Özbég, Szent László és az üzbégek

The almond groves of Samarcand,
Bokhara, where red lilies blow,
And Oxus, by whose yellow sand
The grave white-turbaned merchants go

Oscar Wilde (1854 – 1900): Poems (1881).
3. Ave Imperatrix[1]

Samarkand mondolásai,
bokhárai vérliljomok,
fehérturbános oxusi
kalmárok, sárgaszin homok

Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása[2] (1922)

Joseph de Guignes (1721 – 1800) volt az első a máig elnyúló vitában, mely a hunok eredetéről zajlik, aki felvetette a belső-ázsiai kiterjedt nomád populáció, a kínaiakkal állandó harcban álló hsziungnu nép és a hunok rokonságát.[3] Egy uralkodó elmélet szerint az ilyenképpen „ázsiai hunok” névre jogosult néptől elszenvedett támadásokat a Han-dinasztia végül megelégelte, rájuk döntő csapást mért, és nyugati szárnyukból alakultak a kései hunok. A „hun” megnevezés egy Kr.u. 311-es betörésükről beszámoló szogd forrásban merül fel először.[4] A szogd nagy kultúrájú, iráni eredetű kereskedő nép, mely alapvető szerepet játszott a Ferdinand von Richthofen báró (1833 – 1905) által 1877-ben Selyemútnak elnevezett hatalmas kereskedelmi rendszer működtetésében.[5]

egy szogdi régi levél

Stein Aurél (1862 – 1943) 1907-ben egy köteg meglepő tárgyi emlékre bukkant, a Szogdi régi levelekre, melyekről ma már nemcsak azt tudjuk, hogy 313-314 körül íródtak, de tartalmukat is megfejtették. Kedves, baráti hangú üzenetek, köztük kereskedőéké, és amelyekben Kínát mint „odabent”-et emlegetik.[6] A szogdok Kína kultúrájában is fontos szerepet játszottak.[7] A hsziungnuk a kínai csatározások tetőpontján, a Kr.e. II. században elfoglalták Kasgart, a jelentős, kínai kötődésű kulturális központot.

Kasgar óvárosa ma

Ez az első történelmi pillanat, amikortól történészek számon tartják Turkesztánt, melynek homályos „fogalmával” már találkoztunk. Ez a kiterjedt belső-ázsiai térség sem földrajzilag, sem közigazgatásilag, sem etnikailag nem tekinthető jól körülhatárolt egységnek. Leginkább talán kulturális rokonságuk kapcsolja össze az egyes régióit. A hun birodalom leáldoztával Kína bekebelezte a fennhatóságuk alatt álló Turkesztán keleti felét.[8] Nyugat-Turkesztán földrajzilag és kulturálisan három fő régióra osztható: Szogdiára, Ferganára és Khorezmre.

Ezek a térségek az Amu-Darja partjain alakult ősi folyami kultúrák. Nyugat-Turkesztán a mai Üzbegisztán és Tádzsikisztán területeit foglalja magában.[9] A „Turkesztán” név türk eredetű őslakos népeket sejtet, de ez csalóka. Nemcsak a szogdok, általában a tádzsikok is iráni nép[10], az üzbégek pedig Észak-Szibériából ide vándorló mongol-türk populáció. Minden valószínűség szerint egységesülésük során vették fel nevüket a XIII. században megalakult kipcsak birodalom, hagyományos nevén és hagyományos etimológiával a Batu kán (1207? – 1256?) aranysátráról elnevezett Arany Horda[11] nagy tekintélyű kánjáról, Özbégről (1282 – 1341). Dzsingisz nagykán leszármazottja, Abulhajr (1412? – 1468) tizenhét évesen vált az egyesült üzbég törzsszövetség kánjává.[12]

Dzsingisz nagykán (1162 – 1227) birodalma

Látni való, hogy a „világszellem” viszonylag későn szállt át Mongóliából Üzbegisztánba. Ez távolról sem jelenti azonban azt, hogy az üzbég kultúra ne fogadta volna be sajátjául annak a területnek a kincseit, ahol megvetette a lábát. A két legjelentősebb üzbegisztáni város, mely a Selyemút vonalába is esett, és ennek megfelelően gazdag kultúrája bontakozott ki, Buhara és Szamarkand.

