el a mintegy 6000 km2-es területet a közép-itáliai umbriaiaktól. Szövetségre léptek Rómával, de harminc év után ezt felmondták, vesztükre, mert Róma ekkor leigázta őket.[19] Strabon ismertetésében az ragad meg bennünket, hogy a hatalmas terület neve a picusból, azaz a harkályból származik: ez a madár mutatta vezéreiknek az utat, az ő nyelvükben szerepelt picus néven, és ezért tekintették később a hadisten madarának.[20] Az érdekes az, hogy a mai nyelvtudomány is megerősíti a terület nevének származását a picus szóból, igaz, a mesés „útmutatási” epizód elvetésével, és arra szorítkozik, hogy az odaáramló népnek a harkály a szent madara volt.[21]

ősi nagyváros Pikenonban: Ancona (Itália „könyöke”, a görög ἀγκῶν, ankon, „könyök” szóból)

Augustus császár (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) unokái nevelője, Marcus Verrius Flaccus (Kr.e. 55? – Kr.u. 20) szerint Szicíliai Diodoros „itáliai királya” éppen az általa jóstehetsége miatt tisztelt harkályról nyerte a nevét, legalábbis így idézi őt a IV. században élt történész, Festus.[22] De Ponori Thewrewk Emil (1838 – 1917) 1889-ben kiadott, mindmáig alapreferenciának tekintett Festus-gyűjteményéből azt is megtudjuk, Festus is tényként kezeli Strabon mesés elemét abban a formában, hogy a vándor nép útját egy, a zászlajukra telepedett harkály vezette.[23]


Nem csoda, hogy a Picus név a taxonómusok figyelmét is felkeltette. A köznyelv „harkály” szóval a nagy fakopáncsot jelöli, mely a harkályfélék családjába (Picidae) tartozik. A helyzet azönban nem ennyire egyszerű. Számos egyéb harkályfaj is létezik, de ezek nem alkotnak egységes rendszertani kategóriát. A harkályformák alcsaládján (Picinae) „osztozik” a cukorharkályok nemzetsége és még huszonnégy; ez utóbbiak összessége a harkály fogalma.[24] Képünkön e két csoport, azaz a cukorharkályok nemzetségének egy tagja és egy harkály látható:

sárgahasú cukorharkály és nagy fakopáncs

A cukorharkályok onnan kapták nevüket, hogy ellentétben névrokonaikkal nem „gyógyítják” a fákat kopácsolásaikkal. Mint Ónodi Gábor 2017-es doktori disszertációjában emlékeztet rá, kizárólag a fák nedveit iszogatják, természetesen nem megvetve az abba ragadt rovarokat sem.[25] Négy fajuk él, mind a négy Észak-Amerikában, de hajlamosak a kereszteződésre.[26] Így amikor harkályra emlékeztető madarat látunk az erdőben vagy erdőszélen, várhatjuk a barátságos kopácsolást. Észak-Amerikában erre esetleg nem kerül sor, legfeljebb szürcsölés hangja hallik. De a név olykor végzetesebb, mint rémálmainkban sejtenénk. A kaliforniai Pomonában a „hagyományos” harkályok kártétele akkora méreteket ölt, hogy harkályeltávolító szolgáltatásokat hirdetnek. Képükön egy gyűjtő küllővel riogatnak, mely lyukakat kopácsol a fafelületbe, és oda makkokat nyom.[27]


[1] https://en.wiktionary.org/wiki/picus

[2] https://en.wiktionary.org/wiki/pecker#English

[3] https://en.wiktionary.org/wiki/pick

[4] https://en.wiktionary.org/wiki/pica#Etymology

[5] Etimológiák

[6] https://topostext.org/work.php?work_id=133#2.47.4

[7] Latinus

[8] http://mek.oszk.hu/03800/03892/html/01.htm#7

[9] https://www.britannica.com/topic/Faunus

[10] https://www.britannica.com/topic/Fauna-Roman-goddess

[11] https://en.wiktionary.org/wiki/fauna

[12] Szent Ágoston az istentömkelegről

[13] a 21. római kérdés és a válasz

[14] http://mek.oszk.hu/06500/06540/06540.htm#25

[15] Maurus Servius Honoratus Kirke bosszújáról

[16] http://mek.oszk.hu/03600/03690/03690.htm#106

[17] Camenae

[18] Ovidius szőtte Canenst a történetbe?

[19] http://mek.niif.hu/03400/03410/html/6601.html

[20] Földrajzi feljegyzések V / IV

[21] https://en.wiktionary.org/wiki/Picenum

[22] http://remacle.org/bloodwolf/erudits/Festus/p.htm

[23] Festus és a picus

[24] Picinae

[25] http://doktori.nyme.hu/599/1/Onodi_Gabor_PhD.pdf

[26] cukorharkályok

[27] harkálykárok Pomonában

Reklámok

2 responses to “Pomona szerelme és kártevője: a harkály

  1. A picador, aki egy hegyes eszközzel böködi a bikát, eredeztethető esetleg szintén innen?

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s