A szent zene áradata a reneszánsz Angliában

Ye sacred Muses, race of Jove, whom Music’s lore delighteth,
Come down from crystal heav’ns aboveto earth where sorrow dwelleth,
In mourning weeds, with tears in eyes: Tallis is dead, and Music dies. 

Szent múzsák, Jupiter sarjai, kiknek a zene folyása örömet okoz,
Szálljatok kristály mennyboltotokból hozzánk, hol siralom lakoz,
Gyászruhában, könnyel szemetekben: Tallis meghalt, meghal a zene

Byrd (1543? – 1623): Elégia (1585)[1]

Tanítómesteréről, utóbb atyai munkatársáról, Tallisról (1505? – 1585) Byrd ezt a fájdalmas kijelentést egy olyan korszakban tette, melynek egyházi zenéjéhez még ő is hozzáteendő volt, méghozzá a Tallis utáni angol későreneszánsz legnagyobb szerzőjeként. 

A lincolni Boldogságos Szűz-székesegyház

Hét évesen kezdte zenei iskoláját, ami sokat elárul a zeneművészet akkori fontosságáról. Master of Childrenként, azaz a gyerekkar vezetőjeként a lincolni székesegyházban kezdődött pályafutása.

Chapel Royal

Innnen került át Hampton Court Chapel Royaljába, azaz királyi kápolnájába, ahol az angol zenei pálya mondhatni legnagyobb tisztségében részesült: Parsons (1535? – 1572?) halálát követően őt nevezték ki Gentleman-né, a Kapellmeister akkori megfelelőjévé.

(Mestere, Tallis is viselte a tisztséget.) Ennek (és az ebből következő világi, azaz udvari befolyásnak) köszönhető, hogy egy vallásilag türelmetlen korban számottevő bántódása nem esett katolikus meggyőződése miatt? Nem valószínű. Éppen a posztja miatt lehetett volna sebezhető. A XVI. századi Európa még őrizte a korábbi idők mai szemmel meglepő mértékű és minőségű tiszteletét az általa zsenikként felismert művészek iránt. 1593-94-től visszavonult a tisztségből, és sir John Petre báró (1549 – 1613) támogatásával Stondon Massey parókiájára húzódott vissza, ahol megírta a katolikus rítus szerinti három miséjét (három, négy, illetve öt szólamban).

Byrdnek mindenesetre számolnia kellett a környezetével. 1569-ben Lincolnban a helyileg erős puritánok nyomására rövid időre felfüggesztették hivatalából orgonajátékának merészsége miatt. Később is sokszor kellett büntetést fizetnie „megátalkodott szembenállásért”, azaz recusancyért, amivel az anglikanizmus ellen kimutatott érzéseket (elsősorban: a szertartásokra járás elhanyagolását) jelölték. (Maga sir John Petre is „rekuzáns” volt.) Befolyásos barátainak köszönhette, hogy megmenekült a komolyabb felelősségre vonások elől. Mindamellett Byrd megtanulta, hogy óvatos duhaj legyen. Az I. Jakab (1566 – 1625) ellen megkísérelt 1605-ös lőporos merényletet követő felfokozottan katolikusellenes türelmetlenség idején helyesnek látta, hogy megkurtítsa 1607-es Gradualiáját, azaz egyházzenei gyűjteményét (kiemelte belőle az egyértelműen katolikus elkötelezettségű műveket).[2]

I. Jakab elődjét, I. Erzsébetet (1533 – 1603) kevéssé zavarta, ha valamely általa nagyra becsült művész nem különösebben rokonszenvezett az általa legalábbis „állami” értelemben vezetett anglikán egyházzal. Odáig ment, hogy 1575-ben Tallist és Byrd-öt 21 évre terjedő zenei terjesztési monopóliummal ruházta fel, természetesen részletekbe menő szabályozással, melybe beletartozott, hogy a zeneművek nyomtatásához használt papírt rajtuk kívül senki más nem használhatta.

A két mester közös komponálású és kiadású nagy gyűjteménnyel, a királynőnek ajánlott, harmincnégy latin motettát felvonultató Cantiones que ab argumento sacrae vocanturral (Szent témájúnak nevezett énekek) hálálta meg a megtiszteltetést még a jogok elnyerésének évében (így feltehető, hogy korábban[3] komponált darabokat is tartalmaz).[4]

1589 és 91 között írja meg a második részt a maga 37 motettájával, mely még határozottabb elmozdulás a katolikus szellemiség felé. Ezt a sorozatot röviden már Cantiones sacrae (Szent énekek) összefoglaló néven emlegetik.[5]


A Cantiones sacrae mint szent énekek gyűjteménye Tallis és Byrd első kötete előtt is ismert volt. Utendal (1543? – 1581) Sacrae cantiones (vulgo motecta appellatae), azaz Szent énekek, melyeket mindközönségesen motettának neveznek című nyomtatásban megjelent sorozata két évvel megelőzi a Cantiones que ab argumento sacrae vocanturt.[6] Palestrina (1525 – 1594) több motettasorozatának címében is szerepel a szókapcsolat, legkorábban 1588-ban.[7]


Mindamellett az ilyen címet viselő sorozatok közt a legkiemelkedőbb a német kora barokk legnagyobb egyéniségéé, Schützé (1585 – 1672). A négyszólamú énekek sorozatát (op.4, SWV 53-93) a harmincéves háború (1618-48) első éveiben komponálta.

Ennyit rövid bevezetőül Byrd egy szent énekének (leg-)közelebbi vizsgálatához.


[1] Elégia

[2] Byrd

[3] Cantiones que ab argumento sacrae vocantur

[4] http://www.chapelroyal.org/tallisbyrd.html

[5] az angol reneszánsz nagymestere

[6] Sacrae cantiones (vulgo motecta appellatae)

[7] Palestrina Szent énekei

Reklámok

One response to “A szent zene áradata a reneszánsz Angliában

  1. Visszajelzés: Byrd és böjt | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s