Buhara és Szamarkand erődje

Abu’l-Maali ‘Abd-al-Malek Emam-al-Haramayn Jovayni (1028 – 1085) iszlám teológus etimológiája szerint Buhara neve a szanszkrit विहार, vihara szóból származik, mely „buddhista kolostort” jelent. Szélesebb körben osztják a helyi történetíró, Narsaki (899 – 959) álláspontját, aki a város nevét a szogd βuxārak, „szerencsés hely” szóból származtatja. Az alexandriánus időkben nem említik, történelmi adatok sem mennek vissza a IV. századnál korábbra, mindenesetre szogd feliratú buharai érméket a III-IV. századtól találnak. Ezek nem bizonyítják kiterjedt kultúra létezését, de a szogd jelenlétet mindenképpen.[13]

szogd feliratú buharai pénzérmék a III-IV. századból

A másik nagy történelmi város kedvesen mitikus, konyhai névmagyarázatainak szívmelengető gyűjteményét tárja elénk forrásunk, mely azonban nagyra vágyóbb célokat is kitűz: tudományos alternatívákat is felsorol. Közéjük tartozik a török Simiz kent, „gazdag település” éppúgy, mint a héber מרו קאנד, Meru-kand, „Szent város”. A görög Μαράκανδα, Marakanda név mögött felmerül a héber מאוראקאנד, Maurakand, „Város a növénnyel borított parton”. Ezt erősíti, hogy Szamarkand valóban folyó partján települt, a Zeravsanén (jelentése „Aranyat árasztó” a perzsában[14]) – ez önmagában nem váratlan ősi városok esetén – , ám partjait sok helyütt buja tugáj, azaz ártéri erdőség borítja.[15]

Zeravsan-kanyar

Szamarkand múltja messzire nyúlik. A síkság védelméül emelt erőd képezi a város ősi magvát, melyről kétséget kizáróan kimutatták, hogy Kr.e. 650 és 550 között emelték. Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) nehéz úton jutott oda és foglalta el, amint erről Curtius Rufus († 53) aprólékos részletességgel beszámol a Historiae Alexandri Magni (A makedón Nagy Sándor története) című nagyszabású munkája VII. és VIII. könyvében. Hogy mennyire nagyra becsülte a várost, megmutatkozik a következő tragikus epizódban. Részeg összeszólalkozás támadt közte és leghűségesebb fegyverese, a „fekete” Kleitos (Kr.e. 375? – 328) között. Egy végzetes lakomán Kleitos borgőzös csapongásait ezekkel a szavakkal fejezte be:

– Ha meg kell halni érted, Kleitosz az első, de amikor győzelmeink gyümölcseit osztod széjjel, azok részesülnek busás jutalomban, akik a legarcátlanabbul csúfot űznek atyád emlékéből. Nekem Szogdianét juttatod, ezt az örökké forrongó vidéket, mely még mindig nem hajolt igába, és nem is fog sohasem. Természetüknél fogva fékezhetetlen vadállatok közé küldesz.

Itt közbe kell szúrjuk, hogy a szogdoknak valóban nagyon nehéz ellenfél hírük volt. Az előző (VII.) könyvben olvassuk, hogy egyik vezérük, Ariamadzes erősen tartotta sziklára épített várát, ki Nagy Sándor követének gúnyosan odavágta, vajon tud-e repülni Nagy Sándor. (Nagy erőfeszítéssel, hátulról közelítve ezt a várat is bevették.)
Sértés sértést követett, Kleitosz már kezdett volna kijózanodni, ám a feldúlt Nagy Sándor egy oldalába döfött lándzsával a halálba küldte. Haragját keservesen megbánta, és lélektisztító gyászának idejét Szamarkandban tervezett tartózkodásának megnyújtásával választotta eltölteni:

Tíz napot töltött még Marakandában, főleg azzal, hogy lecsöndesítse háborgó lelkiismeretét.

