A szfinx évszázadai

Οἰδίπους

ἐπεί, φέρ᾽ εἰπέ, ποῦ σὺ μάντις εἶ σαφής;
πῶς οὐκ, ὅθ᾽ ἡ ῥαψῳδὸς ἐνθάδ᾽ ἦν κύων,
ηὔδας τι τοῖσδ᾽ ἀστοῖσιν ἐκλυτήριον;
καίτοι τό γ᾽ αἴνιγμ᾽ οὐχὶ τοὐπιόντος ἦν
ἀνδρὸς διειπεῖν, ἀλλὰ μαντείας ἔδει:
ἣν οὔτ᾽ ἀπ᾽ οἰωνῶν σὺ προυφάνης ἔχων
οὔτ᾽ ἐκ θεῶν του γνωτόν: ἀλλ᾽ ἐγὼ μολών,
ὁ μηδὲν εἰδὼς Οἰδίπους, ἔπαυσά νιν,
γνώμῃ κυρήσας οὐδ᾽ ἀπ᾽, οἰωνῶν μαθών…

Σοφοκλής (497? π.Χ. – 405?): Oιδίπους τύραννος[1], στις αρχές του 420 χρόνια π.Χ.

Oidipus

epei, fer’ eipe, pu sy pantis ei safes;
pos uk, hoth’ e rapsodos enthad’ en kyon,
mydas ti toisd’ astoisin eklyterion;
kaitoi to g’ainige’ ukhi tupiontos en
andros dieipein,alla manteias hedei:
en út’ ap’ oionon sy prufanes hekhon
út’ ek theon tu gnoton: all’ ego molon,
o meden eidos Oidipus, hepausa nin,
gnome kyresas ud’ ap’, oionon mathon…

Sofokles: Oidipus tyrannos, stis arhes tu 420 hronia p.Kh.

Oedipus

Szólj hát ugyan, hol a híres jóserőd?
Mért nem tudtál, mikor itt volt a dalnok eb,
a városnak valami mentőt mondani?
Nem jövevénynek illett bizony a talányt
megoldani: ez jóslás dolga volt, amit
te sem madárból nem látszott, hogy értenél,
sem isten-ihletésből; akkor jöttem én,
én, a tudatlan Oedipus, s megoldtam azt
pusztán eszemmel, nem madárjelek szerint.

Oedipus király (a Kr.e. 420-as évek elején).
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása (1931)[2]

Sofokles mesteri megformálásában nemcsak Oidipus kettős természetű, aki meg is akarja tudni nem is atyja, Laios halálának körülményeit, hanem így vagy úgy szinte mindegyik fontosabb szereplő, így a vak jós, Teiresias is, aki retteg is – nem is az igazság feltárásától. Párbeszédük drámai csúcspontján a rettenetes kétely mardosásában Oidipus teljesen „mai emberként” viselkedik: hőzöngve, a tárgytól elcsapongva emlegeti fel tulajdon sikerét a szfinx titkának feltárásában. 

A „szfinx” szó látható eredete a görög Σφίγξ, Sfinx, a további nyomozás azonban több szálon fut. Az egyik elmélet szerint a σφίγγειν, sfingein, „szétzúzni”, „fojtani” a szó alapja, a másik szerint az egyiptomi szp, „szobor”, illetve a szpnh, „élő (isteni) kép”.[3] Az egyiptomi eredetet alátámasztja, hogy a szfinxet ők nem tulajdonnévi értelemben használták, mint a görögök, hanem társadalmukban a sírok, templomok őrei voltak, és feltehető, hogy  az uralkodói hatalmat is szimbolizálták különféle megjelenési alakjaikban. Ez utóbbit alátámasztja az asszír Lamasszu női védőszellem szokásos ábrázolása: szfinx uralkodói fejdísszel.

Lamasszu-ábrázolás a Kr.e. VIII. századból

De nem kell ennyire messzire mennünk Egyiptomtól. Núbia királyát, Taharkát az Ószövetség Tirháka néven említi, hol szerecsen királyként[4], hol Kús királyaként[5]. Alakját egy épen fennmaradt gránitszobor szfinxbe olvasztja.