Kárpáty Csilla (1927 – 1991) fordítása[16]

Nagy Sándor halálát követően a terület kicsúszott a görögök kezéből, de később rövid időre az általunk már említett baktriai görög-indiai tartomány királya, I. (Nagy) Eukratides (171? – 145 ) visszafoglalta.[17]

Üzbegisztán legmagasabb csúcsa (4643 m), a Khazret Sultan (Szent Szultán) a Pamírban. Átmenetinek bizonyult előző neve: Az SzK(b)P XXII. kongresszusa-csúcs

Hogy a nyelv útjai mennyire kifürkészhetetlenek (mondom most ezt „nemhivatalos” értelemben), észrevesszük Kristó Gyula (1939 – 2004) nyomozásából. A Magyar Nyelvben 1975-ben az Üzbég és tolvaj című tanulmányában azt írja, a különféle Izbég-származékok a földrajzi neveinkben legnagyobb valószínűség szerint személynévi eredetűek, hiszen már a XII. század közepén (1150 és 55 között) találkozhatunk Izbég győri püspök nevével. Ám ami a Nyitra megyei Üzbég falu nevét illeti, itt más magyarázatra hajlik. (A község neve a XIII. század végén, tehát Özbég gyermekkorában már Izdigscend, Izbigsend alakokat vesz fel.) Itt I. (Szent) Lászlóig (1046 – 1095) kell visszamennünk, akinek III. Dekrétumának tartott törvénye 2. §-ának b) bekezdése értelmében

azok is, kiket „wzbeg”-nek („üzbég”-nek) neveznek, jöjjenek azon az ünnepen mindnyájan a királyi udvarba, és (rájuk nézve) ezután az legyen érvényes, amit a király ítélete rendelni fog[18]

Arra nézve, kik is ezek az üzbégek, az a teória született, hogy X-XI. századi cseh-morva menekültek, ám ezt az elméletet legalább 103 éve vitatják.[19] Az valószínűsíthető, hogy menedékkérőkről lehet szó. Melich János (1872 – 1963) szerint, és ezt osztja a tanulmányíró Kristó Gyula is, ezek az üzbégek lehetnek a település névadói.[20]

Üzbég – vasútállomás


[1] http://www.bartleby.com/143/3.html

[2] http://mek.oszk.hu/11600/11665/11665.htm#11

[3] Joseph de Guignes elmélete

[4] http://magyartortenelem.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=10510

[5] http://www.pageobudapest.hu/materials/download/118

[6] a Szogdi régi levelek

[7] szogdok Kínában

[8] https://www.britannica.com/place/Turkistan

[9] http://www.silk-road.com/artl/sogdian.shtml

[10] a tádzsikok

[11] http://www.newworldencyclopedia.org/entry/Golden_Horde

[12] https://www.britannica.com/place/Uzbekistan/History

[13] http://www.iranicaonline.org/articles/bukhara-i

[14] Zeravsan

[15] Szamarkand néveredetei

[16] http://mek.oszk.hu/02600/02652/02652.htm#6

[17] http://www.iranicaonline.org/articles/samarqand-i

[18] http://laszlorex.hu/sztlaszlo/torvenyei.html

[19] http://real-j.mtak.hu/5694/1/TortenelmiSzemle_1914.pdf

[20] Kristó Gyula tanulmányai

Reklámok

One response to “Özbég, Szent László és az üzbégek

  1. Visszajelzés: Kazahok, kozákok nyelvi vándorlásai | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s