Taharka († Kr.e. 664) mint szfinx

Az ókori szerzők sokasága foglalkozik a szfinxszel. Annál is meglepőbb, hogy a ma Gízával beazonosított hely leírásakor a történetírás atyja, Herodotos (Kr.e. 484? – 425) meg sem említi a Gízai nagy szfinxet.

Roberts (1796 – 1864): A számum közeledte – a gízai sivatag (1846-49)

Vannak, akik ebből arra következtetnek, Herodotos nem is ott, hanem a közeli Abu-Szír nekropoliszban járhatott, mások azonban rámutatnak, hogy Gízának igenis van olyan (szabadtéri) pontja, ahonnan a szfinx nem látható.[6] Beszél azonban Herodotos az androszfinxről, a szfinx, azaz „mizoszfinx” férfi párjáról.[7] A művészettörténet-írás atyjának, Johann Joachim Winckelmann-nak (1717 – 1768) életrajza alapján nem meglepő, hogy ő ebben a férfi és női princípium egyesülését látja. Feltételezését megalapozatlannak mondják.[8]


A természet históriájában id. Plinius (23 – 79) mint létező „etiópiai”, azaz észak-afrikai állatról is beszél a szfinxről (a VIII. könyv 30. fejezetében). Tájékoztatása szűkszavú (barna szőrű, két emlője van); kicsit merész belőle levonni azt a következtetést, hogy a csimpánzra utal.[9] Ugyanakkor Strabon (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?), az egyik legnagyobb görög geográfus a Földrajzi feljegyzések XVI. könyve IV. fejezetében hivatkozik a Kr.e. 100 körül élt efezosi Artemidorosra, akit ne tévesszünk össze a szintén efezosi Artemidorosszal, a II. században élt jóssal. Ő szfinx néven leír egy (ezúttal valóban) etiópiai állatot, mely oroszlánarcú, teste fennmaradó része leopárdszerű, és nagysága akkora, mint a szarvasé. Ezt az állatot is a csimpánzzal próbálják azonosítani.[10]
Linné (1707 – 1788) végre azzal tesz rendet, hogy az Artemidoros által leírt állathoz lényegesen hasonlóbb, a cerkóffélék családjába tartozó mandrillt nevezi el Mandrillus sphinxnek.[11] (A nemnév az angol mandrillból újlatinizálódott. Ebből a drill a páviánok helyi neve, a man az „ember”, azaz a mandrill lenne az „emberi pávián”.[12]) Mára a mandrill élettere a Guineai-öböl térségére szűkült le.[13] De id. Plinius beszámol „a” szfinxről is, azaz a Gízai nagy szfinxről. A XXXVI. könyv 17. fejezetében felveti – amit ma is osztanak néhányan – , hogy a szfinx Horemheb fáraó sírja és hogy nagy távolságból szállíthatták oda (ez utóbbit valószínűtlenné teszi, hogy a környéki kőbányákban volt olyan kő, melyből készítették); véleményét, hogy a szfinx tiszteleti szimbólum volt, azzal támasztja alá, hogy arcát vörösre festették.[14]

Horemheb († Kr.e. 1292)

Ugyanakkor a mű egy harmadik helyén, a XXXVII. könyv 4. fejezetében id. Plinius megírja, hogy Augustus császár (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) két olyan, egymással mindenben egyező gyűrűt is talált anyja, Atia Balba Caesonia (Kr. e. 85 – Kr. e. 43)[15] ékszerei között, melybe szfinx alakját vésték. Ezek egyikét használta ő és akadályoztatása esetén megbízottjai a rendelkezései hitelesítéséül. Ennek szarkasztikusan fenyegető hangulata miatt aztán később áttért egy Nagy Sándort (Kr.e. 356 – 323) ábrázoló pecsétgyűrűre. Mint Jean-Baptiste François-Étienne Ajasson de Grandsagne (1802 – 1845) helyesen veszi észre, id. Plinius utalása arra, hogy a szfinxes gyűrűt Augustus a polgárháborús időkben használta, arra utal, hogy fiatalabb éveiben, azaz nem imperatorként.[16]


A szfinx alakját Borges (1899 – 1986) is feldolgozta az 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosban[17] (Képzelt lények könyve, Scholz László fordítása, 1988). Itt felhívja a figyelmet rá, hogy a Biblia egyes helyei, mint például

6És mindeniknek négy orcája vala, és négy szárnya mindenikőjöknek;
7És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított érc színe.
8Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orcái és szárnyai.
9Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orcája irányában megy vala.
10És orcájok formája vala emberi orca, továbbá oroszlán-orca mind a négynek jobbfelől, és bika-orca mind a négynek balfelől, és sas-orca mind a négynek hátul…
Ez1[18], vagy

7És az első lelkes állat hasonló vala az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arca vala, mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló vala a repülő sashoz.
Jel4[19]

bizonyos fokig szfinx-recepciót sejtetnek. A modern kori asztrológus, Nicholas de Vore (1882 – 1960) az Asztrológiai lexikonjában mindenesetre a négyes alakokat a szfinxben látja egyesülve.


A szfinx a gyűrűn távolról sem fejezi be pályafutását Augustus jobb belátásra térését követően. Mindenekelőtt ehhez tisztáznunk kell Oidipus és a szfinx konfliktusának mibenlétét. A szfinx (mint élő szörnyalak) a thebaiakat azzal a módszerrel ritkította, hogy nekik rejtvényeket adott fel, és akik a megfejtésükre képteleneknek bizonyultak, nyersen (de nem elevenen) felfalta. A kérdést, amelyet Oidipus kapott, több változatban is őrzi az emlékezet. A legősibb változat szerint: Melyik lénynek van négy lába, két lába és három lába, s minél több van neki, annál gyengébb? Később a lábak számának alakulását az aforisztikus kérdés egyetlen napra korlátozza. Oidipus furfangosan kitalálja a helyes választ, melyet ma zsenge korú, „négylábú” gyermekek is megtalálnak. Figyeljük meg mottónkban a görög megfogalmazást: Oidipus „megszünteti” a problémát. (A szfinx ezután, titka felfedtével, a mélybe veti alá magát. Oidipus így szabadítja meg a thebaiakat halálos veszedelmüktől, és ezzel érdemli ki, Kreon ígérete nyomán, királlyá tételét.[20]) De Quincey (1785 – 1859) azon a véleményen van, hogy a rejtvény még tovább megy a jelképben, és egyenesen Oidipus sorsát írja meg (aki már annak természetes ideje előtt támogatásra szorul, hiszen a nyomozása végét követő katarzisa után megvakítja magát).[21]
Az antikvitások, benne id. Plinius és Augustus kiváló ismerője, az ifjú Arthur Schopenhauer (1788 – 1860) akaratelmélete felállítását követően gyűrűje pecsétkövére a szfinx alakját vésette, amint az magát a mélybe veti. Az volt ugyanis a benyomása, hogy annyi évezred után neki végre sikerült felfednie a szfinx igazi titkát.[22]


[1] Oιδίπους τύραννος

[2] Oedipus király

[3] Σφίγξ

[4] http://biblia.hit.hu/bible/21/2KG/19

[5] http://biblia.hit.hu/bible/21/ISA/37

[6] http://grahamhancock.com/phorum/read.php?1,73542,73542

[7] androszfinx

[8] Johann Joachim Winckelmann álláspontja

[9] A természet históriája, VIII / 30

[10] Földrajzi feljegyzések, XVI.

[11] Mandrillus sphinx

[12] mandrill

[13] https://thumbs.dreamstime.com/z/mandrill-range-map-20503833.jpg

[14] A természet históriája, XXXVI / 17

[15] Atia Balba Caesonia

[16] A természet históriája, XXXVII / 4

[17] Livro dos Seres Imaginários

[18] http://biblia.hit.hu/bible/21/EZE/1

[19] http://biblia.hit.hu/bible/21/REV/4

[20] Oidipus

[21] Képzelt lények könyve

[22] Schopenhauer gyűrűje

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s